Büntetőperrel fenyegette meg az udvarhelyi bírónő az újságírót, hogy adja ki kórházi forrásai nevét. Nem érte el a célját.
A bíróság tanúként hallgatott meg engem 2021 februárjában, a Lukács Antal udvarhelyi kórházigazgató vs. UH.ro perben, amit aztán az UH megnyert.
A beszélgetés egyik pontján a következő párbeszéd zajlott (a magyar fordítás a román verzió alatt):
Bírónő: Aţi avut şi alte surse în afară de cele pe care le-aţi indicat?
Ufó: Da, am avut surse şi din interiorul spitalului, care mi-au confirmat anumite lucruri, dar nu pot să vi le spun pe nume. Pot să vă spun mai multe dacă mergem între patru ochi şi vorbim, dar …
Bírónő: Nu putem merge între patru ochi.
Ufó: Atunci îmi pare rău dar trebuie să-mi protejez sursele, şi domnul director este cunoscut, este notoriu că e răzbunător. Nu pot să-mi permit să vă spun numele surselor din cadrul spitalului, şi nici măcar funcţiile lor.
Bírónő: V-am atras atenţia la început, că aveţi obligaţia să spuneţi adevărul, şi consecinţele penale ale unei mărturii mincinoase. Asta înseamnă că trebuie să spuneţi tot adevărul pe care-l ştiţi.
Ufó: Eu din câte ştiu am obligaţia să-mi protejez sursele. Iertaţi-mă, dar …
Bírónő: (cuvant neînţeles) sunteţi …, aveţi vreo scutire legală de la obligaţia de a spune adevărul?
Ufó: Eu cred că există lege care spune că am obligaţia să-mi protejez sursele. Mai bine mor decât să-mi spun sursele în faţa avocatului inamic, care …
Bírónő: Riscaţi o condamnare penală, decât să spuneţi adevărul?
Ufó: Da. Nu să spun adevărul, să-mi dezvălui sursele.
Bírónő: V-am întrebat direct, care sunt sursele dumneavoastră, şi aţi zis că refuzaţi să răspundeţi.
Ufó: (suspin)
Bírónő: Nu v-am întrebat direct?
Ufó: Nu mă înţelegeţi greşit, am obligaţia să-mi protejez sursele. Serios. Domnul director vânează acei oameni care din interiorul spitalului mai scot câte o informaţie. Şi doamna avocat a domnului director, data trecută când ne-am întâlnit, numai asta vroia să ştie: Cine? Cine? Cine? Cine? Cine? Nu-mi permit … deci oamenii ăia îşi riscă jobul, îşi riscă viaţa. Eu nu-mi permit să-i menţionez …
Bírónő: Eu zic să nu exagerăm şi să nu dramatizăm. Vă rog.
Ufó: Eu am obligaţia … Serios: mai bine merg la închisoare decât să-mi dezvălui sursele şi să-i pun în … risc.
Bírónő: (începe consemnarea)
Magyarul:
Bírónő: Voltak más forrásai is az említetteken kívül?
Ufó: Igen, voltak forrásaim a kórházon belül is, akik megerősítettek bizonyos dolgokat, de nem mondhatom meg a nevüket. Többet tudok mondani, ha kimegyünk négyszemközt beszélgetni, de…
Bírónő: Négyszemközt nem mehetünk.
Ufó: Akkor sajnálom, de meg kell védenem a forrásaimat, és az igazgató úr köztudottan bosszúálló. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megmondjam a kórházon belüli források nevét, de még a funkciójukat sem.
Bírónő: Már az elején felhívtam a figyelmét arra, hogy kötelessége igazat mondani, és hogy a hamis tanúzás büntetőjogi következményekkel jár. Ez azt jelenti, hogy a teljes igazságot kell elmondania, amit tud.
Ufó: Amennyire én tudom, kötelességem megvédeni a forrásaimat. Bocsásson meg, de…
Bírónő: (érthetetlen szó) Önnek.., van valamilyen jogi felmentése az igazmondási kötelezettség alól?
Ufó: Azt hiszem, van egy törvény, amely kimondja, hogy kötelességem megvédeni a forrásaimat. Inkább meghalok, minthogy elmondjam a forrásaimat az ellenfél ügyvédje előtt, aki…
Bírónő: Inkább kockáztatja a büntetőjogi ítéletet, minthogy elmondja az igazat?
Ufó: Igen. Nem hogy az igazat mondjam, hanem hogy felfedjem a forrásaimat.
Bírónő: Direkt megkérdeztem, hogy mik a forrásai, és azt mondta, hogy nem hajlandó válaszolni.
Ufó: (sóhaj)
Bírónő: Nem kérdeztem meg direkt?
Ufó: Ne értsen félre, kötelességem megvédeni a forrásaimat. Komolyan. Az igazgató úr vadássza azokat az embereket a kórházon belül, akik információkat adnak ki. És az igazgató úr ügyvédnője, amikor legutóbb találkoztunk, csak ennyit akart tudni: Ki? Ki? Ki? Ki? Ki? Nem engedhetem meg magamnak… tehát ezek az emberek a munkahelyüket, az életüket kockáztatják. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megemlítsem őket…
Bírónő: Én azt mondom, ne reagáljuk túl és ne dramatizáljunk. Kérem!
Ufó: Kötelességem… Komolyan: inkább megyek börtönbe, minthogy felfedjem a forrásaimat, és kitegyem őket… kockázatnak.
Bírónő: (elkezdi a lejegyzést)
Fordítás: DeepL (nagyon jó fordító, szívből ajánlom).
A vallatás roppant kellemetlen volt.
A bírónő már kezdettől fogva ellenségesen viselkedett, és játszotta a nagy kutya – kis kutya játékot. Úgy viselkedett velem, mint egy kapcával. Mire a beszélgetésnek erre a részére értünk, már úgy össze voltam törve, hogy a szavak sem jutottak rendesen eszembe.
Mikor elkezdett zsarolni a büntetőjogi ítélettel, és csapdákat állított fel, hazugság kategóriába sorolva a források védelmét, erősen igazságtalannak éreztem ezt az egész román igazságszolgáltatást. Kellett figyelnem, hogy ne törjek ki, és ne mondjam meg az övéhez hasonló stílusban, hogy fingja nincs a szakmánk működéséről és annak jogi hátteréről.
Az ügyvédnőnk felkészített, hogy semmi pénzért ne pofázzak vissza, és kontrolláljam az érzéseimet. De azért benne is dúlt a harc, fél szemmel láttam, hogy pár centit emelkedik meg a székében, hogy szóljon közbe és védjen meg, aztán visszaül, aztán megint megemelkedik picit, megint visszaül.
Utólag bevallotta, többször is közel volt, hogy közbelépjen, de visszafogta magát, mert tudta, hogy nem segít az ügyünkön, ha közbeszólásával felbosszantja az egyébként is nagyon ellenséges bírónőt. S közben bízott benne, hogy valahogy kibírom ezt a támadást.
A forrásvédelem törvényessége
Miért éreztem igazságtalannak a bírónő hozzáállását? Mert a törvények megengedik nekünk újságíróknak, hogy megvédjük a forrásainkat, és ő ezt, főleg, ha ilyen ügyei vannak, kellene, hogy tudja. Vagy ha nem tudja, akkor óvatosabban kellene, hogy bánjon ezzel a kérdéssel, nem ennyire magabiztosan és keménykezűen.
Őszintén, a vallatás pillanatában én sem tudtam volna megmondani, hogy hányas törvény hányas cikkelye garantálja, hogy megvédhetem a forrásaimat. De aztán elkezdtem utánanézni. Az ügyvédnőnktől kaptam egy jó könyvet, Sorin Alexandru Vernea: Dreptul comunicării. Nagyon szépen összeszedi egy csokorba az adott témájú törvényeket. A források védelménél a következő törvényeket sorolja fel:
8/1996
504/2002
Ezek hazai, romániai törvények. Nemzetközi szinten az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatára hivatkoznak, amely az európai egyezmény 10. cikkelyére hivatkozva szavatolja az újságírók forrásának a védelmét.
És végül van az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (2000) 7 sz. Ajánlása.
Amit az említett könyv szerzője a soft-law kategóriába sorol, de ebben van a legszebben leírva, hogy miért és hogyan kellene megvalósítani a források védelmének jogi hátterét.
Romániában ez a terület is, mint szinte minden más, tele van joghézagokkal. A 8/1996-os törvény a szerkesztőre és producerre vonatkozik, akik a szerző kérésére megőrizhetik a forrás titkosságát. De nem mondja ki tisztán, hogy az újságíró is megőrizheti a forrás titkosságát, ha a forrás kéri.
Az 504/2002-es törvény, amelyik nagyon szépen leírja, hogy az újságíró megőrizheti a forrásai titkosságát, és hogy a bíróság csak milyen esetekben kötelezheti őt a titok felfedésére, az audiovizuális törvény, és nem alkalmazható az online és a nyomtatott sajtóra, írja a fentebb említett könyv szerzője.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európa Tanács ezeket a dolgokat sokkal tisztábban látja és fogalmazza meg, de az rajtunk sokat nem segít, ha a mi jogrendszerünkbe ez nincs beépítve, és a kisvárosi bírók ezzel nincsenek tisztában.
Bosszúálló vezetők kihasználják a bíróságot
Egy környékünkbeli intézményvezető, akit egy anyagomban megemlítettem, tavaly megkérdezte, hogy ki volt a forrásom, aki őt nem túl szép kontextusban említette. Mondtam, hogy nem mondhatom el. Hát beperelhet, s megtudja, mondta lazán. Mert ő már perelt be egy udvarhelyi újságírót, és abból a bíró kiszedte a forrás nevét, és végül az illetőt, azaz a forrást ő számonkérte és jól megríkatta. Mondtam neki, nyugodtan pereljen, lássuk, belőlem ki tudja-e szedni a forrásom.
Nagyon aggasztó, hogy gyakorlattá vált ez, hogy bosszúvágyó emberek a bíróságot használják az újságírók ellen. Kizsaroltatják az újságírók forrásait, majd hatalmukkal visszaélve bosszút állnak rajtuk. És szomorúnak találom, hogy ebben a bíróság partner.
Írtam a bíróságnak, hogy miről fog szólni ez az anyag, és átküldtem a beszélgetést a bírónővel. Lehetőséget adtam nekik, hogy megvédhessék magukat, kifejthessék a véleményüket. Elmondhassák az érveiket, miért van szükség az újságírók ilyen szintű megfélemlítésére, fenyegetésére bűnügyi perrel, mi ennek a célja. Megírtam nekik, hogy aggasztó ez a jelenség, hogy az udvarhelyi bíróságot erre használják a bosszúvágyó intézményvezetők. Felajánlottam nekik, hogy ha személyesen szeretnének találkozni egy beszélgetésre, akkor szívesen állok a rendelkezésükre. Levelemet legalább hatszor megnyitották, de nem válaszoltak rá, és a személyes találkozó lehetőségével sem éltek.
Miért fontos nekünk, újságíróknak, hogy megvédjük a forrásainkat?
Mert hiteles információ nélkül nincs hiteles újságírás. De hiteles forrás nélkül nincs hiteles információ. És a leghitelesebb források legtöbbször azok az emberek, akik a történések tövéről szállítják az információkat. Akik napi szinten találkoznak a témával. Abban az intézményben dolgoznak, vagy valakijük révén kapcsolatban állnak azzal az intézménnyel, amelyikből adatokat szeretnénk. Vagy üzleti okokból kiszolgáltatottjai, esetleg áldozatai annak az intézménynek.
Ezek az emberek ki vannak téve az intézményvezetők kényének-kedvének. Főleg egy ilyen nemes, bosszúállásra épített erdélyi magyar környezetben, ahol mindenki fél mindenkitől, még a saját árnyékától is. Mert ha kiderül rólad, hogy szóba álltál egy oknyomozó újságíróval, akkor az a minimum, hogy megkeserítik a munkahelyi életed, de ha tehetik, ki is rúgatnak.
Ha olyan szakmában dolgozol, ami eléggé központosított, mint például az egészségügy vagy a tanügy, akkor akár a karrierednek is búcsút inthetsz, mert megfelelő személyek ajánlására sehol nem fognak többé alkalmazni. De a párod vállalkozása is számíthat a különféle szervek látogatására, a közegészségügytől a számvevőszékig, és akár üzleti partnereket is veszíthet megfelelő jóakarók ajánlásának hála.
Ilyen aljas játékokra épül egész erdélyi magyar társadalmunk. Egyre inkább olyan emberek kerülnek pozícióba, akik ebbe a rendszerbe passzolnak, akiknek van gyomruk ezt szolgálni. És az RMDSZ egyeduralomra törése, illetve a Fidesz irányába mutatott szervilizmusa is megerősíti ezt a jelenséget. Vagy tagja vagy a rendszernek, és szolgálod azt, vagy ha picit is kritizálod, akkor ellenségként vagy kezelve, és elkezdenek kicsinálni. Így nem csoda, ha egyre kevesebben vannak olyan bolondul tökösek, hogy búcsút intsenek a karrierüknek vagy a nehezen felépített vállalkozásuknak csak azért, hogy névvel vállalhassák az igazságot.
Ezért mi nagyon komolyan vesszük a források védelmét,
átvállaljuk a felelősséget a hiteles forrásainktól. Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy amint napvilágot lát egy információ, amint nyilvánosságra kerül egy-egy ügy, azonnal hadjárat indul, hogy megtalálják a szivárogtatót, és megbosszulják forrásaink őszinteségét vagy igazságigényét.
A mi felelősségünk az, hogy ez ne történhessen meg, vagy legalábbis ne rajtunk keresztül, vagy a mi mulasztásunk miatt történjen meg.
Ez nemcsak, hogy törvényes jogunk, de szakmai kötelességünk is. Minden valamirevaló újságírói etikai kódex foglalkozik ezzel, és kimondja, hogy az újságírónak kötelessége megvédeni a forrásait. Alább egy részlet a Főszerkesztők fórumának etikai irányelveiből, amelyet szerkesztőségünk irányadónak tart.
A források védelme szakmánk legalapjának legalapja, enélkül újságírás és főleg oknyomozó újságírás nincs. Aki kiadja a névtelenséget kérő forrását, az teheti le a tollat, és kereshet más szakmát magának, mert ebben a szakmában már úgyse fogja komolyan venni senki.
Lehet hazudozni névtelenül?
Alapvetően bárki kérhet névtelenséget, de ez nem jelenti azt, hogy bárki hazudozhat a névtelenség védelme alatt, és semmi baja nem esik.
A névtelenség leple alatt kapott információkat sokkal alaposabban ellenőrizzük, mint a névvel felvállalt információkat vagy véleményeket. És ha kiderül, hogy egy forrás szándékosan hazudott, félrevezetett, vagy személyes bosszúból megpróbált átverni a névtelenség leple alatt, hát, annak a forrásnak a védelméért biztos, hogy nem fogunk büntetőpert vállalni. És következő alkalommal a névtelenséget sem biztosítjuk neki.
Ahogy el fogok gondolkodni azon is, hogy ezeknek a kórházi alkalmazottaknak a következő megkeresésre is hogyan reagálok. Mert amíg engem a bírónő bűnügyi dossziéval fenyegetett, mert nem adom ki a nevüket, addig ők a kórházigazgató kérésére leveleket írtak, hogy az igazgató milyen fasza csávó, és hogy a kórházban mennyire rendben van minden. Leveleket, melyeket az igazgató azért kért, hogy benyújtsa őket a bíróságon bizonyítékként ellenünk.
Így adódott, hogy azok a kórházi alkalmazottak, akik pár hónappal azelőtt könyörögtek, hogy írjam meg a gondokat, mert ha nem, az egész kórház megszívja az igazgató hozzáállása miatt, később leveleikkel tanúskodtak ellenem a bíróságon, és még a saját Facebook-oldalukon is lelkesen megosztották ezeket a leveleket, önszántukból. Ezek után még én védjem a névtelenségüket, büntetőpert reszkírozva, aminek a vége börtönbüntetés és pénzbírság lehet.
Ok, megtettem, mert az ígéretem kötelezett, és mert az információik igaznak bizonyultak. De azért megjegyzem, a következő névtelenség-igényekre való tekintettel, hogy a névtelenség biztosításáért cserébe nem kérek hátbaszúrást.
Ezeket azért írtam le, hogy ne higgye senki azt, hogy bármit megtehet a névtelenség leple alatt. Főként azt nem, hogy hazudhat. De ezen kívül minden marad a régi:
A névtelenséghez való jog a továbbiakban is minden jóhiszemű és valós információt adó forrásunknak kijár. És ha kell, bármi áron, akár börtönbüntetés árán is megvédjük forrásaink névtelenségét. Köszönjük az információkat minden volt és jövendő forrásunknak!
Itt írtuk le, hogyan lehet velünk kapcsolatba lépni biztonságos csatornákon.