Baróti szülők egy csoportjának sikerült nyomást gyakorolnia a helyi és megyei döntéshozókra és elérni, hogy egy székelyföldi, felszámolás alatt álló gyermekotthon fogyatékos gyermekei részére ne a bányavárosban épüljön meg két családi típusú ház. Kovászna megyében a közelmúltban ez a második eset, hogy a lakosság elutasítja hátrányos helyzetű gyerekek befogadását. Legutóbb a közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Szotyor településen makacsolták meg maguk a falubeliek mondván, hogy a 12 „intézetes” gyermek, aki oda költözne, rossz hatással lenne az ő tinédzserkorú gyerekeikre.
„Ha rossz vagy, Oltszemre kerülsz!” ‒ olyan megbélyegző fenyegetés, amely még ma is él a Sepsiszentgyörgytől 13 kilométerre fekvő Oltszem falu környékén. Gyerekként meggyőződésem volt, hogy a Mikó-kastély fala azért olyan vastag, nehogy kiszökjenek a 6-os számú gyermekotthonban élő, sajátos nevelési igényű, árva vagy elhagyott gyerekek.
Az oltszemi Mikó-kastély melléképületeiben működő, fogyatékkal élő gyerekeket befogadó rezidenciális központ (árvaház) átszervezése két ponton váltott ki heves vitákat:
- hogy a műemlék épület turisztikai célú felújítása összhangban van az országos stratégia által előírt intézményi átszervezéssel,
- és hogy időközben az egyik befogadó településen, Baróton, tiltakozni kezdtek a lakók azzal, hogy szerintük a város erre nincs felkészülve, vigyék a gyerekeket máshová. Akciójuk sikeres volt, de a helyzetnek győztesei nincsenek.
A témáról főként a helyi sajtóban alakult ki intenzív vita a Kovászna megyei tanács és Bodok község által közösen megvásárolt kastélyhoz fűződő jövőbeli turisztikai tervekről, az intézményben élő és ott iskolába járó gyermekek elhelyezéséről, a baróti közösség elutasító reakciójáról, valamint a rezidenciális központban dolgozó nevelők és az iskolában tanító gyógypedagógusok jövőjéről.
Idővonal
2013
a megyei tanács tervei szerint a visszaszolgáltatott Mikó-kastély megvásárlása után szociális központot hoznak itt létre, mivel a gyermekvédelem állandó helyhiánnyal küzd
2014
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke: Sepsiszentgyörgyre vagy környékére költöztetik az oltszemi intézményt
2016-2017
az Országos Gyermekvédelmi Hatóság pályázatot indít a nagy befogadóképességű központok felmérésére. Az oltszemi árvaház az első 50, 2020-ig felszámolandó intézmény közé kerül
2017
elkészül az intézmény felszámolási terve. Az ottlévő gyermekek felmérése alapján három családi típusú ház és egy rehabilitációs központ felépítését találják szükségesnek
2017
a tulajdonos önkormányzatok a Mikó-kastélyt a turisztikai körforgásba szeretnék bevonni
2017
a megyében speciális osztályokat működtető városok közül Barót és Bodzaforduló (itt egyénileg integráltan tanulhatnak tovább a román anyanyelvű gyerekek) válaszol pozitívan a megyei tanács telekigényére
2019
februárjában névtelen petíció indul az oltszemi gyermekek Barótra költöztetése ellen. A márciusi, felvonulással egybekötött lakossági fórum nyomására végül új terv körvonalazódik: Kézdivásárhelyen helyezik el az oltszemi gyerekeket.
Otthont és iskolát
A Kovászna megyei Oltszemen évtizedek óta működő gyermekotthon és speciális iskola felszámolásának története 2012-ig nyúlik vissza. A tágabb kontextus az, hogy országszerte felszámolják a nagy létszámú gyermekotthonokat, kisebb, családiasabb hangulatú házakat építenek helyettük.
Az oltszemi rezidenciális intézmény felszámolása azért késik, mert az átszervezést összhangba kellett hozni az Oltszemen működő, de a Sepsiszentgyörgyi Speciális Iskolához tartozó oktatási intézmény megszüntetésével.
A gyermekotthon felszámolásáról több szakaszban, a helyi illetékesekkel egyeztetve hozott döntést a Kovászna megyei tanács és a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság. A valamikor több száz gyermeket ellátó intézményben ma 31 gyerek él, közülük többen elhagyott gyerekek, de olyanok is vannak, akik bár itt részesülnek speciális oktatásban, a hétvégéket, vakációkat családjukban töltik. Hazajárók, ahogy a helyi pedagógusok mondják.
Az oltszemi rezidenciális központ felszámolásának részleteket is érintő terveiről 2017 szeptemberében számolt be Vass Mária, a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője. Jelezte, számítanak a megyei önkormányzatok együttműködésére a telek biztosításában.
Ugyanazon év novemberében már arról olvashattunk, hogy Baróton és Bodzafordulón összesen három családi típusú házban helyezik el az 56 oltszemi iskolást (közülük 10 vakációban hazajár, róluk nem a gyermekvédelem gondoskodik, így abban az időszakban 44 kiskorú elhelyezését oldanák meg az új házakban).
A megyei speciális tanfelügyelőséggel és a Spesiszentgyörgyi Speciális Iskolával egyeztetve a gyermekek továbbtanulására is megoldást kellett találni, ezért is tűnt megfelelőnek Barót és Bodzaforduló, ahol van lehetőség a sajátos nevelési igényű gyermekek továbbtanulására.
A tervek szerint a családi házak a SERA Alapítvány és a megyei tanács finanszírozásával épültek volna fel, a Sepsiszentgyörgy környékéről származó hazajáró gyermekek pedig a városban működő Speciális Iskolában tanulhattak volna tovább, ahol bentlakásban kaptak volna helyet.
A történetre jellemző, hogy nem minden érintett van tisztában az átszervezés összes lépésével. Így lehetséges, hogy a bentlakásról részleteket sokáig nem sikerült kideríteni, de többen is említették lehetséges megoldásként a sepsiszentgyörgyi szakiskolában továbbtanuló vagy környéki falvakból származó gyerekek számára.
Beszélgetésünk idején a Speciális Iskola szocális asszisztense nem tudott bentlakásos lehetőségről, Vass Mária úgy tudta, már meglévő bentlakásban kapnak helyet a szakiskolás, sajátos nevelési igényű tanulók is.
Végül Bokor Attila, a speciális oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta: a környékbeli falvakból származó, hazajáró gyerekek ingázni fognak a sepsiszentgyörgyi iskolába, míg a szakiskolában továbbtanuló, enyhe fogyatékkal élő fiatalok a Puskás Tivadar bentlakásában kapnak helyet iskolaidőben.
Az átszervezést az oltszemi pedagógusok aggodalmai és a barótiak felháborodott elutasítása övezte, így kérdésessé vált, hogy mennyire meggondolt, jól kommunikált tervről van szó, nyugodtak lehetünk-e a gyermekek jövőjével kapcsolatban.
Két település között árván
Ahogy egyre több konkrétum látott napvilágot, úgy vált egyre valósabbá az oltszemi intézmény felszámolása. A konkrétumok azonban további kérdéseket vetettek fel előbb az oltszemiekben, később a baróti szülők egy részében is.
Az Oltszemen dolgozó 30 nevelő és 15 pedagógus a gyermekek jövőjéért aggódva próbálta összerakni az átszervezés lépéseit. Még novemberben arról számoltak be az Átlátszó Erdélynek, hogy nem tudják, mit mondjanak a gyerekeknek, mire készítsék őket, mikor költöznek, ki hová megy, és kik tartanak velük megszokott nevelőik, tanáraik közül. Láthatóan felzaklatta őket a sok éve húzódó, a gyerekek és pedagógusok számára egyaránt átláthatatlan kimenetelű folyamat.
2019 februárjában a baróti Gaál Mózes Általános Iskolába járó gyerekek szülei aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy ezzel fejezzék ki ellenérzésüket a városban felépíteni tervezett két családi típusú házzal szemben. A döntést a városi tanács korábban pártoktól függetlenül, egyhangúlag támogatta. Az ellenzők március elején felvonulást követő lakossági fórumon adtak hangot véleményüknek, mely szerint:
- Barót nem megfelelő környezet a sajátos nevelési igényű gyerekek számára;
- a város és a befogadó Gaál Mózes Általános Iskola infrastrukturálisan nincs felkészülve a helyzetre;
- az árva és fogyatékkal élő gyermekek súlyosbítanák az iskola jelenlegi helyzetét, mert már így is túl nagy terhet jelent a viselkedészavaros gyerekek nevelése, illetve a helyszűke, a több épületben szétszórt osztályok és az épület állaga sem teszi vonzóvá az intézményt a helyi gyerekek számára.
A hol nincs, hol lesz bentlakás
Forró Huba, a Sepsiszentgyörgyi Speciális Iskola igazgatója irodájában fogadott, hogy tájékoztasson az intézményhez tartozó, oltszemi osztályokat érintő átszervezésről. Több különböző településen működő, speciális oktatást biztosító intézmény is a sepsiszentgyörgyi központú iskolához tartozik, de tervek szerint a megyéből további speciális osztályokat is hozzájuk fognak csatolni. Az igazgató elárulta, elképzelhető, hogy a baróti speciális osztályok is a szentgyörgyi központhoz tartozzanak.
„Próbáljuk felújítani a székhelyet, pár éven belül megemeljük az épületet egy új szinttel a 21. századi igényeknek megfelelően” ‒ számolt be lelkesen az igazgató, aki igyekszik a történtek pozitív oldalát nézni. A szentgyörgyi iskolában elférnének az oltszemi gyerekek is, de nincs ahová őket elhelyezni az iskolai tevékenységek lezárultával: bár terveznek bentlakást építeni, ami megoldaná a távolabbról bejáró gyerekek elszállásolását, erre még várni kell.
„2016 óta nem orientálhatunk gyermeket az oltszemi intézetbe, ezért csökken a létszám. Nagy probléma, hogy nincsen bentlakásunk, mert falvakból a súlyosan fogyatékos gyermekek sok esetben iskolázatlanok maradnak amiatt, hogy helyi közösségük iskoláiban nem érzik jól magukat, viszont bentlakás nincs számukra Szentgyörgyön” ‒ ismertette a helyzetet Rácz-Berecz Tímea szociális asszisztens.
A környékbeli falvakból már most is a sepsiszentgyörgyi speciális iskola 9-10. osztályába járó diákok, illetve azok számára, akik a városban tanulnak magyar vagy román tannyelvű speciális szakosztályban, a bentlakás lenne a megfelelő megoldás.
Az iskola igazgatója és a szociális asszisztens nem tud arról, hogy bentlakásba kerülhetnek a környékbeli hazajáró gyerekek vagy azok, akik most Oltszemről járnak a városi iskolák speciális szakosztályaiba, de nem tartoznak a gyermekvédelemhez. Rácz-Berecz úgy látja, vannak olyan kiskorúak, akik fokozottan veszélyeztetett helyzetben vannak.
Három környékbeli testvér történetét mesélte el, akiket egyenesen a pszichiátriáról helyeztek át Oltszemre évekkel ezelőtt. Ők nem árvák, így nem kerülhetnek családi típusú házba, de ingázni sem fognak tudni az otthoni körülményeik miatt: „Ez a három gyermek biztos a juhok mellé fog kerülni, ha hazamegy. Iskolába semmi szín alatt nem. A bentlakás nagyon fontos (eleme) lenne a speciális oktatásnak, mert távolabbi falvakból nem tudnak naponta bejönni” ‒ hívta fel a figyelmet.
„Ha a falvakban otthon maradnak, beiskolázatlanul, akkor nem lesz szükség mind a három családi típusú házra” ‒ hangzik a szakember válasza arra a kérdésre, hogy a gyermekek lemorzsolódásának esélyét is számba véve egyáltalán szükségese-e három családi ház megépítése.
Akiknek nem jutott szó
A szentgyörgyi speciális iskola szociális asszisztensének elmondása szerint pillanatnyilag ugyan 31 sajátos nevelési igényű gyermek van Oltszemen, közülük 12-en hazajárók, és csak a többiek állami gondozottak. A családi házakban ebben a pillanatban 19 gyermeket kell elhelyezni.
Oltszemre látogattunk, hogy megismerjük a gyermekeket, akik sorsa megyei, városi elöljárók, intézményvezetők kezében van, és jövőjük nagy mértékben a befogadó településeken múlhat. Akik már annyi nehézségen mentek keresztül, és most arra készítik tanítóik, nevelőik, hogy legyenek bátrak és jó gyerekek új otthonaikban.
„Eleve nehéz egy változás a gyermekek életében, és ha nem fogadják szeretettel őket, akkor még rosszabb a helyzet: nem kívántak a szülők számára, a társadalom számára sem. Ez egy egészséges embert is megviselne. Eljutnak hozzájuk is a hírek, jelen vannak a közösségi oldalakon, olvassák a hozzászólásokat, vannak enyhe fogyatékkal élők, akik tudják, mi folyik körülöttük” – mesélte az egyik oltszemi pedagógus arról, hogyan érinti a gyerekeket a költözés, a barótiak tiltakozó akciói.
Az oltszemi iskola szegényes tanárijában, egy alig megvilágított szobácskában, szedett-vedett bútorok között többen is összegyűltek a helyi pedagógusok közül, hogy elmeséljék, hogyan látják a történéseket. Hatalmas fazékban főtt török kávét töltögettünk kis csészékbe, a gyerekekhez fűződő bensőséges kapcsolatról, élményekről és nehézségekről meséltek keserű, de családias hangulatban.
„Csak az marad itt, aki szereti, amit csinál, a többiek lemorzsolódtak” – mondták. Van, aki arra emlékezett vissza, mit szóltak otthon, amikor úgy döntött, Oltszemen fog tanítani. Van, aki húsz éve itt tanít, és innen szeretett volna nyugdíjba menni, mert ennek a munkának van számára értelme.
A család szó hangzik el a leggyakrabban: arra tanítják a gyerekeket, hogy osztályonként is kis családok, hogy egymást meg kell védeniük, segíteniük. A család itt a hiányt is jelenti: vannak, akik szüleiket, testvéreiket csak hétvégenként láthatják, és van aki akkor sem, pedig olykor azt is tudják, hogy hol élnek. Akkor a legnehezebb a gyerekekkel, amikor a hazajárók karácsonykor vagy a nyári szünidő alatt elmennek az intézetből, a többiek pedig többszörösen érzik a magányukat.
Az egyik tanár körbevezet az osztályokban: régi filmekből ismerős a dohos padló, a szűkös termek, a felnyitható fedelű iskolapadok, sárgás, vízköves kagyló a mosdóban. Az iskola felszerelésben semmi jele annak, hogy speciális igényű gyerekek oktatása folyik itt.
Az első teremben egy fiú rendez füzeteket gondosan egy felnyitott fedelű padban ‒ ő Béluka (nem valós név).
A kísérőmmel beszélgetve szóba jön a kolozsvári bentlakásos Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája, ahol szintén sajátos nevelési igényű gyerekek tanulnak. Magam előtt látom a kolozsvári intézmény világos, jól felszerelt, színes termeit – a két iskolát összehasonlítva még nyomasztóbbak a helyi körülmények. Az oltszemi iskolát is támogatják civil szervezetek, például füzetekkel – magyarázza a tanárnő: valójában semmijük sincs, amivel hatékonyabban foglalkozhatnának a gyerekekkel, pusztán a tudásuk és a jó szándék.
– Tudja a tanárnéni, hogy nekem melyik a kedvenc tanulásom?! – csatlakozik Béluka a beszélgetéshez. A legjobban a környezetismeretet szereti, minden nap kéri is, hogy azt tanulják. A közelben lévő gazdaságban is besegít az állatokkal, még óráról is ellóg, ha sikerül neki.
Az összevont 1-4. osztályban tízóraiznak, amikor betoppanunk. Mindenki a helyén ül és eszeget. Lelkesen tudakolják, ki vagyok, hogy hívnak, aztán sorra mondják a nevüket. Az osztályból többen voltak nemrég szavalóversenyen is, ahol szép eredményeket értek el.
A Mi világunk szavalóverseny körzeti szakaszán Rostás Beáta, a Speciális Iskola oltszemi diákja szaval. A felvétel kattintásra indul el
A felvételen szavaló kislányt személyesen is megismerhetem, látom a mosolygós arcát, ahogy kíváncsian bekapcsolódik a spontán fotózkodásba. Figyelem őket, és közben a gondolataimba furakodnak a mondatok, amelyeket az intézmény átalakításáról szóló cikkek alatt olvastam. Jó lenne, ha a hozzászólások írói is ismernék ezeket a gyerekeket.
„Bár a lényeget,
még nem értheted,
amíg nem éltél,
nehéz életet..
Hogy történjen bármi..”
Sok év szakmai tapasztalata veszhet kárba
A 15 oltszemi pedagógus nagy részének nem vállalható, hogy távol eső településre ingázzon. A munka nélkül maradó nevelők egy része talán az új családi házakban helyezkedik el. A helyi pedagógusok nem gondolják megoldásnak, hogy a gondozók a jövőben nevelőszülőként dolgozzanak, hiszen alkalmazottként foglalkozni a kiskorúakkal nem ugyanaz, mint családjukban, 24 órában szülőként gondjukat viselni.
A Sepsiszentgyörgyi Speciális Iskolában meghirdetett két állást szinte mind megpályázták, a sokat halogatott versenyvizsgán végül két oltszemi tanár szerzett helyet, amit majd csak az oltszemi iskola felszámolása után foglalnak el. Mivel a pedagógusok pszichológiai vagy gyógypedagógusi végzettségűek, a normál oktatásban utazó tanárként vagy fejlesztő pedagógusként helyezkedhetnének el.
A tanárok közül egy személy mondta, hogy ha kell, Barótra is szívesen követi a gyerekeket, a többiek számára nem opció a napi két órás ingázás.
„Amikor idejöttem húsz évvel ezelőtt, 275 gyerek volt. Fél év után fel akartam mondani. Valami történt aztán, és rájöttem, hogy ez az, amit szeretnék csinálni, és elkezdtem érdeklődni a gyerekek világa iránt. Fiatal voltam, meg kellett tanulni megérteni ezeknek a gyerekeknek az életét.”
„Dolgoztam óvodában, iskolában is. Itt mások az eredmények – folytatja egy másik tanító. Aki nem látogatta ezeket a gyerekeket, az nem érti meg az iskolai viszonyokat. M. Simon Katalin írónő mesélte, hogy teljesen megváltozott, amit gondolt az itt élőkről, ahogy közel került hozzájuk.”
Az eredmények itt nem tantárgyak elsajátításában mérhetőek, hanem például abban, hogy a gyerekek megtanulnak figyelni egymásra, barátságosan fordulni idegenekhez, feltalálni magukat új helyzetekben, megállni a helyük a boltban, a színházban vagy egy gyöngyfűző foglalkozáson, hogy felkészülnek egy szavalóversenyre.
„A tanfelügyelőség megoldja minden oltszemi címzetes pedagógus jövőbeli állását – ígérte Bokor. A baróti gyógypedagógus tanárok helyzete viszont veszélyben lesz, ha Baróton 2020-ig nem iskoláznak be újabb gyerekeket a speciális osztályokba. Jövőre még két osztály megmarad, de ha a gimnazisták kimennek, egy osztály sem fog megmaradni” – fejtette ki.
Fürdőkádba ülni és kinézni egy teraszról
„Többen vagyunk, akik egy kicsit hazavisszük őket családi légkörbe. Megismertetem velük, hogyan működik az aragázkályha, megmutatom, hogy etetjük a kutyát, apró hétköznapi dolgokat, amiket ezen túl…” – folytatja és közben elcsuklik a hangja. „Ráz a hideg, ahogy belegondolok, hogy vajon mi lesz most velük..”
Itt nem lehet csak tantárgyakat tanítani, hiszen folyamatosan nevelik, az életre készítik a fiatalokat, az is a pedagógusokon múlik, hogy mit látnak a világból.
– Jó, hogy megyünk csütörtökön is haza – mondja Béluka az osztályteremben.
– Mit fogunk csinálni? – segíti a pedagógus.
– Megyünk a Magmába (kortárs kulturális kiállítótér – szerk. megj.), pizzázni, a Sugásban mozgólépcsőzünk – sorolja komoly hangon. Ő az osztályból a legrendszeretőbb.
Szünetben is szívesen bent marad pakolni, nem is csoda, hogy az osztályfőnökkel közös programból is azt említi először, hogy majd segít rendezni a lakásban. – Sütünk melegszendvicset, lesz kakaóskávé – sorolja.
Az internátusban sok hétköznapi apróságot nem tapasztalhatnak meg a gyerekek, például azt, hogyan nyílik a kaputelefon, hogyan kell krumplit hámozni, ételt készíteni, üzletben vásárolni. Ezeket is a pedagógusok, nevelők tanítják meg a gyerekeknek.
„Kéthavonta megkérdeznek, hogy mikor megyünk a kászájába. Nem az a lényeg, hogy egy délutánra elviszem őket magamhoz, hanem hogy ott aludjanak és ott ébredjenek nálam. A szertartás, hogy együtt vagyunk, sétálunk, valakit meglátogatunk, vacsora, reggeli együtt, én ébresztem fel őket az ágyból” – meséli a másik pedagógus a könnyeivel küszködve.
„Amikor Mamicinak szólít valaki az osztályomból, tudom, hogy szeretetre van szüksége, egy ölelésre. Ha kell, az anyja, ha kell, a testvére vagy.”
Jó tündérek márpedig vannak
Egy gyermek kivételével az apukáját és az anyukáját nevezte jó tündérének az összes gyerek egy osziórán, azok is, akik nem ismerik a szüleiket, és azok is, akik tudják, hogy elhagyták őket – mutat rá egy másik tanár, milyen erősen él a gyerekekben a család iránti vágy.
Van, aki úgy látja, hogy az oltszemi intézet és a speciális iskola biztonságosabb környezetet teremtett a gyerekeknek, mint a városokban működő családi típusú házak, de közben családi házak előnyeire is kitérnek:
„Családra van szükségük. Ha tízen lesznek egy házban, ezt meg lehet csinálni. Én lelkem mélyén támogatnám, hogy ilyen típusú házakban éljenek, sokkal intimebb. Láttam Csíkszeredában, milyen meghitt egy-egy családban. Mi ezt szoktuk meg, nehezen engedjük el, holott tudjuk, hosszú távon ez lesz jobb, és az újak már ott szokják meg.”
Mikor költöznek?
A házak tervrajzai elkészültek már, és a téli hideg időszak beállta előtt kell megépülniük, ezzel tartják az átszervezés 2020-as határidejét is – mondta Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök.
„– A házak tervei megvannak, de az a kérdés kezdett el felmerülni bennem, hogy jól oldjuk-e meg a problémát, ha egy olyan hangulatba, amilyen Baróton kialakult az elmúlt néhány tíz évben, behelyezünk egy modern építményt, fogyatékos gyerekekkel, jó szándékú nevelőszülőkkel.
– Miért csak most?
– Most látom a hangulatot. Nem igaz, hogy nem volt ennek korábban egy-két mozzanata, akár az iskolával kapcsolatban, akár az utcákkal, a piaccal, a sáros Petőfi utcával, csak most ez az elégedetlenség mind egy helyre került – értelmezte a baróti hangulatot az elöljáró. – Az iskola fizikai állapota rossz, a környéken a legrosszabb. Hosszú a történet, szinte harminc éves. Egy korábbi polgármester elsinkófálta a felújítás lehetőségét, gödrök állnak kiásva, betoncsonkok, gerendák, oszlopok mindenfelé. Borzasztó állapot, meg tudom érteni az elégedetlenséget, de a közbeszéd és a közhangulat nem az oltszemi gyermekek kérdésével foglalkozik, hanem eddigi sérelmekkel és problémákkal.”
Beszélgetésünk óta a döntéshozók ideiglenesen elálltak a baróti családi házak felépítésétől, Henning László, a megyei tanács alelnöke pedig azt nyilatkozta, hogy ebben a pillanatban a kézdivásárhelyi rehabilitációs központ mögötti területen tervezik felépíteni a házakat.
A megoldást az oltszemi pedagógusok is jobbnak találják, mint Barótot: „Kézdi nyitottabb, fejlettebb város, ott hagyománya van a speciális oktatásnak, jobb helyük lesz a gyerekeknek” – értékelte a döntést az egyik tanító.
Oltszemi pedagógusok: sem a gyermekek, sem saját jövőjük nem világos
15 pedagógus és 30 nevelő munkahelye szűnik meg az átalakítással. A két új családi háznál 16 állás jönne létre, és megmaradhatnak a speciális osztályok is, így a helyi szakemberek munkahelye nem vész el. A baróti polgármester is az új munkahelyekkel próbálta a baróti tiltakozókat meggyőzni. De lehet-e alakuló és megszűnő munkahelyekben mérni egy szociális intézmény átalakításának eredményességét?
„A meglévő személyzetből néhányan jelezték, hogy szeretnének az új szolgáltatásban dolgozni (négyen-haton). Egyik része a nevelőknek felvállalta volna, hogy mennek a gyerekekkel. Nem teljesen biztos, hogy hol jönnek létre a házak, remélem, jól alakulnak a dolgok” – vázolta a személyzet átcsoportosítását Vass Mária, aki az utolsó tárgyalás alapján már maga sem volt egészen biztos benne, hogy Baróton fognak felépülni a házak.
A kis távolságra való tekintettel az igazi megoldás az lehetett volna, ha a megyeközpont, Sepsiszentgyörgy fogadta volna be a gyerekeket: így sem egymást, sem a megszokott pedagógusokat nem kellett volna elveszíteniük a gyerekeknek.
„A polgármester kijelentette: ide fogyatékos gyermeket nem!” – mesélte az egyik tanár, hogyan látják ők annak az okát, hogy nem költözhet a teljes intézmény (az iskola és a gyermekotthon) a közeli Sepsiszentgyörgyre, ahol a Speciális Iskola is működik, ahol a szakiskolákban vannak magyar és román nyelvű speciális osztályok, a gyerekek pedig kis közösségüket sem kellett volna elhagyják.
A tanári kar egybehangzó véleménye, hogy a városnak lett volna területe, és ha az nem, akkor kiüresedett iskolai épülete, ahová befogadhatta volna a gyermekeket – szerintük ez akarat kérdése volt.
„Egyetértünk az elgondolással, mely szerint Sepsiszentgyörgy ideálisabb helyszín volna az oltszemi gyermekotthon átcsoportosítására, lakóinak befogadására” – válaszolta kérdésünkre a sepsiszentgyörgyi polgármesteri kabinet.
A város a központ felszámolásának indításakor nem tudott jogtiszta területet biztosítani, ahogyan végül Barót és Bodzaforduló tette – írták. Amikor lehetőségük volt, segítették a rászoruló gyermekeket, erre példaként a Koldus és királyfi nevű sürgősségi befogadóközpontot és a sérült gyermekek számára létrehozott rehabilitációs központot említették, amelyeknek Sepsiszentgyörgy biztosított területet.
Már fúj a változás szele?
Hiába a magyarázat, hogy a kastély állagának megőrzése és közösségi célra való felhasználása csupán párhuzamos az árvaház típusú intézmények felszámolásával, az Oltszemen dolgozó tanárok úgy vélik, politikusok játszmáinak áldozatai. „A kastélyt megvették, minket elpakolnak, semmi beleszólásunk…” – summázták álláspontjukat.
„Senki nem ír a társadalom azon rétegének felháborodásáról, amelyik elfogadhatatlannak tartja, hogy ilyen helyzetben vannak a gyerekek” – vetette fel egy másik tanár.
Az oltszemi pedagógusokkal beszélgetve, a barótiak nyugtalanságát figyelve egyre inkább úgy tűnik, hogy éppen azokat nem vonták be az átszervezésbe, akiket a leginkább érint. A terveket többször átbeszélték megyei és városi tanácsüléseken, értesítették az érintett intézmények vezetőit, azonban megnyugtató formában nem kommunikáltak sem az oltszemi, sem a baróti tanárokkal, közösséggel. Legalábbis erre következtethetünk az oltszemiek és a barótiak nyilatkozataiból. Arról, hogy végül nem Barót, hanem Kézdivásárhely fogadja be az intézményben élő gyerekeket, az oltszemi pedagógusok szintén a napi sajtóból értesültek.
Sok információ szóbeszéd szinten jutott el az oltszemi tanárokhoz – állítják. Egyik alkalommal azt hallották, hogy az oltszemi intézet tanulói számára kezdtek előkészíteni egy épületet Baróton, máskor pedig közösségi médiából értesültek rendezvényekről, amelyeknek a kastély udvara adott otthont.
„Az új fesztiválról is közösségi oldalról, plakátról értesültünk” – panaszolták. Az igazgató közbeveti, hogy a gyermekvédelemnek és az iskolának tudomása van a rendezvényekről, a pedagógusokhoz azért nem jutott el a hír, mert szerinte az intézményt nem érinti, nincs akkor tanítás. (Rövid egyeztetés után kiderül, hogy mindkét említett esemény érinti a tanítási időt.)
„Táboroztatják a gyerekeket, míg a zenei fesztivál és a lovas napok folynak. Kicsit furcsa, hogy eltüntetjük a gyermekeket erre az időre. Négy éve így van” – mesélik. A gyerekek biztos örülnek a lehetőségnek, mégis elgondolkodtató – teszik hozzá – hogy kényszer a kirándulás oka.
„Tüntessünk: nem megyünk el Oltszemről”
– idézi fel az egyik tanár Béni ötletét, aki éppen a Baróthoz tartozó Köpecről származik. Béni példája azért is beszédes, mert a barótiak egy része azzal érvel, hogy amíg saját gyerekeik oktatásának színvonala nem biztosított, nem látják elfogadhatónak az iskola további terhelését. A baróti családi házakba készülő gyerekek nagy része erdővidéki, a hivatalos érvelés szerint így a gyerekeket származási közegükbe integrálják vissza.
Baróton nem újdonság sem a családi típusú ház, sem a sajátos nevelési igényű gyerekeket gondozó intézmény: a megyei gyermekvédelemnek egy óvodai csoportja és a Laura ház Egyesület is itt működik, évek óta speciális osztályok is indulnak a Gaál Mózes Általános Iskolában. A jó példákat ismerve az oltszemiek is értetlenül követték az eseményeket, úgy gondolják, felbújtathatták a szülőket, ezért lehet, hogy saját sérelmeik miatt másokkal szemben váltak kirekesztővé.
A családi típusú házakat és az oltszemi gyermekek elhelyezését ellenző barótiak úgy érzik, a helyi Gaál Mózes Általános Iskola nem bírna megbirkózni a fogyatékkal élő árvákkal.
A leendő befogadó iskolába járó gyerekek szüleinek egy része az év elején aláírásgyűjtést, majd felvonulással egybekötött városi fórumot szervezett, ahol a város elöljáróit felszólították, ne építsék Barótra a családi típusú házakat: gyerekeik méltatlan körülmények között tanulnak, így is túl sok a problémás gyerek az iskolában, sokakat a szomszédos falvakba visznek tanulni az épület(ek) állaga miatt, a sajátos igényű gyerekeknek nem megfelelő hely Barót.
Hivatalos adatokkal érvelt Vass Mária Barót felkészültsége mellett
„A tanfelügyelőség adatai szerint Barót és környéke nem küzd szakemberhiánnyal, most is működik két speciális osztály. Megvan a megfelelő felkészültségű személyzetük, hogy még két speciális osztályt indítsanak. Az iskola infrastruktúrája nincs jó állapotban, de még 15 gyermek elfér” – nyilatkozta megkeresésünkre.
Az eredeti tervben rehabilitációs központ is szerepelt a Barótra költöző gyerekekre tekintettel. A szakember olyan kisebb központról beszélt, amelyben pszichológust, gyógyterapeutát, kinetoterapeutát, szociális munkást és egy felsőfokú képzettségű nevelőt alkalmaznak, akik kiegészítő foglalkozásokat tarthatnak a sajátos nevelési igényű fiataloknak.
A rehabilitációs központ egyelőre terv marad. Bár az intézmény felmérése alapján az átszervezés szerves része volt, jelen pillanatban nem képezi a megegyezés tárgyát. Vass elmondta, hogy a támogató alapítvány vállalta a központ létrehozásának finanszírozását is a jövőben.
Barót nem kirekesztő város
Abban minden megszólított egyetért, hogy a legnagyobb vesztesei a kialakult helyzetnek az oltszemi gyermekek, akiknek ismét át kell élniük, hogy nem kívántak a társadalom számára, hogy ők csak problémát jelentenek. Az elszabadult indulatok közepette elhangzó előítéletek azonban nemcsak a sajátos nevelési igényű, a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára, hanem a társadalom egészére nézve károsak.
„Nem volt előrelátható a barótiak ellenkezése, hiszen minden évben ott vagyok a fogyatékkal élők napján, és elmondom mindig, hogy a baróti közösség mennyire befogadó: sokan részt vesznek a rendezvényeken, évente nyílt napokat tartanak a helyi rezidenciális központban, meghívják az iskolás gyermekeket is, hogy ismerkedjenek meg az intézményben folyó élettel, a fogyatékkal élők napján a város központjában szerveznek ünnepélyt” – sorolta a szociális intézet igazgatója. Hozzátette, az oltszemi gyermekek elhelyezéséről szóló alkalmakon meg sem akarták hallgatni őket.
Nem gyermekellenes a petíció, hanem…
A petíció szövegében tárgyilagosan az áll, hogy a befogadó oktatási intézet, a Gaál Mózes Általános Iskola infrastrukturálisan és szakmailag felkészületlen az oltszemi gyermekek oktatására, ezért előbb az iskola helyzetét kellene elrendezni.
A petíció óvatos, szakmai érvekre hivatkozó szövegével vagy az egyik kezdeményező, Kovács I. Éva objektív helyzetismertetésével szöges ellentétben áll a helybéli ellenzők egy-egy agresszív, elfogult megnyilvánulása, amely nem tesz különbséget a sajátos nevelési igényű gyermekek és elvetemült, a társadalom számára káros bűnözők között.
„Adj esélyt minden gyereknek, hogy sikeres lehessen az életben”
– hangzik a baróti származású Gaál Mózes reformpedagógus nevét viselő iskola küldetése. Gaál A jövő iskolája (1909.) című munkájában olyan oktatási intézményről ír, mely nem búra alatt tartja a gyermekeket, elszigetelve a társadalom valós kérdéseitől, hanem amely az élet levegőjét engedi a védőburok alá, ezzel készíti fel a gyerekeket a jövőre:
„Mi tulajdonképpen a szociális érzés? Nem egyéb, mint érzése annak, hogy nem vagyunk egyedül a nagy mindenségben, hogy igen sok társunk van, hogy társunk a szó legnemesebb értelmében minden teremtett lény, társunk minden ember. (…) jerünk hát az iskolába, mert az iskola az igazi demokráciának, az igazi emberi érzések s az igazság megvetésének a talaja.”
Az iskola igazgatója egyik nyilatkozatában a rossz tapasztalatokra hivatkozva mégis elutasította az oltszemi gyermekeket. „Ezeknek a gyerekeknek a többsége nem fogyatékos, sokkal inkább viselkedészavarral küszködik” – állította. A baróti iskolások testi épségét olyan gyerekektől félti, akiket nem ismer, nem kért róluk szakmai véleményt, miközben a sajátos nevelési igényhez olyan történetet asszociál, amely fizikai veszéllyel azonosítja azt.
Bokor Attila, a speciális oktatásért felelős tanfelügyelő az Átlátszó Erdélynek elmondta, a Baróton működő speciális osztályokban csak enyhe fogyatékkal élő gyerekek tanultak eddig. Akikről most szó van, olyan gyerekek, aki öltözködni, étkezni tanulnak, kilencedikben az általános iskola második osztályos anyagát tanulják” – magyarázta.
„Nem ismerik a gyerekeket a baróti ellenzők, és nem is jártak Oltszemen. Felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy 2011-től Oltszemre csak súlyos fogyatékkal élő gyerekek kerültek, akik a szakértői szolgálat szűrőjén átmentek. A baróti osztályokban tényleg volt egy pár viselkedészavaros gyerek, de mióta működik a szakértői szolgálat, csak azokat a gyerekeket vesszük be a rendszerbe, akik ténylegesen fogyatékosok” – ismertette az eljárást.
„Baróton 2014-ben nem két, hanem négy osztály működött. Volt egy olyan trend, hogy azok a gyerekek, akikkel nem tudtak haladni a pedagógusok, és viselkedészavarosok is voltak esetleg, azokat is megpróbálták speciális osztályokba írni. Esetenként ez meg is történt. A szakértői szolgálat létrehozása óta hasonló eset nem áll fenn, ezért is maradt két osztály Baróton – egyikben öt, másikban tizenhárom gyermekkel. Akkoriban megfelelt a barótiaknak, mert amelyik gyermek problémás volt, áttették a speciálisba, ott csökkentett óraszámmal, pszichopedagógus tanárokkal tanulhattak. A mi gyógypedagógus kollégáink megharcoltak velük, és voltak sikerek: ezelőtt két évvel végzett egy évfolyam, tízen elvégezték a négy éves szakiskolát és mindannyian el vannak helyezkedve, munkájuk van.”
„Nem a gyerekek ellen, hanem az ottani körülmények miatt háborognak – állítják többen. Én nem kötném össze semmilyen formában a kettőt: a baróti körülményekért nem felelősek ezek a gyerekek, külön osztályokban tanultak volna, új lehetőséget jelenthettek volna, hogy az iskola nyitottabbá, toleránsabbá váljon, miközben más gyerekek jogai nem sérültek volna.
Minden nappal értékes időt veszítünk el, hiszen tanfelügyelőként az a dolgom, hogy ott biztosítsuk, készítsük elő az oktatást a gyerekek számára, ahol élnek” – tette hozzá.
Helyi szülő és pedagógusok a petíció kezdeményezői
A baróti petíció egyik kezdeményezője Kovács I. Éva, helyi pedagógus és szülő. Egy sor olyan kérdésre mutat rá, amelyek elbizonytalanították a befogadó iskolában tanulók szüleit az oltszemi intézmény átszervezése és Barót szerepvállalása ügyében. Úgy véli, a megfontolatlan vélemények nem segítenek, és igyekszik érthetővé tenni a baróti helyzetet.
„Azt nehezményezem, hogy sem az oltszemiek, sem a barótiak nem voltak felvilágosítva. Bántjuk egymást ártatlanul, holott egészen egyszerűbb lenne, ha mindenki el tudta volna mondani a véleményét, valahol találkozni, megbeszélni a helyzetet” – kifogásolja a kommunikáció hiányát Kovács.
Az átláthatatlan folyamat az oka annak – véli –, hogy a helyiek hátsó szándékokat és érdekeket érzékelnek a politikai vezetők részéről az Oltszemen élő és tanuló gyerekek Barótra költöztetése mögött: nem a gyermekek jóléte az első, hanem egy feladat mihamarabbi megoldása.
„Az ügy végkimenetele előtt arra gondoltunk, hogy a projekt politikai megfelelési szándék a felsőbb vezetők felé, párton belül kiadott feladat végrehajtása tűzön-vízen át. Nem tett jót a közvéleménynek a kiköltöztetés szándékával egybeeső, a Mikó-kastély területére tervezett események híre sem. Úgy tartottuk, ez a fontosabb, az elsődleges (biztosítani a helyszínt, mihamarabb kiüríteni a területet), a gyermekek elhelyezése másodlagos.
Ezen kívül a felajánlott földterületekkel is felmerültek kételyeink, nem származik-e tetemes anyagi haszna valakinek, valakiknek belőle, és ezért ragaszkodnak foggal-körömmel a projekthez.”
Évek óta csendben tűrnek a Gaál Mózesben tanuló gyerekek szülei
A Gaál Mózesben már néhány éve működik speciális osztály – idén kettő, de az intézmény a város négy különböző helyszínén kapott helyet, mert nincs elég nagy épület, amely az összes tanulót befogadhatná.
„Emlékezetem szerint egyetlen nagyobb javítás történt, a nyílászárók cseréje, azokat sem vakolták be, a hollók már kiszedték a habot, amivel berakták” – írta le az iskola helyzetét a petíció egyik kezdeményezője. Az ő gyereke is ott tanult, meséli, hetedikben az egyik szülő adott két veder meszet, hogy lefessék az osztálytermet.
„Semmire nincs pénz. A főépület egyik része a közelmúltban még tűzoltósági szalaggal volt körbevéve, mert omladozott. Két hete leverték az omladozó részeket, ezzel elhárítva a veszélyt. Sár van. Abban az épületben, amelyet az iskola a katolikus egyháztól bérel, leírhatatlan a vécék állapota.”
Úgy látja, ez az egyik ok, amiért több szülő például a bardóci, jól felszerelt iskolába viszi gyermekét tanulni, ahová autóbusszal szállítják a környékbeli tanulókat. Másik okként „kezeletlen helyzeteket”, magatartás problémás gyerekeket említ – itt fontosnak tartja tisztázni, nem a családi házas vagy fogyatékkal élő gyerekekre gondol, ez ettől független.
„Speciális oktatásban dolgozó édesanya vitte el a saját gyermekét, mert nem tudja megengedni, hogy kitegye a gyermekét olyan helyzeteknek, amiket nem tudnak kezelni az iskolában” – mutat rá a helyzet sokrétűségére, egyben a szociális problémákkal szembenéző helyi pedagógusok szakmai kapacitásának határaira.
Úgy tudja, a baróti speciális osztályokban inkább érzelmi és viselkedészavaros gyerekek tanulnak, és nem súlyosabb szellemi vagy fizikai akadályozottsággal élők. Személyes tapasztalataival árnyalja a helyzetet: kisfia osztálytársai között is van sajátos nevelési igényű gyerek, aki sikeresen beilleszkedik a csoportba, illetve az ő nulladikos osztályában is tanul egy ADHD-s kisfiú, akit pedagógusként minden eszközzel igyekszik fejleszteni:
„A szülőket és a gyerekeket is arra tanítom, hogy be kell fogadni (a sajátos nevelési igényű gyerekeket), de szélmalomharcnak érzem az inkluzív pedagógia iránti elhivatottságomat, mert nem mindenki ugyanúgy viszonyul. Pedagógusként ezt csinálom. Szülőként volt rossz tapasztalatom is családi házas gyerekekkel, kettő megverte az én gyermekem. Utána megbeszéltem velük, és minden oké. Azóta is minden nap, ha találkozunk, kérdik, hogy ugye nem haragszik.”
Nem téved, aki eddig úgy látta, hogy Barót befogadó város: „a meglévő családi házas gyerekekkel kezdetben voltak incidensek, de már idenőttek, sikerült beilleszkedniük, a gyerekek között barátaik vannak. A helyi rehabilitációs központban súlyos fogyatékkal élő kicsik is vannak – alig lehet látni őket, fizikailag is sérültek. Sohasem zavart senkit, de most felmerült: hogy az itteni fogyatékkal élőknek eddig segítettek-e. Vagy az oltszemi gyermekek iránti gondoskodás csak álca?”
A kérdésre, hogy miért nem korábban adtak hangot elégedetlenségüknek, és követelték az iskola helyzetének rendezését, miért éppen az oltszemi intézmény átszervezésekor kezdtek ellenállásba, Kovács I. Éva elmondta: a szülők sohasem panaszkodtak, mentek a gyermekek érdekében, segítették az iskolát, az igazgatót, ezért érzik igazságtalannak, hogy az ő helyzetüket éveken keresztül figyelmen kívül hagyták.
Barót nem a gyerekekkel elutasító, hanem azzal a móddal szemben, ahogyan a döntés megszületett: végső soron azonban mégis a legkiszolgáltatottabbak válnak áldozataivá a konfliktusnak.
„Ez a helyzet csak utolsó csepp volt a pohárban, bármi más történt volna, ugyanide vezetett volna” – véli a helyi pedagógus, aki szerint a konfliktust a tiszta és emberközeli kommunikációval, nem sajtón keresztüli üzengetéssel lehetett volna megelőzni.
„Nem a helyi vezetőség engedett a köz akaratának, elöljáróink nyilatkozatainak ellenére. A megyei vezetés és a Gyermekjogvédelmi Igazgatóság tett bizonyságot valódi bölcsességről, ahogy erről korábban a sajtónak nyilatkoztunk. Ők fontosabbnak tartották a társadalmi békét az önkényes hatalomgyakorlásnál” – véli a petíció kezdeményezője.
Az első közvita után sem lett világosabb a helyzet
„Azt mondja a polgármester és a tanácsosok, hogy jót akartak… Rosszul esik nekem is, a társaimnak is, a baróti lakosságnak is, hogy kívülről úgy látszik, gyermekellenesek vagyunk, hogy nem látjuk, saját gyerekeink is kerülhetnének ebbe a helyzetbe. De nem erről van szó, hanem félretájékoztatásról” – véli Kovács.
Példaként a gyermekek oktatási helyszínével kapcsolatos változó terveket említi, a kérdést, hogy a Sepsiszentgyörgyön továbbtanulóknak miért kell ilyen távolra költözniük, az új munkahelyek esetét, amelyeket a barótiaknak és az oltszemi alkalmazottaknak is felajánlottak.
„Máig nem tudni, hová képzelik el az épületet, amelyben az Oltszemről érkezők tanulhatnak!”
Az első közvita utáni tanácstalanságot jelezte, hogy azt újabb közvita követte, amelyen azonban a meghívott döntéshozók közül csak egy-két városi tanácsos jelent meg. A március 26-i első fórum után a kezdeményezőknek a tanácsosok március 19-én keltezett véleményezését juttatták el, amelyben még mindkét frakció támogatta az oltszemi gyermekek befogadását.
Frakciók válaszai:
„Lesznek győztesei és vesztesei ennek a szembenállásnak?
– Mindenképpen vesztesei lesznek a gyermekek és azok az emberek, akikkel a beleszólásuk nélkül labdázunk. Ha én egy lennék azok közül a gyerekek közül, akik valamennyire tudnak a helyzetről, ártatlanul középen, úgy érezném, hogy hol ide, hol oda dobálnak, kellünk, nem kellünk, a nagyok szabadulnának tőlünk. A lehetőségekhez, fejlettségi szinthez képest Baróton is sok szociális program, intézmény működik, több is működhetne, ha látnánk, hogy megvan a megfelelő környezet” – mondja egy helyi pedagógus hozzátéve, az nyugtatná meg a kedélyeket, ha konkrét tetteket látnának, nem csak ígéreteket, nem távlati terveket, hanem az átszervezés és az iskola finanszírozásának pontos lépéseit.”
Politikai játszma eszközévé váltak az oltszemi gyerekek?
A megyei tanács vezetője, Tamás Sándor sem bízott a barótiakkal folytatott egyeztetések eredményességében: „érzelmi kérdésre nagyon nehéz racionális választ adni. Lehet, de elbeszélünk egymás mellett” – összegezte a többrendbeli egyeztetések tapasztalatát.
„Legalább harminc éves problémahalmaz az, ami az oltszemi gyerekek kapcsán kirobbant. Több beszélgetésen vettem részt, nagyszámú vagy rétegzett találkozókon. Egyre kevesebb szó esik az oltszemi gyerekek helyzetéről és egyre több az elmúlt harminc évről” – értékelte korábban a helyzetet Tamás Sándor.
„Több mint másfél év alatt a megyei önkormányzatnál hét alkalommal volt napirenden, mind a hét alkalommal teljes támogatása volt, románok, magyarok együtt, a magyarokon belül mindenik politikai párt támogatta, beleértve Benedek Erikát is, aki tanácsos, tanár, szülőként az iskolában vezetőtanácsi tag. Minden alkalommal támogatta, megszavazta. A városi tanácsban is négy alkalommal volt napirenden a kérdés” – ismertette a gyermekotthon átszervezésének politikai útját Tamás. A megyei főtanfelügyelő az iskola vezetőségével is egyeztetett, legalább egy éve tudtak róla, mégis csak idén tavasszal kezdeményezték a helyiek a tervek elvetését, újragondolását.
„Arra ébredtünk fel, hogy (Benedek Erikának) változott a véleménye. Helyi szinten az Erdélyi Magyar Néppárt megpróbálta ezt a kérdést meglovagolni. Megkérdeztem baróti embereket, hogy hová köthetőek politikai szempontból az emberek, akik az ellenző rendezvényeken részt vettek. 75-80 százalékuk az Erdélyi Magyar Néppárthoz köthető” – értelmezte a helyzetet az RMDSZ-es tanácselnök.
Nemcsak az Erdélyi Magyar Néppárt politikusának, Benedek Erikának a szerepvállalása adhat pártpolitikai színezetet a kérdésnek. A második fórumnak helyet adó vendéglő tulajdonosának, Simon Attilának véleménye is helyi politikai harcteret körvonalaz, hiszen kifejezetten a jövő évi helyhatósági választásokkal hozta összefüggésbe a Baróton kialakult helyzetet. A második lakossági fórumról nemcsak a politikai vezetők hiányoztak, hanem a konfliktust kirobbantó téma maga is alig volt jelen.
Benedek Erikát már csak a kézdivásárhelyi forgatókönyv megszületése után sikerült elérnünk.
Belátta, nem volt elég körültekintő, amikor döntésével támogatta, hogy Baróton épüljenek meg a családi házak, mondta az Átlátszó Erdélynek. „Jogos volt a szülők kérése, miszerint előbb a helyi gyerekek oktatási körülményeire kellene gondot fordítani, aztán vállani újabb feladatokat a megye szociális terheiből” – nyilatkozta. Úgy látja, a megyei döntéshozók a társadalmi béke érdekében döntöttek az alternatív megoldás mellett, ezzel a „kérdés megoldódott”.
Úgy értékeli, ha kezdetben volt is némi pártok közötti egymásra mutogatás, a helyzetet megpróbálták távol tartani a pártpolitikai színezettől: Benedek az Erdélyi Magyar Néppárt frakciójában megyei tanácsos, de az oltszemi gyermekek elhelyezésének ügyéből nem szerettek volna pártpolitikai kérdést csinálni.
„Megyei tanácsosként megszavaztam ennek az átszervezésnek a módját, mert magam sem voltam tekintettel a befogadó közegre. Amikor azt láttam, hogy a barótiak szerint nem megfelelő a befogadó közeg, és az emberekkel beszélgetve is azt tapasztaltam, hogy a szülők kérése jogos, önkritikát gyakorolva azt mondtam, hogy nem döntöttem korábban jól.” Pártként ellenzékiségük, a párbeszéd kezdeményezőiként, konstruktív volt – értékeli Benedek az Erdélyi Magyar Néppárt pozícióját a helyzetben.
Ahogy Kovászna megyében, úgy az egész országban
Az oltszemi gyermekotthon és speciális iskola múlt századi körülményeket idéző állapota és európai uniós normatívák szerinti fokozatos leépítése már önmagában is fontos szociális kérdéseket vethet fel a gyermekvédelmi hálózat helyzetéről, inklúziós kísérletek lehetőségeiről, a képzett pedagógusok, gyógypedagógusok, pszichológusok, szociális munkások helyzetéről, de arról is, hogy egy-egy elszegényedett vidék lakosságának frusztrációi, évek óta felgyűlő elégedetlensége a legváratlanabb helyzetben törnek felszínre.
Oltszemen magas falak zárták el az ismeretlent és tették rémisztővé. Bár az európai uniós normák sok változást hoztak a sajátos nevelési igényű gyermekek és a fogyatékkal élő felnőttek életében, a többségi társadalomban még ma is sokan félnek attól, amit nem értenek. Az elhagyott és sajátos igényű gyermekek családi típusú házakban, kisebb közösségben való nevelése a falak lebontását, a kölcsönös nyitást célozza Kovászna megyében is, ahogy az ország egész területén.
Az út göröngyös.
