Bár a törvények széleskörű lehetőségeket biztosítanak a kisebbségi nyelvhasználatra mind Szlovákiában, mind Romániában, a gyakorlatban nem minden valósul meg ezekből. A kisebbségi magyarok sokszor nem beszélik jól az ország hivatalos nyelvét, ami sok hátrányt okoz a hétköznapi életben és a munkaerőpiacon. A nem megfelelő nyelvtudásnak több oka is van: egyik a korábbi román és szlovák nyelvoktatási gyakorlat, amely az elmúlt években mindkét országban változásnak indult.
Romániában és Szlovákiában a magyar kisebbség nyelvi szocializációját kettős tapasztalat jellemzi. Egyrészt anyanyelvükön egészen az egyetemig tanulhatnak, másrészt az államnyelv – különösen a gyakorlati nyelvi kompetenciák – elsajátítása komoly nehézségekbe ütközik. Interjúalanyaink elbeszéléseiből kirajzolódik, hogy mivel az államnyelv oktatása korábban nem vette figyelembe kisebbségi hátterüket, mindannyian megtapasztalták a szorongást, a sorozatos kudarcélményt. A nyelvi nehézségek strukturális hátrányokat és társadalmi elkülönülést is eredményeztek. Az államnyelv így nem erőforrásként, hanem sokak számára elsősorban akadályként jelenik meg.
Csökken a magyarok száma Romániában és Szlovákiában is
Ez önmagában nem meglepő. Mindkét ország kisebbségi közössége tisztában van vele, hogy „fogy a magyar”. Érdemes azonban összevetni a két ország legutóbbi, 2021-es népszámlálásának eredményeit, különös tekintettel a módszertani különbségekre.
A legfontosabb különbség a két ország népszámlálási módszere között az, hogy Szlovákiában 2021-ben nyílt lehetőség először arra, hogy az állampolgárok két nemzetiséget jelöljenek meg a kérdőíven. Első helyen kb. 422 ezer személy jelölte meg a magyar nemzetiséget, további 34 ezer személy pedig második nemzetiségként adta meg a magyart.
A szlovák kormány végül úgy döntött, hogy összeadva kell értelmezni a nemzetiségre vonatkozó válaszokat. Ez a döntés már akkor született meg, amikor ismertek voltak az eredmények. A népszámlálást komoly társadalmi vita előzte meg arról, hogy szükség van-e egyáltalán a kettős nemzetiség jelölésének lehetőségére. A megoldás statisztikai szempontból vitatható, de egyértelműen kisebbségbarát lépésnek könyvelhető el.
Összehasonlításként: 2011-ben kicsivel többen, 458 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek Szlovákiában. Azt csak találgatni lehet, hogy ha 2021-ben nem lett volna lehetőség a két nemzetiség bejelölésére, mennyien döntöttek volna a magyar mellett azok közül, akik végül másodikként jelölték meg.
Azt, hogy egy tágabb, multietnikus kulturális közösségkép kialakításához szükség lenne a többes identitás elismerésére, a romániai szakértők is felismerték, de Románia egyelőre nem követi a szlovákiai példát. A 2021-es népszámláláson itt csak egy etnikumot lehetett megjelölni. Ez a módszer pedig láthatatlanná teszi azokat, akik többes identitással rendelkeznek.
Anyanyelv tekintetében mindkét ország csak egy válaszlehetőséget engedélyezett a 2021-es népszámláláson. A statisztikák alapján mindkét országban többen vallják magukat magyar anyanyelvűnek, mint magyar nemzetiségűnek – ez túlnyomórészt a magyarul beszélő romák jelenlétével magyarázható Romániában és Szlovákiában is.
Mind a két országban a 2021-es volt az első népszámlálás, amely során online is ki lehetett tölteni a kérdőívet. Az adatgyűjtés azonban különféle okok miatt (pl. rendszerhiba, félig kitöltött ív stb.) nem volt teljes körű. Romániában kb. 2,5 millió, míg Szlovákiában valamivel több mint 300 ezer emberről nem tudjuk, milyen etnikumú.
A kisebbség legnagyobb „mumusa”: az államnyelv
A magyar nyelvű oktatás elérhető az óvodától az egyetemig mind Romániában, mind Szlovákiában. Mindkét országban találhatóak vegyes tannyelvű és csak magyar nyelvű oktatási intézmények. A magyar diákok többsége mindkét országban teljesen magyar nyelvű intézményekben tanul.
A kisebbségek államnyelvtudása, vagy inkább annak hiánya mindkét országban jelentős, és nagy részben a nem megfelelő oktatási rendszer számlájára írható. A kisebbségi nyelven tanuló diákok számára generációkon keresztül anyanyelvként oktatták az állam nyelvét – mindkét országban. Így megtörténhet az, hogy egy klasszikus verset valaki kívülről fúj, de egy hétköznapi élethelyzetben, mondjuk egy üzletben, a hivatalban vagy az orvosnál már kevésbé boldogul, mert a mindennapi élethez szükséges nyelvi kompetenciákat nem sajátítja el.
Ez jól látszik a Szilágy megyei Angyalka (26 éves) és a Kovászna megyei Eszter (25 éves) példájából is, akik története sok más huszonéves fiatal története is lehetne. Mindketten magyar többségű településről származnak, de míg Szilágy megyében a magyarok aránya csak 20 százalék, addig Kovászna megyében 70 százalék.
Mindketten elmondták, hogy mivel gyerekként magyar többségű kisebb településen éltek, így szinte alig találkoztak a román nyelvvel. Még a románok is megtanultak magyarul a falvaikban. Néha hallották a szüleiket románul beszélni, de főleg az iskolában találkoztak a román nyelvvel. Mindketten végig magyar oktatási intézményben tanultak, bár az iskola előtt Esztert egy évig román nyelvű óvodába íratták, hogy az iskolában ne érje váratlanul a román oktatás.
Mindkettőjük történetében hangsúlyos szerepet kap a román nyelv okozta szorongás. Angyalka ötödik osztálytól kezdve román többségű városban tanult tovább. Benne ekkor erősödött fel a román nyelvvel kapcsolatos félelem, hogy vajon egyáltalán sikerül-e átmenő jegyet kapnia tanév végére a tantárgyból. Ráadásul az új iskolájában érződött, hogy a városi magyar gyerekek jobban beszélnek románul. „Volt olyan eset, amikor román órán valami szépet kellett mondjunk a másik osztálytársunkról. Nem tudtam, mit mondhatnék, így egy osztálytársnőm a fülembe súgta, hogy mondjam azt, hogy prost [hülye], mert az jó. Nekem meg fogalmam sem volt, mit jelent. Nem volt túl jó érzés” – meséli.
Emlékei szerint a román órák azzal teltek, hogy a tanár lediktálta az irodalmi művek elemzését, amit meg kellett tanulni, és amiből kikérdezték őket. Illetve sokat másoltak, de ezekből már semmire sem emlékszik. „A román órákon annyira jutottam, hogy nagyjából megértettem a dolgokat, de hogy eljussak oda, hogy kommunikáljak, az nem működött. Érettségire is úgy készültem, hogy mindegyik tételhez megtanultam egy átlagos sablonszöveget, hogy mindenről tudjak írni valamit.” A vizsgán épp hogy csak átmenő jegyet kapott, miközben a többi tantárgyból elmondása szerint simán teljesített.
„Szörnyű!” – mondja Eszter arra a kérdésre, hogy milyen tapasztalatai vannak a román nyelvoktatással kapcsolatban. Már óvodától kezdve folyamatosan azt hallotta, hogy fel kell készülni a román érettségire. „Első osztályban otthon szinte minden nap sírva ültem a román lecke előtt. Ekkora nyomás alatt semmit sem lehet tanulni, ha folyton azon kell járjon a fejed, hogy jaj, mi lesz érettségin. Már hatévesen ezen kell gondolkozz. Szerintem nagyon terror szintű nyomás ez” – teszi hozzá.
Az érettségin, úgy értékeli, egy székelyföldi magyar diákhoz képest nagyon jó jegyet kapott, 7-est, de a többi tantárgyból ő is sokkal jobban teljesített (Romániában az 1-es a leggyengébb, a 10-es a legjobb jegy – a szerk. megj.). „Azt hittem, konkrétan elájulok a padban, amikor írtuk az érettségit. Annyira turbulens érzelmi állapotban szerintem nem nagyon voltam még, mint akkor a vizsgák előtt.” Eszter románul szerezte meg a jogosítványt azért, hogy ezzel is a román nyelvet gyakorolja érettségi előtt.
Azt bánja, hogy hiába tanult 12 évig románul, hogy mennyi stresszel és kínlódással járt, mégsem tanult meg. Azért viszont szeretne megtanulni románul, hogy megértse a román kortárs irodalmat. „Amire nem hívják fel az iskolában a figyelmünket, hogy mennyi jó kortárs író van. Csak a kötelező olvasmányokat tolják, de arra nincs törekvés, hogy megszerettessék velünk a nyelvet, a kulturális közeget. Pedig ezzel lehetne a legjobban fejleszteni minket, mert stresszből és félelemből nem lehet fejlődni” – mondja.
A gimnázium után mindketten Kolozsvárra költöztek és magyar nyelven tanultak az egyetemen.
Magyar szigetek a román városokban
Eszternek a kollégiumban román szobatársai voltak. „Emlékszem, hogy mondták »Stinge becul!«, vagyis hogy kapcsold le az égőt. Én meg néztem, hogy he? Sosem hallottam ezt még azelőtt, aztán valahogy összeraktam.”
Bár Kolozsvár román többségű város, Eszter magyar közösségekbe járt, a románt csak olyan helyzetekben használta, ha például elment üzletbe vagy a postára. Nem érzi azt, hogy Kolozsváron fejlődött volna a román nyelvtudása, mert nem igazán került olyan élethelyzetekbe, hogy komolyabban használnia kellett volna.
Ezzel szemben Angyalka ma már sokkal magabiztosabban beszél románul, ami annak köszönhető, hogy az érettségi után néhány évig, mielőtt elkezdte volna magyarul az egyetemet, folyamatosan román közegben mozgott. Először a munkaerőpiacon próbálta ki magát. Kolozsváron beiratkozott egy román nyelvű cukrász tanfolyamra. „Volt ott egy nő, aki Zilahról származott, ahol iskolába jártam. Azt mondta, hogy az nem lehet, hogy én is onnan jövök, és nem tudok románul, mert hát ott mindenki román. Én meg néztem, hogy oké, nekem meg mindenki magyar” – utal ezzel arra, hogy mennyire párhuzamos etnikai világokban élnek az emberek akár ugyanazon a településen belül is.
A tanfolyam elvégzése után egyedül elment román nyelvű állásinterjúra, majd cukrászműhelyben is dolgozott. Ma már nem érti, honnan volt ennyi bátorsága, miközben nehezen boldogult a románnal. „Nehéz volt, mert nem tudtam úgy hozzászólni a beszélgetésekhez. De a munkához nem kellett perfekt beszélni románul, így elfogadóbbak voltak. Bár anyukám mindig mondta, amikor konfliktusaim voltak a munkahelyeimen, hogy biztos azért csinálják, mert magyar vagyok. De én nem feltétlen éreztem minden helyzetben ezt, lehet, hogy nagyobb gond volt, hogy fiatal vagyok.” Volt viszont olyan helyzet is, hogy egy középkorú munkatársa felháborodott azon, hogyan sikerülhetett a román érettségije úgy, hogy nem beszél jól románul, miközben neki anyanyelvű románként nem volt érettségije.
Idegen nyelvként oktatni az állam nyelvét?
Idén júniusban végzett a középiskolával az első magyar évfolyam Romániában, amely már idegen nyelvként tanulta a román nyelvet. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy már a hétköznapi kommunikációhoz szükséges ismeretek elsajátításán volt a hangsúly.
„Ez eleinte furcsa volt, főleg azoknak a szülőknek, akiknek már vannak nagyobb gyerekeik, és hozzászoktak ahhoz, hogy románból szigorúak a követelmények, hogy vannak irodalmi művek, amelyeknek az elemzését meg kell tanulni. Így nem értették, hogy mit csinálunk, mert míg a nagyobbik gyerek hazament, és a Moara cu norocot tanulta [az egyik román klasszikus realista alapmű, A szerencse malma], addig a kisebbik gyerek meg mondjuk spagettireceptet kellett írjon házi feladatként” – mondja Mihaela Costescu, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum román tanárnője.
Az átmenet nem volt zökkenőmentes, tudtuk meg tőle. Sokáig nem voltak tankönyveik, munkafüzeteik, így a tanároknak kellett minden órára elkészíteni a tananyagot. Míg korábban irodalmi művekhez kapcsolódó témákkal foglalkoztak, mint például a szerelem, a természet, a történelem, addig az új tanterv szerint megjelentek olyan hétköznapi élethez szükséges témák is, mint az egészséges életmód, a technológia szerepe az életünkben, karriertervezés, környezet stb.
Csak az érettségi tanévében tudták meg, melyek azok az irodalmi művek, amelyekből továbbra is fel kell készíteniük a diákokat. Addig tételmintát sem láttak. Így nem tudták pontosan, hogy honnan hova tartanak, miközben a szülők és a diákok számára ez nagyon fontos szempont, hogy érettségin jól teljesítsenek a diákok.
Így nem meglepő, ha több helyről is azt lehetett visszahallani, hogy egyes tanárok továbbra is a korábbi követelmények alapján készítik fel a diákokat, hisz nem lehetett tudni, hogy mi vár rájuk érettségin. A következő években remélhetőleg javulni fog a helyzet, de fontos lenne hosszabb távon felmérni az új módszertan hatékonyságát.
Viszont a tanárnő szerint ahhoz, hogy hatékonyabb legyen a nyelvoktatás, és egyik diáknak se legyen túl nehéz vagy túl unalmas, az is fontos lenne, ha a nyelvtudás szintje szerint kiscsoportokban oktathatnák a diákokat.
A legutolsó PISA képességfelméréséből kiderül, hogy Romániában a magyarul tanuló diákok jobban teljesítenek az országos átlagnál, viszont a nyolcadik osztály végi román képességvizsgán és az érettségi vizsgán átlagosan gyengébben teljesítenek, ami hátrányosan érintheti őket a későbbiekben. Ezt Kiss Tamás szociológus egyenesen strukturális diszkriminációnak nevezte.
Viszont az idei abszolváló záróvizsga eredményeiből lehet arra következtetni, hogy elindult valamiféle pozitív változás. Például a székelyföldi Hargita megyében, ahol magyar többség él, a tavalyi román érettségi eredményeihez képest idén jobban teljesítettek a diákok. Mihaela Costescu romántanárnő is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kolozsvári magyar iskolában, ahol tanít, a diákok jól teljesítettek.
A Bálványos Intézet korábbi közvélemény-kutatása szerint Erdélyben a magyaroknak nagyjából csak a negyede beszél anyanyelvi szinten románul. Korábbi kutatásokkal összehasonlítva, ahol szintén önbevallás alapján mértek, az is látszik, hogy az erdélyi magyarok román nyelvtudása egyre gyengébb. Az is jellemző, hogy a magyar intézményben tanuló fiataloknak, a nőknek és a hátrányos helyzetűeknek nagyobb gondot okoz a román nyelv használata.
„A nyelvhelyesség nem korlátoz a nyelvhasználatban”
A magyar kisebbség szlovák nyelvtudása Szlovákiában változó. Az államnyelvet csak 2022 szeptemberétől kötelező idegen nyelvként, pontosabban az idegen nyelv módszereivel oktatni a magyar tannyelvű iskolákban. Romániához hasonlóan korábban a magyar gyerekek úgy tanulták a szlovákot, ahogy anyanyelvű társaik. Ez számos esetben kudarccal végződött, ami hosszú távon gátolta az aktív nyelvhasználatot is.
A kudarcélmény, valamint Budapest közelsége hozzájárul ahhoz, hogy sok szlovákiai magyar diák választja a magyar fővárost (esetleg más magyarországi egyetemi várost) továbbtanulása helyszínéül. Ez a romániai határ menti térség diákjaira is jellemző. Vannak azonban olyanok is szép számmal, akik vállalják a nyelvi kihívást, és maradnak.
A 31 éves Janka egy csallóközi magyar többségű faluból származik, ma Pozsonyban él és dolgozik. A szlovák nyelvvel először az iskolapadban találkozott. Saját bevallása szerint a község kisiskolájában nem tanult meg szlovákul, de a tanórákról kedves emlékeket őriz. „A tanító néni nagyon kedves volt. A nyelvtan és az irodalom nem volt annyira hangsúlyos, inkább arra volt kíváncsi, hogy a diákok értik-e, amit hallanak, ismerik-e, megjegyzik-e a szlovák szavakat, kifejezéseket“ – mondja, hozzátéve, hogy a pozitív hozzáállás ellenére az általános iskolából rendkívül gyenge nyelvtudással ballagott el.
Középiskolai tanulmányait is magyar többségű városban folytatta, de a gimnáziumi szlovákórákra már nem annyira szívesen emlékszik vissza. „Traumatizáló élmény volt. Előfordult, hogy a szakos tanár megszégyenítette a gyengén teljesítő diákokat, az egész osztály előtt felolvasta a hibákat, amelyeket vétettünk, és szemrehányóan számonkérte, hogy mégis hogy nem lehet ezt vagy azt tudni“ – meséli Janka. „Volt olyan osztálytársam, akinél ez is közrejátszott abban, hogy Budapestet választotta egyetemi tanulmányai helyszínéül“ – teszi hozzá.
A magyar főváros Jankát nem vonzotta. A csehországi Brünnről és a szlovák fővárosról azonban csak pozitív véleményeket hallott, így végül pozsonyi egyetemista lett belőle. Egyetemi évei alatt főként magyar barátai voltak, de a kollégiumban végig szlovák lányokkal lakott együtt, s bár még az érettségi után sem érezte kielégítőnek a nyelvtudását, a szlovák nyelv végül begyűrűzött a mindennapjaiba.
Szerencsésnek tartja magát, mert sosem érte atrocitás amiatt, hogy nem beszéli tökéletesen a szlovákot, és amiatt sem, hogy magyar. „Volt ugyan olyan kollégám, aki rácsodálkozott a nemzetiségemre, és megkérdezte, hogy Magyarországról költöztem-e ide, de Pozsonyban a többség számára nem ismeretlenek a szlovákiai magyarok” – mondja.
Janka úgy véli, passzívan jól bírja a nyelvet, de az aktív nyelvtudásán még lenne mit csiszolni. „Bár hozzá kell tenni, hogy amióta dolgozom, jelentősen javult” – mondja. Saját bevallása szerint a kellemetlen gimnáziumi élmények nem hagytak benne mély nyomot, és sosem okozott gondot számára, hogy megszólaljon szlovákul. „A nyelvhelyesség nem korlátoz a nyelvhasználatban. Egy tanárom az egyetemen azt mondta, hogy egy kommunikációs helyzet akkor sikeres, ha az ember elmondja, amit akar, a másik pedig megérti. Ez minden nyelvre érvényes” – magyarázza Janka, akinél a tökéletes nyelvtan másodrangú kérdés.
„Néha előfordul, hogy nem azonnal jut eszembe az, amit mondani szeretnék, ez egy kicsit zavaró, főleg, ha társaságban van az ember. Fontolgattam már felnőttként, hogy javítom a szlováknyelvtudásomat, de ez végül megmaradt gondolatnak” – mondja Janka.
„Senki nem tanított meg rendesen kenyeret kérni szlovákul, ezért minden alkalommal reszketek, ha ilyenre kerül sor”
Kisgyerekes anyaként Janka hajlik rá, hogy gyermekét szlovák tannyelvű óvodába írassa. „Az óvodában praktikus tudásra tehet szert, amire később építhet” – mondja. Egyelőre csak lehetőségként kezelik a szlovák ovit, az iskoláról azonban határozott véleménye van: „Mindenkinek egyszerűbb az anyanyelvén tanulni. Úgy gondolom, a szlovák tannyelvű iskola felesleges teher egy magyar anyanyelvű gyerek számára.”
A magyar tannyelvű iskolák fontossága állandó téma a szlovákiai magyar közbeszédben. Vannak ugyanis magyar gyerekek, nem is kevesen, akiket szlovák tannyelvű iskolába íratnak a szüleik. Ennek hátterében általában éppen a szlováknyelvoktatás áll, véli Vančo Ildikó nyelvész, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának professzora.
Azt, hogy praktikus tudást már a korai gyermekkorban is szerezni lehet, Gyenge Veroni szlovákiai magyar slammer is megerősíti. „Mivel nem volt hely a magyar óvodában, szlovák oviba jártam Vágkirályfán. Az első emlékem is innen származik: magyarul beszélek a tanító nénivel, ő pedig szlovákul válaszol. Még ha nem is tudtam beszélni, folyamatosan ki voltam téve a nyelvnek. Később például a ragozással nem voltak akkora problémáim, mint másoknak. Ami viszont nehezebben ment, az az, hogy leküzdjem a félelmemet attól, hogy majd kinevetnek, megszégyenítenek, butának néznek. Minden alkalommal hevesen vert a szívem, amikor tudtam, hogy szlovákul kell majd beszélnem” – mondja.
Visszaemlékezve a szlovák órákra, Veroni azt mondja, sosem értette igazán, miért csak abból áll a konverzációs gyakorlat, hogy Jožo meg Fero beszélgetnek valamiről, ami senkit sem érdekel. „Senki nem tanított meg rendesen kenyeret kérni szlovákul, ezért minden alkalommal reszketek, ha ilyenre kerül sor. Az igazi fordulat viszont akkor jött, amikor eldöntöttem, hogy szlovákul is fogok slammelni. Az első szlovák slamem egy magyar szövegem teljes fordítása volt, tele olyan szavakkal, amikbe összevissza tört és szaltózott a nyelvem” – mondja a díjnyertes slammer, akinek a neve az utóbbi időben a szlovák közönség előtt is ismert lett, mivel többször felszólalt kormánykritikus tüntetéseken. Előfordult az is, hogy több tízezres tömeg előtt beszélt Pozsonyban.
„Mit mondjak, nem voltam éppen a komfortzónámon belül. Sokkal többet kell gyakorolnom egy szlovák szöveg elmondása előtt. Be kell »tréningelnem« a nyelvemet, hogy bírja az iramot, emlékezzen, hova kell mennie, és ne törjön meg a flow. Rettegtem, ugyanakkor nagyon bátornak is éreztem magam, és tudtam, mit akarok mondani, miért vagyok ott, és mi a jelentősége annak, amit csinálok” – mondja Veroni.
Jankával ellentétben Veroninak bőven kijutott a kritikából, de pozitív visszajelzésből sem szenved hiányt.
„Nem emlékszem az első esetre, de emlékszem több olyanra, amikor zavarta az embereket, hogy magyarul beszéltünk. Arra is, amikor kinevettek – szlovákiai magyarok és szlovákok is –, mert valamit nagyon félreragoztam. A tüntetésekkel kapcsolatban negatív visszajelzéseket csak kommentek vagy üzenetek formájában kaptam. Volt, aki azt írta: »Hallom az akcentusát«. Ez egy ukrán!” De nagyon sok pozitív visszajelzést is kaptam. Szerették a szlovákomat, azt, ahogyan használom és játszom a nyelvvel. Megemlítették páran, hogy mekkora dolog, hogy a kedvenc szlovák költőjük magyar” – mondja Gyenge Veroni.
Nem jelent előnyt a munkaerőpiacon a kisebbségi nyelv
A munkaerőpiacra kikerülve többnyire elengedhetetlen az állam nyelvének megfelelő ismerete, mivel a meglévő nyelvi hierarchiában egyértelműen az áll legelöl. A nyelvek közötti hierarchia pedig a kisebbségek számára a másodrangú állampolgár érzetét kelti – mutat rá Csata Zsombor szociológus az Átlátszó Erdélynek korábban adott interjújában.
Romániában részben ebből a hierarchikus viszonyból fakadó diszkomfort érzet és bizalmatlanság miatt a kisebbségi magyarok jellemzően a magyar orvosokat keresik, magyar fodrászhoz, magyar szórakozóhelyekre és kocsmákba járnak, de elmagyarosodott munkahelyek is előfordulnak. Ez annál inkább így van, minél intimebb szolgáltatásról van szó, ahol fontos a bizalom.
Bár nem csak a nyelvtudás nehezíti az elhelyezkedést, Angyalka, aki jelenleg cukrászként dolgozik, ezt is problémaként érzékeli. Volt olyan tapasztalata, hogy ugyan hasonló munkakörökre jelentkezett, egyik helyen nehezményezték a nem tökéletes nyelvtudását, a másik helyre mégis felvették. A társadalomtudományi egyetemi végzettségével viszont egyelőre nem sikerült munkát találnia. „Nehéz úgy érvényesülni magyarként, hogy a román nyelvtudás hiánya ott van hátrányként. Közben meg felfedezhetnék, hogy az előny, ha a vevőkkel az anyanyelvükön beszélnek. De ezt annyira nem értékelik a foglalkoztatók.”
Az is előfordul, hogy akár munkáltatók, akár orvosok azt hiszik, nem érti, amit mondanak neki. „Ez nagyon megalázó tud lenni, hogy beszélsz velük, válaszolsz a kérdéseikre, s aztán megkérdik, hogy biztos értem-e, amit mondanak” – idézi fel.
Szlovákiában általánosságban elmondható, hogy ahol a magyarok többséget alkotnak, ott a mindennapi élet szinte teljes egészében magyar nyelven zajlik. Magyarul beszél az orvos, a hivatalnok, ahogy a bolti eladó vagy a buszsofőr is. A Délnyugat-Szlovákiában elterülő Csallóköz jó példa erre. A főváros közelsége miatt sokan dolgoznak Pozsonyban is, s ha nem is beszélik mindannyian tökéletesen a szlovákot, a hétköznapi kommunikáció nem okoz gondot a számukra. „Ebben a régióban adott a lehetőség arra, hogy valaki minimális szlovák nyelvtudással is teljes életet éljen” – mondja a Csallóközből származó Janka.
Más a helyzet azokban a térségekben, ahol kisebb arányban élnek magyarok. Ott a magyar közösség tagjai jellemzően jobban bírják az államnyelvet, hiszen szükségük van rá a mindennapi érintkezés során. „A Nyitra környékéről származó iskolatársaim kiválóan beszélték a szlovákot” – mondja Janka, hozzátéve, hogy az ottani fiatalok már jóval természetesebben mozognak a kétnyelvűségben.
„Teljesen nem tudsz önmagad lenni”
Angyalka a munkakörnyezet mellett a Tinderen is gyakorolta a román nyelvet, inkább román fiúkkal randizott. A jelenlegi párja, akivel már négy éve van kapcsolatban, szintén román. Azt viszont érzékeli, hogy ez a fajta nyelvi különbség aszimmetrikussá teszi a viszonyt. „Van egy határ, amin túl nem tudod rendesen megmutatni magad. Teljesen nem tudsz önmagad lenni, mert sokkal nehezebben fejezed ki magad.” Példaként a társadalomtudományok iránti érdeklődését hozza fel, ami az identitását képezi, de nem tud róla román nyelven beszélni, mert nincs meg hozzá a szókincse.
Elmondása szerint olyan is volt, hogy valaki konkrétan alábecsülte az értelmi képességét a nyelvi nehézségek miatt, majd amikor jobban megismerték egymást, akkor elismerőleg megjegyezte, hogy meglepte, hogy „értelmesebb”, mint aminek először gondolta.
Amikor komoly kapcsolata lett, a jelenlegi párja szülei nehezményezték, hogy magyar, és nem is nagyon tudták ezt kezelni eleinte. „Volt, amikor elkezdték körbeírni a szavakat, hogy a kutya az az állat, ami ugat. Értelmileg ők is alulbecsültek. Sokkal hosszabb idő kellett, hogy közelebbi kapcsolatot kialakítsak velük.” Azt is hozzáteszi, hogy a párjával sokkal biztonságosabbnak érzi, hogy román nyelven beszéljen, de ha másokkal kell szót váltania, ahol nincs meg ez a bizalmi szint, akkor sokkal jobban aggódik, és így több hibát is ejt.
Néha a párját megkéri, hogy javítsa ki, ha hibákat ejt, de ilyenkor egyenlőtlennek érzi a viszonyuk. Ami a legérzékletesebben leírja Angyalka helyzetét, az az, hogy a párja és a családja a második nevén, Izának szólítja – ezt ők is könnyen ki tudják mondani –, miközben ezzel a névvel nem tud azonosulni, mivelhogy mások sosem szólították így. „Ez egy nagyon tudathasadásos dolog, hogy egy másik névhez kell kapcsolódjak a párkapcsolaton belül. Megbántam, hogy úgy mutatkoztam be, de nekik most már az Iza rögzült, pedig már ki tudnák ejteni a Angyalkát is.”
Párhuzamos valóságot teremt az eltérő anyanyelv?
A magyar kormány határokon átnyúló nemzetépítő stratégiája jelentős hatást ért el. Ezt az erdélyi magyarok médiafogyasztási szokásai is igazolják. Az erdélyi magyarok körében jellemző, hogy elsősorban magyarországi tévécsatornákat, YouTube‑tartalmakat, podcast‑műsorokat és közösségimédia-tartalmakat követnek, míg a romániai közélet eseményeiről kevesebb információt szereznek. Ez lehetővé teszi, hogy az erdélyi magyarokban a földrajzi határ elmosódjon, és úgy éljék a mindennapjaikat, mintha Magyarországhoz tartoznának. Így a Fidesz propagandája is könnyen eljut az erdélyi magyarokhoz.
Ezeknek ellenpéldái Eszter és Angyalka, akik bár szintén magyar közegből indultak, tudatosan igyekeznek nyitni az etnikai közegen kívülre is. Angyalka szerint már gyerekkorban kialakul, hogy főleg a magyarországi közélet felé terelődik a figyelem. A szülei is magyarországi tévécsatornákat néztek, magyarországi híreket fogyasztottak, hasonlóan Eszter családjához.
Angyalka is követte a szülei példáját: magyarországi youtubereket, közéleti podcastereket és tévéműsorokat fogyasztott sokáig. „Csak nemrég csömörlöttem meg ettől, most már kevesebbet hallgatok magyarországi tartalmakat, meg eléggé nyomasztó a magyarországi politika. Inkább arra kellene figyeljek, ami körülöttem van és közvetlenül hat rám.” Ő a román nyelvtanulás miatt kezdett el főleg román médiatartalmakat és könyveket fogyasztani.
Bár Eszter már egy ideje Budapesten él, szeretné, hogy legyenek román barátai, de egyelőre a román nyelvet csak passzívan használja, amikor román médiatartalmakat fogyaszt. „Igyekszem román híreket, podcasteket is hallgatni. A TikTokon is szándékosan lájkolok román tartalmakat, így elég sok román politikai tartalmat dob fel. Nagyon szeretném, hogy valamennyire képben legyek azzal, hogy mi történik Romániában, mert szavazati jogom van.” Eszter az elmúlt választási időszakban minden alkalommal szavazott, annak ellenére, hogy Budapesten tartózkodik.
Nem elég a jogszabály, alkalmazni is kell
A romániai közigazgatási törvény szerint ha egy kisebbségi közösség aránya eléri a húsz százalékot egy településen, akkor az anyanyelv használható a helyi hatóságokkal való írásbeli és szóbeli kommunikációban, és meg kell jelenjen közérdekű feliratokon – például utcanévtáblákon –, valamint biztosítani kell a kétnyelvű hivatalos nyomtatványokat is. A törvény arra szintén lehetőséget ad, hogy a tanácsüléseken a magyar tanácsosok magyarul szólaljanak fel.
Ugyanez Szlovákiában is érvényes. A különbség annyi, hogy a küszöb nem húsz, hanem 15 százalék.
Önmagában nem elég az, hogy a törvény biztosítja a kisebbségi nyelv használatát, és ezzel próbálja csökkenteni az államnyelv és a kisebbségi nyelv közötti hierarchiát. A jogszabályt alkalmazni is kell.
Ennek a hiányosságára mutatott rá a Bálványos Intézet kutatása, amelyben 323 olyan erdélyi önkormányzatot vizsgáltak, ahol meghaladja a magyarok aránya a húsz százalékot. Kiderült, hogy ezek a jogok alig érvényesülnek a magyar többségű önkormányzatokban is.
Többnyire a szimbolikus szintnél, a kétnyelvű táblák és a feliratok alkalmazásánál megáll a nyelvhasználat a kutatás szerint. Csak kevés önkormányzat fordítja le a hivatalos dokumentumokat és lép túl a magyar nyelv informális nyelvként való használatán. Ráadásul a 2008-as és 2014-es felméréshez képest romlott a helyzet a közigazgatási nyelvhasználatban – hívja fel a figyelmet a Bálványos Intézet.
Hasonló felmérést 2022-ben végeztek Szlovákiában, és a vizsgált 637 (nem csak magyar többségű) település adatai alapján arra jutottak, hogy komoly hiányosságok vannak a kisebbségi nyelv hivatali használatában. Ennek ellenére összességében javulásról számolt be a kisebbségi kormánybiztos.
2022-ben például a magyarlakta települések 97 százalékában biztosították a kisebbségi nyelvhasználatot az önkormányzatok. A jelentés viszont azt is megállapította, hogy az érintett hat dél-szlovákiai járásbíróság közül egyik sem tartja be azt a kötelezettséget, amely szerint a veszélyhelyzetekre figyelmeztető feliratokat az államnyelv mellett magyarul is ki kellene helyezni.
Bukovszky László volt kisebbségi kormánybiztos a legutóbbi népszámlálás után arról beszélt, hogy a legtöbb kisebbségi település önkormányzata nem biztosítja a kétnyelvű hivatalos nyomtatványokat, noha erre a törvény kötelezi a szlovák hivatalokat. Ennek legfőbb oka az anyagiak hiánya, de a szakképzett személyzet és a szakmai segítség hiánya is gondot okoz.
Vannak azonban pozitív példák is. Szlovákiában a Dunaszerdahelyi (71 százalék) és a Komáromi (65 százalék) járásban él a legtöbb magyar – mind a két járási székhely önkormányzata kétnyelvűen küldi ki a hivatalos leveleket a lakóknak.
Korábban az Átlátszó Erdély is beszámolt arról, hogy a közigazgatásban a kisebbségi nyelvhasználat alkalmazásának sokszor pénzügyi korlátai vannak. Ugyanis annak költségei – fordítás, megfelelő személy alkalmazása – kizárólag a helyi önkormányzatot terhelik, miközben a kisebbségi nyelvhasználatot központi szabályozás írja elő.
Ezzel ellentétben a kisebbségi nyelvű közoktatást a központi és a helyi költségvetések közösen finanszírozzák.
Hol vannak a civilek?
Az erdélyi magyarok kevésbé érzik magukénak a román állami intézményeket, így kisebb a valószínűsége, hogy aktív alakítói legyenek a politikai folyamatoknak. Toró Tibor politológus szerint ez azért van, mert az RMDSZ a nyelvi egyenlősítés helyett inkább a többség és a kisebbség közötti távolságot növelte. Mivel így az erdélyi magyarok politikai kapcsolata a román állammal kizárólag az RMDSZ-en keresztül valósul meg, a számonkérés is ellehetetlenül, mert az a magyar közösség cselekvőképességének gyengülését jelentené. Ha valaki az RMDSZ-t kritizálja, akkor az sokak szerint a magyar közösség ellen szól.
A nyelvhasználati jogok alkalmazását korábban civil jogvédő szervezetek is elősegítették és felügyelték, mint például a Civil Elkötelezettség Mozgalom vagy a Musai-Muszáj civil csoport, de ezek a szervezetek időközben eltűntek, vagy már kevésbé aktívak. Bár az RMDSZ elkezdett saját jogvédelmi tevékenységet folytatni, Toró szerint ez inkább a civilek kiszorítását és a jogvédő mozgalom kontrollálását jelentette. Illetve a politikai mezőn belüli informális alkudozás irányába terelte a kérdést.
Szlovákiában a 2010-es évek első felében jelentős civil „harc” vette kezdetét a kétnyelvűségért. Titokzatos, „piros monterkás” (piros munkaruhás – a szerk. megj.) személyek bukkantak fel Dél-Szlovákia bizonyos pontjain, ahol gerillaakciók keretében helyezték ki a hiányzó magyar helységnévtáblákat és végezték egyéb módokon a régió kétnyelvűsítését. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia (KDSZ) anonim aktivista mozgalomként indult, mára már ismert a kilétük: civilek, később a Magyar Szövetségbe betagozódó Összefogás alapító tagjai alkották.
A KDSZ tevékenysége – például a vasúti utastájékoztatás és a közúti táblák kétnyelvűsítése – jelentős a szlovákiai magyar közegben. Munkásságuk inspirálta Molnár Csaba komáromi születésű rendezőt, aki Pressburg című kétnyelvű dramedy sorozatában is tiszteleg a csoport előtt.
Vannak azonban civilek a KDSZ-en túl is, akik zászlajukra tűzték a kisebbségi nyelv használatának fontosságát. Nemrég attól volt hangos a sajtó, hogy érsekújvári civilek egy csoportja több száz panaszt nyújtott be a kisebbségi kormánybiztos hivatalába, amiért a város vállalkozói semmibe veszik a kisebbségi nyelvre vonatkozó törvényt. A csoport tagjai a város utcáit járva gyűjtik össze azokat a helyeket, ahol hiányoznak a magyar feliratok.
Erdélyben a magyar etnikai monopol párt számonkérhetetlensége és a hiányos magyar civil szféra miatt indult útjára idén tavasszal az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom. Ez olyan magyar civil és szakértői hálózat, amely a társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság elleni fellépést jelölte meg elsődleges célként.
Nemrég Romániában elnökválasztás volt, ahol nem sokon múlott, hogy a szélsőjobboldali nacionalista és magyarellenes George Simion nyerje a választásokat. Egyelőre elhárult ez a veszély, de a korábban lebegtetett közigazgatási reform, amely alapján a jövőben összevonnának megyéket és településeket, még okozhat gondokat a magyar kisebbség számára. Egy ilyen átszervezés megváltoztatná az etnikai arányokat, ha a magyar többségű megyéket felosztanák, és román többségű megyékkel vonnák össze. Ez pedig a magyarok politikai érdekérvényesítő képességének rovására menne.
Mindeközben Szlovákiában konkrét politikai törekvések keltenek aggodalmat a kisebbségi nyelvhasználat jövőjével kapcsolatban. A kulturális minisztérium államnyelvtörvény-módosítási javaslata ugyanis jelentős változásokat hozna a magyar nyelv használatában.
A tervezet szerint például tilos lenne az emlékműveken, síremlékeken vagy emléktáblákon első helyre tenni a magyar szöveget, még a többségében magyarlakta településeken is. Előírnák, hogy a köztéri feliratok és reklámok esetében mindenhol első helyen, nagyobb betűvel kellene szerepelnie a szlovák nyelvű szövegnek, a postán pedig gyakorlatilag megtiltanák a magyar és más nyelvek használatát.
„Nagyon sok esetben a kisebbségi nyelvek ellen irányul és új területekre terjeszti ki a szlovák nyelv kötelező használatát” – véleményezte a javaslatot Fiala-Butora János jogász, emberi jogi szakértő. A tervezet ellen a Magyar Szövetség is felszólalt, sőt a magyar kormány is kifejezte aggodalmát. Több találkozóra is sor került, Horony Ákos kisebbségi kormánybiztos hivatala véleményezte a javaslatot, de nem kaptak választ a minisztériumtól. Martina Šimkovičová kulturális miniszter végül jegelte a témát, Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke szerint azonban ez azt jelenti, hogy a törvény lekerült a napirendről, ami szerinte üdvözlendő. Időközben Robert Fico minisztériumi látogatása során kijelentette, hogy a nyelvtörvény módosítása a kormányprogram része, és így a kulturális tárca egyik fontos feladata.
A jogszabályi keretek tehát Szlovákiában és Romániában is adottak. Ám ezek gyakorlati érvényesülése továbbra is sokszor a politikai akarat, a helyi erőforrások és a civil nyomás hármasán múlik.
Ez a cikk Bilás Zsuzsanna és Bocz Henrietta, a szlovákiai Napunk és az Átlátszó Erdély közös munkája. A nyitókép forrása a medgyesi RMDSZ Facebook-oldala.
