A romániai termőföldek felét – 4-5 millió hektárt – már megvásárolták a multinacionális cégek. Ezek nem egyszerű földvásárlások: mérhető szociális, környezeti és kereskedelmi hatásuk van, melyek nem hagyják érintetlenül a helyi közösségeket, mondja Szőcs-Boruss Miklós-Attila, az Eco Ruralis „Földhöz való jog” kampányának a vezetője.
Mi is az a landgrabbing?
Szőcs-Boruss Miklós-Attila: – Ha magyarra akarjuk fordítani, akkor a landgrabbing leginkább földharácsolásnak, földrablásnak felel meg. Ez egy nagyon tág fogalom, Afrikában és Ázsiában például kimondottan földrablást jelent – itt az embereket fizikai agresszióval kilökik a földjeikről, hogy azokat aztán nagybefektetők, multinacionális cégek vagy akár más államok vegyék meg. Kína például nagyon sok földet vett Afrikában.
Európában nem a fizikai agresszió a jellemző, itt a landgrabbing nagyszabású, a politikum által elősegített földvásárlást jelent. Méreténél fogva ez nem egy egyszerű földvásárlás: mérhető szociális, környezeti és kereskedelmi hatásuk van ezeknek a tranzakcióknak, melyek nem hagyják érintetlenül a helyi közösségeket.
Hadd legyek az ördög ügyvédje: mi a rossz abban, ha egy cég földet vásárol?
– Attól függ, mekkora léptékben teszi azt. Felmerül még, hogy ott, ahol ezek a felvásárlások zajlanak, mekkora a vásárlóerő, a cégnek van-e konkurrenciája, vagy nincs. Vagy mit tesz az állam, hogy egyik vásárlónak a kedvében járjon?
Vegyünk példaképp egy erdélyi vagy havasalföldi falut, ahol az emberek az utóbbi 20 évben mintha el lettek volna felejtve. A térség nem fejlődik, nagy a munkanélküliség, az emberek önfenntartó gazdálkodást művelnek, éppen ezért az ingatlanárak nagyon alacsonyak.
Ekkor megjelenik egy nagybefektető, és felvásárol 10-20 ezer hektárnyi földet a környéken. Ők nyilván nem ugyanazokkal az esélyekkel indulnak, mint a helyi mezőgazdászok. Másrészt ha a termelés beindul, akkor egy nagyobb hatékonységgal dolgozó nagybefektetőnek eleve nincsen szüksége annyi munkaerőre, mint amennyit egy kisgazdaság alkalmaz, és mivel a termény árát is leverik, a helyi mezőgazdászok ellehetetlenülnek – ez egyébként már látszik is a statisztikákban.
Az Eco Ruralis land grabbing-jelentése letölthető itt (.pdf)
És miközben a helyi konkurrencia, a kis, terményüket a helyi piacon áruló termelők, évről évre hanyatlanak, a nagybefektető a globális piacokra termel. Elsődleges produkcióban érdekelt, tehát az exportált gabonát nem dolgozza fel, azt tőzsdepiacokon árulja. Itt minden a pénzről, profitról szól, ebből a helyiek közül senki nem fog semmi jót látni.
Így jutunk el oda, hogy ugyan helyben termelik az élelmet, amit eszünk, azonban az 5-6 ezer kilométert utazik, míg az asztalunkra kerül, és kétszer, de akár tízszer annyiba kerül, mintha helyben dolgozták volna fel. És ez csak a szociális része a landgrabbingnek.
A biodiverzitásra is rányomja a bélyegét ez a fajta termelés: egy nagybefektető általában monokultúrákkal foglalkozik, egyfajta búzát, kukoricát termel Isten tudja hány ezer hektáron, melyet állandóan gyomirtózni kell ahhoz, hogy piacképes legyen. Számukra nem szempont a biodiverzitás, az, hogy ne csak egyfajta, ping pong labda-szerű paradicsomot lehessen vásárolni, hanem kapjunk erdélyi ökörszív-paradicsomot, buzău-i, călăraşi-i ökörszívet.
Romániában hol tapasztalható a landgrabbing jelenség?
– A landgrabbing egész Romániában észrevehető – ha mezőgazdaságról beszélünk, akkor Havasalföldön és a Bánságban, Temesvár környékén láthatóak a legnagyobb befektetők, ott, ahol nagy mennyiségű, jó minőségű földet lehet vásárolni olcsón.
Ha a statisztikákat nézzük, a romániai mezőgazdasággal foglalkozó 100 legnagyobb cég mintegy fele nem romániai, hanem egy külföldi cég vagy multinacionális vállalat, valamilyen nagybefektető, akinek a kilétét ki sem lehet deríteni, mivel egy adóparadicsomba van bejegyezve.
Erdélyben a termőföld nem elsőrangú minőségű, éppen ezért a mezőgazdasági célú landgrabbing nem annyira jellemző. De a verespataki araykitermelés-projekt is egyfajta landgrabbing, vagy az erdők Schweighofer általi felvásárlása szintén ebbe a trendbe illeszkedik. Vannak még Erdélyben nagybefektetők, akik például bivalyokat hoznak be, mások pedig spekulálnak: azért vásárolnak földet, hogy aztán 10-20 év múlva eladják.
Azonban ha meg kell említeni egy olyan régiót ahol a landgrabbing nagyon nagy mértékű, akkor Călăraşi, Dolj, Mehedinţi, Brăila megyéket kell kiemelni. Ebben a régióban a lehető legjobb minőségű cernoziom földeket, a nagyszabású kommunista farmokat elkockázták, azokat átvették a befektetők.
Ne maradj le semmiről: iratkozz fel az Átlátszó Erdély hírlevelére!
Közben azt halljuk, hogy a romániai mezőgazdaság kis, nem igazán versenyképes farmokról szól. Ezek a cégek felvásárolják, egyesítik a földeket, növelik a hatékonyságot: elvben ebből akár még valami jó is kisülhet, nem?
– Ha a mezőgazdaság kérdését pusztán gazdasági szempontból közelítjük meg, akkor a kérdés egyszerű. Minél nagyobbak a földek, annál többet és annál hatékonyabban termelünk, és így eleget tudunk tenni a nemzetközi élelmiszerpiacnak.
Csakhogy ez nem az élelmiszer-önellátás elve. E globalizációs elv szerint az élelmiszer-termelés és a vasalógyártás között nincsen semmilyen különbség. Mi, az Eco Ruralis egy kisgazda-egyesület vagyunk, a kisgazdákat és a bio-öko mezőgazdaságot, az agroökológiát részesítjük előnyben.
Egyébként nem csak mi, hanem az ENSZ is azt mondja, hogy az agroökológia az egyedüli módszer, amivel hosszú távon elegendő élelmiszert lehet termelni az egész emberiségnek. Ennek a kérdésnek nem elég csak a közgazdasági oldalát nézni, az élelmet, a földjeinket nem kezelhetjük ugyanúgy, mint az autókat vagy a vasalókat.
Az uniós csatlakozási szerződésben éppen hogy meg volt tiltva 2013-ig az, hogy külföldiek földet vásároljanak Romániában.
– Igen, de a földvásárlási moratórium annyira hígan volt megfogalmazva, hogy gyermekjáték volt kijátszani. A legnagyobb landgrabbing-ügyletek Romániában az EU-csatlakozás előtt zajlottak le, amikor a nagybefektetők átvették a nagy, ex-kommunista farmokat. A moratórium alatt szintén sok földet vásároltak.
A moratórium nagy hibája az volt, hogy ugyan megtiltotta, hogy külföldi magánszemélyek vagy cégek földet vásároljanak, azonban nem határozta meg, hogy honnan jöhet a tőke. Így a külföldi cég megvásárolt egy romániai mezőgadasági céget, azt feltőkésítette, azon keresztül földet vásárolt, majd a céget bebuktatta, a földvagyont pedig átvette.
A másik módszer az volt, hogy kerestek egy romániai társat, azzal együtt bejegyeztek egy romániai céget, és ezen a cégen keresztül, külföldi tőkével vásárolták a földeket. A moratórium ideje alatt tízezer hektáros nagyságrendben vásároltak vagy lízingeltek földet multinacionális vállalatok.
Egyébként a román kormány támogatja a nagyszabású földvásárlásokat – a „consolidarea terenurilor agricole” nevű állami program például éppen ezt célozza. Sőt, az Európai Unió is ezt támogatja, hiszen a földterületre lehet támogatást kapni.
Az interaktív térkép itt érhető el
Arról van statisztika, hogy Romániában jelenleg mennyi termőföld van, és ebből mennyi került különféle multinacionális cégek kezére?
– Romániában jelenleg 9 millió hektárnyi termőföld van, ennek a felét – 4-5 millió hektárt – már megvásároltak a multinacionális cégek.
A legnagyobb földvásárlók: bankok, befektetési alapok, biztosítótársaságok [Rabobank (IT), Generali (IT), Spearhead International (UK), Black Sea Agriculture (US), Germanagrar (DE), Agrarius AG (DE), Agroyield (DE)], magánkézben levő multinacionális vállalatok [Bardeau Holding (AT), Fri-El International Holding (IT), Maria Group (Lebanon), Smithfield (US, jelenleg Kína), Ingleby (DK/SE), Jantzen Development (DK), Agriinvest (DK)], külföldi magánbefektetők (Yves Grasa, FR), romániai nagyvállalatok (InterAgro Holding, Racova Group, TCE 3Brazi), nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó cégek (Cargill, Bunge, Brise Group).
Jelenleg azt látjuk, a falvak kiürülnek, a lakosság megöregedett, a fiatalok elmentek. Ha nem ez az út, akkor mi lehet az alternatíva?
– A mi javaslatunk radikális. Szükség lenne egy igazi agrárreformra, egy új földosztásra, ahol a kisgazdák visszakapják a földjeiket. Ezzel párhuzamosan szükség van egy másik programra is: azokat a fiatalokat, akik a mezőgazdaságban fantáziát látnak, földhöz kell segíteni. Csomó föld hever parlagon. Miért nem osztják szét ezt a földet, na nem a nagybefektetőknek, hanem a gazdáknak?
Az ENSZ egyébként már kidolgozott egy olyan irányelvet, melyet minden európai ország aláírt, és mely újraértelmezi a land stewardship, land control, land ownership fogalmait. A helyi termelőket helyezi előnybe, és megnehezíti a spekulációt.
Én a lelki szemeim előtt már látom, amint jelentkeznek a helyi gazdák földért, csakhogy azok egytől egyig „szalmaemberek”, mögöttük ott áll egy-egy nagybefektető…
– Igen, ez fogas kérdés. És van egy másik probléma is: ahhoz hogy ezek a gazdák életben maradjanak, szövetkezniük kell. Ha pedig megnézzük, hogy a kisgazdák eddig hogyan szövetkeztek, akkor konszenzuális szövetkezetekre nagyon kevés példát látunk.
Tehát nem az van, hogy a 120 gazdának van egy közös víziója arról, hogy a földet hogyan kell megművelni, hogyan kell kisebb léptékben alkalmazni a vetésforgót, őrizni a biodiverzitást. Épp ellenkezőleg: általában egy ember hoz döntést 1-2 ezer kisgazda nevében. És itt nyilván felmerül, hogy ez az ember arra fog menni, ahonnan impulzusokat kap.
De a legnagyobb probléma eddig is és ezután is az átláthatóság lesz. Mi elmegyünk egy gazdához, és megkérdezzük tőle, kié a szomszéd föld? Nem tudom, valami olaszé – hangzik a válasz. Na de ki ez az olasz, és mit csinál ott? Nem kell ezt félreérteni, nem azzal van a baj hogy valaki külföldi.
A gond az, hogy ha egy Kanári-szigeteken vagy Belizében bejegyzett cég befektet Romániában, akkor azt a céget nem lehet úgy felelősségre vonni, mint a mellette levő romániai gazdát. Egyrészt ezek az adóparadicsomban bejegyzett cégek adót nem fizetnek, de ennél súlyosabb, hogy ha valamit elront egy olyan értékes környezetben, mint amilyen a romániai vidék, akkor nem tudni, ki vállalja a felelősséget.
A másik dolog, hogy az EU-támogatást az aktív gazda kapja. Ezt a nagy, földvásárlásban érdekelt cégek, a bankok, biztosítótársaságok úgy oldották meg, hogy kisebb cégeket alapítanak, melyek aztán megművelik a földet, és felveszik a támogatást. Ez tiszta spekuláció.
A hazai telekviszonyok – főleg vidéken – nagyon zűrösek, ezért maguk a földvásárlási ügyletek is homályos, kétes tranzakciók lehetnek…
– A földet felvásárló ügynökök mondogatják, hogy Romániában, ha nagyban akarsz földet vásárolni, akkor csalni kell. Akár a polgármestert, akár mást le kell fizetni, hazudni kell, iratot kell hamisítani, másképp lehetetlen összehozni a nagy, összefüggő földterületeket.
Romániában úgy van megoldva a hagyatéki törvény, hogy ha nekem van három testvérem, akkor az apánk földjén testvériesen osztozunk. Ez azt jelenti, hogy minden generációval egyre csak fragmentálódnak a földek.
Persze úgysem akar minden testvér földet művelni, gyakori az, hogy az egyik testvér kivásárolhatná a többieket. Csakhogy pénz nincs, a testvérek nem tudják egymást kifizetni. Ha egy ilyen helyzetben bekopog az ajtón egy ügynök egy ajánlattal, akkor jó esélye van, sőt sokszor az is eladja a földjét, aki eredetileg meg szerette volna tartani.
Nemrég mutatta be az Eco Ruralis a landgrabbingről szóló tanulmányát. Milyen hatása volt ennek a dokumentumnak?
– Elsődleges célunk a felvilágosítás volt – hogy tagjaink, mezőgazdászok, kistermelők, biogazdák – értesüljenek arról, hogy mi zajlik körülöttük. Ezek az emberek sok esetben olyan környezetben élnek, ahol már zajlik a land grabbing, fontos az, hogy értsék a folyamatot, és így helyes döntést tudjanak hozni.
A gazdák sokszor vakon adják el vagy lízingelik a földjeiket, az ügynök mondogatja, hogy hát jó lesz minden, majd meglátja, nagyon egyoldalú a dolog. Ha az ember tisztában van azzal, ami körülötte történik, akkor már kétszer is meggondolja, hogy el akarja-e adni a földjét, illetve hogy milyen kritériumok szerint adja lízingbe azt.
Fontos ugyanakkor pozitív példákat is hoznunk: meg szeretnénk mutatni, hogyan lehet úgy befektetni, földhöz jutni, gazdálkodni, hogy ne lökjük ki egymást a piacról.
Senki nem akarja azt, hogy minden faluban csak egy-egy gazda legyen. Nem halott, oázis-szerű falvakat akarunk, ahol tíz ember él tízezer hektár kukoricafölddel körbevéve, ilyesmit láttunk Argentínában, tudjuk, hogy nem jó. Vibráló, élő közösséget szeretnénk, ahol emberek élnek, gazdálkodnak, és helyi piacokon árulják az élelmet, amit megtermelnek.
Az Átlátszó Erdély működtetésében nagyon nagy szerepük van a közösség adományainak. Azt szeretnénk, ha minél több olvasónk adományozna havonta egy kis pénzösszeget az Átlátszó Erdély Egyesületnek.
Csakis így, magánszemélyektől érkező kis adományokkal lehet elkerülni azt, hogy érdekcsoportok, hirdetők, szponzorok, tulajdonosok befolyást szerezzenek a tartalom fölött.
A pénzt PayPal-on keresztül (a doboz az oldal tetején, jobb oldalon vagy katt ide) illetve közvetlenül a bankszámlánkra lehet utalni.
Bankszámla:
Asociatia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIACod BIC: OTPVROBU
