Az ország támaszából lassan ideális bűnbakká változnak azok a romániai vendégmunkások, akik a járvány kitörése óta tértek, térnek haza.
Nagy számban jöttek haza márciusban a külföldön dolgozó romániai vendégmunkások. Számuknál már csak az állam képtelensége nagyobb arra, hogy hihető becslést közöljön arról, hányan tértek haza a koronavírus járvány nyugat-európai kitörése óta. Hatósági karanténba és otthoni elkülönítésbe helyezésüket is csak a romániai határzár bevezetése után szervezték meg.
Jelentős ugyanakkor és egyre növekszik a hajlam a hazatértek megbélyegzésére azzal, hogy ők hurcolták be, ők terjesztik a koronavírus járványt Romániában. Jószerével már nincs olyan Facebook-csoport vagy kommentfelület, ahol ne bukkanjon fel – különböző indulati telítettséggel – a kérdés, hogy kik ezek az emberek, és miért jönnek haza.
Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép
Az általánosításokat és indulatokat két tényező fokozottan táplálja:
- hogy a két legnagyobb román diaszpóra Olaszországban és Spanyolországban található, az új koronavírus által leginkább sújtott európai országokban;
- egyre több beszámoló szerint az innen hazatért állampolgárok közül jó páran nem tartották be az otthoni elkülönülésre vonatkozó, február 21-én született javaslatot, amely mintegy két hét után vált kötelezővé.
Közben a román közbeszédben átalakulnak a diaszpóra kifejezés másodlagos jelentései. Egyesek kifejezetten megtagadják a diaszpóra szó használatát a most hazatértekre, mert az elmúlt években azt a politikailag aktív vendégmunkásokra értették, akik elkötelezettek az ország modernizációja iránt.
Szociológusokkal, migrációkutatókkal beszéltünk azért, hogy jobban megértsük, kik azok, akik most hazajöttek, miért most jöttek haza, és miért nem érdemes róluk egyetlen, homogén csoportként beszélni.
Hányan jöttek haza külföldről?
A február végén, március legelején Romániában azonosított négy fertőzés mindegyike olaszországi úthoz volt köthető. Olaszország március 4-én zárta be az iskolákat, 7-8-án lezárta az északi tartományait, 9-én az egész országban megtiltotta a lakosság mozgását. Klaus Iohannis román államfő, majd Ludovic Orban miniszterelnök is arra kérte a külföldön élő román állampolgárokat, hogy ha tehetik, ne utazzanak most haza.
Románia a március 22-i határzár előtt is ellenőrizte, kik és mikor lépnek a területére, ennek ellenére leginkább csak becslések láttak napvilágot. Az egyetlen konkrét számot a határrendészet március 10-én közölte: február 23-tól 40 612 olyan személy lépett Románia területére, aki Olaszországból érkezett, de legalábbis átutazott Olaszországon. Közülük 34 ezren román állampolgárok. A hatóságok akkor nem tudták megmondani, közülük hányan kerültek karanténba vagy otthoni elkülönítésbe.
[wp_ad_camp_1]
Ugyancsak március 10-én függesztette fel Románia a légi, vasúti és közúti kapcsolatát Olaszországgal, ami azt jelenti, hogy közúti (és egy ideig vasúti) járatokat fogad onnan, de csak román állampolgárokat, akiknek már felszálláskor a tudomásukra kell hozni, hogy itthon karanténba, illetve otthoni elkülönülésbe kell vonulniuk.
Vagyis innen számítva még pontosabb kimutatásokkal kellene rendelkezniük a román hatóságoknak arról, hányan érkeztek onnan, hiszen ekkor már nemcsak a határrendészet, hanem a közegészségügyi hatóság is kötelezően nyilvántartásba veszi őket. Pontos számok helyett azonban ekkortól már csak becslések állnak rendelkezésünkre, azokból viszont több is.
Ekkor változik meg a statisztikai trend: radikálisan és naponta csökken a belépők száma, az országot elhagyóké pedig még jobban, holott korábban az volt magasabb. Március 11-12-én a közúti, főleg nyugati határátkelőkön több mint 107 ezer személy érkezett az országba, közölte a határrendészet. Itt nem annyira maga a szám érdekes (amely egyébként az összes belépőt jelenti a két napon), hanem az, hogy határőrség szerint a túlnyomó többség a nyugati határátkelőkön jelentkezett. Itt már mindenkinek nyilatkoznia kellett, honnan jön, és elvileg eszerint küldték őket karanténba vagy otthoni elkülönítésbe. Március 20-án viszont
két, nagyon eltérő becslés látott napvilágot arról,
hányan érkezhettek járványsújtotta országokból. Magyarország március 17-én este nyitott egyirányú közlekedési folyosót, hogy a nyugati határánál gyülekező román és bolgár állampolgárok éjszakánként átutazhassanak az országon. Március 20-án a román országos határrendészet úgy becsülte, éjszakánként tízezer személy lépte át a határt Nagylaknál.
Az aradi parancsnokság szerint 19. estéig 17 ezer személy, a temesvári szerint 20. reggelig 25 ezer személy lépett be az országba.
A Szabad Európa Rádió honlapja ezek alapján legalább 250 ezerre becsülte azok számát, akik a nyugati határátkelőkön át érkeztek a járvány kezdete óta. (Az összes belépés száma a március 10-i határzártól március 20. reggelig mintegy 450 ezer, a kilépéseké 411 ezer. Mindkettőbe bele kell számítani például az országon átutazó bolgár vendégmunkásokat is.)
Ehhez képest március 20-án alig több, mint négyezer ember volt hatósági karanténban, otthoni elkülönítésben pedig 45 432-en – a hivatalos nyilvántartás szerint.
A hatósági adatok és becslések mellett egy ettől riasztóan különböző becslés is napvilágot látott március 19-én. Nem mondta, hogy milyen forrásból tudja, de Adrian Streinu Cercel, a bukaresti Matei Balș Járványkórház igazgatója az Antena 3 televízió esti műsorában egymillió hazatért román állampolgárt említett, akik közül szerinte százezer fő Spanyolországból érkezett.
Úgy becsülte, az egymillió közül legalább kétszázezren kerülték el a karantént és otthoni elkülönítést, holott az akkor már kötelező lett volna. Ez a szám egybeesik azzal, amit a Szabad Európa Rádió újságírói becsültek: a 250 ezer nyugatról érkezett mínusz az 50 ezer ember, aki akkor karanténban vagy otthoni elkülönülésben ült.
[wp_ad_camp_2]
Az orvos szavainak az ad súlyt, hogy hatósági személyként nyilatkozott: a Szabad Európa Rádió szerint Streinu Cercel tagja a járvány elleni küzdelmet irányító stratégiai csoportnak. A kórházigazgató hitelét viszont erősen rombolják ellentmondásos nyilatkozatai a koronavírusról és a járványról. (Ezeket és törvénytelen kórházfinanszírozási módszereit itt foglalja össze Victor Ilie oknyomozó újságíró.)
Az egymilliós számmal az a baj, hogy Streinu Cercel nem mondta, mikortól és hogyan számítva jött ki. Visszaszámolva március elsejétől 19-ig összesíthető egymillió belépés a határrendészet napi kimutatásaiból.
Ez a kimutatás százasokra kerekített számokkal dolgozik, és az összes belépő számát közli, azt nem, hogy a belépők honnan, melyik határátkelőn át érkeztek, hányan közülük tranzitutasok, vagy hányan ingáznak naponta. Az pedig több sajtóbeszámolóból is ismert, hogy a belépők egy része nem mondta meg őszintén, honnan érkezett.
Hivatalos sacc: húsvétig legalább 400 000
Március 18-23. között 46 800 olyan személyt összesített a Stratégiai Kommunikációs Csoport, akik közúton, a még működő nyugati határátkelőkön léptek be az országba. Ide tartozik a két nagylaki, a csanádi, a varsándi és a borsi határátkelő. Március 27-én, múlt pénteken már a kormányfő nyilatkozta az aktuális becslést: a koronavírusos járvány kitörésétől március végéig több mint 200 ezer honfitársunk tért vissza az országba.
Azt, hogy akkor még csak az 1300-at közelítette a bizonyítottan fertőzöttek száma, Ludovic Orban annak tulajdonította, hogy hatékony volt a beérkezettek karanténba és otthoni elkülönítésbe helyezése. Miközben azt is elismerte, hogy a tesztelés alapvetően kudarcos volt, ami a megbetegedések felderítését illeti.
Másnap a frissen kinevezett egészségügyi miniszter, Nelu Tătaru is 200 ezer hazaérkezettet említett azzal kiegészítve, hogy húsvétig még további 200 ezer ember érkezésére számítanak.
Kik jöttek haza az elmúlt hetekben?
Először is rengeteg, Romániában élő személy, aki üzleti vagy magánúton volt külföldön. Az első két héten a legtöbb személyt két itt élő ember fertőzte meg: az izraeli kiruccanását elhallgató, de utána a vírust közel 50 személynek átadó, nyugdíjas belügyi tiszt, illetve a betegségét eleinte tagadó, de azt tíz embernek átadó Vergil Chițac szenátor, jegyezte meg a Szabad Európa Rádiónak nyilatkozó Remus Anghel szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet migrációkutatója.
A vendégmunkásokon kívül ugyanis gyakran utaznak ki Nyugat-Európába az üzletemberek, diákok, a kint élő gyerekeiket, unokáikat látogató nagyszülők, a tél végi síszezont kiélvező turisták. Bár nem lehet tudni, hogy ők mekkora hányadát teszik ki a nemrég hazaérkezetteknek, de ha hozzávesszük, hogy csak Olaszországban legalább 1,2 millió román állampolgár él, akkor Remus Anghel becslése szerint a kint élő vendégmunkásoknak nem olyan nagy az aránya a hazatértek között, mint elsőre gondolnánk.
Arra is figyelmeztet, hogy ugyanúgy személyes beszámolókból tudjuk azt, hogy az észak-olasz tartományok lezárásának bejelentése után egyesek azonnal pakoltak, és Románia felé indultak, mint ahogy azoknak a véleményét, akik épp azért maradtak Olaszországban, mert jobban bíznak a leterhelt olasz egészségügyben, mint a romániaiban. Hogy melyik melyik típusú személyes beszámolónak tulajdonítunk nagyobb súlyt, az a saját félelmeinktől is függ.
A külföldön tartózkodó romániai népesség
sokféle munkaviszonyt alakított ki az uniós mobilitási rendszerekben, emiatt változatos az ottani társadalmi-gazdasági beágyazottsága is, vázolta az Átlátszó Erdélynek Horváth István szociológus, a BBTE oktatója.
- A fejvadász cégek kimagasló szintű beágyazottsággal csábították Nyugatra például az orvosokat, akik teljes körű egészség- és társadalombiztosítással rendelkeznek, előnyös pozíciókat foglalnak el a nyugati munkaerőpiacokon.
Köztes rétegeknek nevezte a szociológus azokat, akik formális munkaszerződéssel rendelkeznek külföldön, adófizetők, jól meghatározott státussal rendelkeznek az egészség- és társadalombiztosítási rendszerekben. Munkaerőpiaci pozíciójuk azonban nagyban függ az aktuális gazdasági helyzettől, például ha az építőiparban dolgoznak. Gazdasági válság esetén ezért külföldi megélhetésük középtávon kockázatos.
- Nagyon vegyes az a kategória, amelynek munkaerőpiaci helyzete fokozottan kockázatos, például a gondozói szektorban dolgozóké. Nem ismert, hogy pontosan hány romániai dolgozik Olaszországban és Spanyolországban gondozóként, de nagy volt a kereslet irántuk. Biztosításuk alig vagy egyáltalán nincs.
- A romániai migráció jelentős részét teszik ki az időszakos munkások, akiknek a száma szintén nem ismert pontosan, de különböző Eurostat-nyilvántartások alapján több százezerre tehető. Képzett szakmunkások gyakran „kiszervezik” magukat nyugati állásokba, azaz egyéni vállalkozóként (PFA) küldik ki magukat például úgy, hogy egy évben ketten váltják egymást. Külföldön cégként szerződnek fél évre, mert akkor nem kell munkavállalóként bejelentkezniük, azaz munkaadójuk nem fizet adót és járulékokat utánuk. Ők maguk viszont itthon adóznak. Az idénymunkások pedig olyan munkákat vállalnak, mint Norvégiában a karácsonyfa begyűjtése vagy Németországban az uborkaszedés.
- Kétségkívül hazajöttek olyanok is, akiknek nemcsak az anyagi egzisztenciájuk kétes, hanem morálisan kétesek azok az eszközök is, amelyekkel eddig fenntartották magukat, fogalmaz a szociológus. Ahogy láthatóvá váltak, a média egyes szegmensei rögtön előtérbe is helyezte őket, bár nem lehet tudni, valójában mekkora részét képezik a külföldön élő romániaiaknak. Valószínűleg jóval kevesebben vannak, mint ahogy gondoljuk, de látványos élethelyzetük miatt könnyű beazonosítani őket, véli Horváth István. Személyes tapasztalatokon túl már kutatások is alátámasztják, hogy létező jelenség körükben a csoportos logikával működő koldulás az európai fővárosokban, illetve más, marginális erőforrások kihasználása.
A külföldön élők hazajövetelét most nem egy lassan kibontakozó gazdasági válság indította el, hanem egy hirtelen kirobbant egészségügyi válság, amely gyors átrendeződéseket eredményezett, magyarázta Horváth István.
Ahányféle munka, annyiféle biztosítás
A gondozónők helyzetét Olaszország sokáig nem szabályozta: informálisan alkalmazták őket, kvázi cselédként. Ez nem jelentett automatikusan megalázó helyzetet, sokan kerültek jó családokhoz, magyarázta a szociológus, de kiszolgáltatottá váltak, ha például megbetegedtek, mert nem volt egészségbiztosításuk.
Spanyolországban szigorúbbak voltak a feltételek, és a gondozói munkát igénylő családok legalább félállásban kellett, hogy alkalmazzák a gondozókat, akik valamilyen mértékben beágyazódtak az ottani egészség- és társadalombiztosítási rendszerekbe.
A mostani egészségügyi válság egzisztenciálisan is kiszolgáltatta úgy a feketén, mint a szürkén alkalmazott gondozókat. A munkájukat igénybe vevő családok maguk is anyagilag kockázatos élethelyzetbe kerültek, sokan hazaköltöztek a szüleikhez, és átvették a gondozásukat.
Azaz a romániai gondozók kiszorultak addigi munkájukból, vagy már ők nem vállalják az idősek gondozásával járó, a járvány miatt fokozott egészségügyi felelősséget. Legrosszabb esetben utcára teszik őket, hisz gyakran ott laknak, ahol dolgoznak, illusztrálta a helyzetüket Horváth István.
Ilyen helyzetben egyértelmű, hogy akik nincsenek jól beágyazva társadalombiztosítási rendszerekbe, vagy akiknek munkahelye, erőforrásai bizonytalanná váltak, vagy lejárt az idényjellegű munkájuk, vagy egyenesen megszűnt a fedél a fejük fölött, azok nem tudnak külföldön maradni, magyarázza a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet vezető szociológus.
Azok közül is hazajöhettek, akik középtávban gondolkoztak, de szürke zónában alkalmazták őket. Ők vagy munkáltatóik nem fizettek be minden járulékot a biztosítási rendszerekbe, de itthon saját lakással rendelkeznek, míg külföldön bérelt lakást kellene fenntartaniuk már középtávon is bizonytalan állással.
Arról csak spekulálni lehet, hogy hova érkeznek vissza inkább, válaszolta kérdésünkre Horváth István. Ha a nemrég hazaérkezettek integrálódtak legkevésbé külföldön, akkor jelentős részük valószínűleg a legutolsó kivándorlási hullámmal ment ki.
Az addigra kiszélesedett migrációs infrastruktúrára a falvakból, leépülő monoindusztriális kisvárosokból származó, elszegényedett réteg is rá tudott kapcsolódni. Azaz közvetetten feltételezhető, hogy a nemrég érkezettek inkább vidékre tértek vissza.
Amennyire nagy hatással volt a romániai emigráció
az ország társadalmi, gazdasági és politikai életére (gondoljunk csak az elnökválasztásokra vagy arra, hogy milliók kivándorlása miatt nem sújtotta óriási munkanélküliség a gazdaságot a 2008-as válság után), annyira keveset tudunk a kivándorlókról, mert alig készült róluk jól adatolt kutatás, válaszolta az Átlátszó Erdély megkeresésére Gabriel Bădescu szociológus, migrációkutató, a BBTE oktatója. Nem tudjuk, hogy a járvány nélkül hányan jöttek volna haza egyébként is ebben az időszakban, a határrendészetnek pedig nem dolga megkülönböztetni a vendégmunkásokat a turistáktól.
A legpontosabb, teljes népességet lefedő kutatás az utolsó népszámlálás volt, de az 2011-ben zajlott. Az egyik legfrissebb az itthon hagyott gyermekekről készült tavaly az államelnöki hivatal megbízásából, illusztrálta Bădescu, miért nem rendelkezünk számszerű tudással a kivándoroltakról és hazatérőkről.
Az említett kutatás azt mutatja, mennyire egyenlőtlenül érintette az elvándorlás az ország különböző részeit: Kolozsváron tízszer kevesebb az olyan diák, akinek szülei kint dolgoznak, mint Iași-ban vagy Suceaván.
Célországok felméréseiből az is kiderül, hogy az ott legális körülmények között élő és dolgozó romániaiak képzettsége hasonló megoszlású, mint az itthon maradottaké. Bár a hazatértekről még nem készült kutatás, abból, hogy kiket érinthet leghamarabb egy gyorsan kibontakozó gazdasági válság, Gabriel Bădescu is arra következtet, hogy a hazatérők között jóval nagyobb az alacsony képzettségűek aránya, mint a kint maradók között.
Még nem látni, mi lesz a gazdasági hatása
egyes vendégmunkások hazatérésének. Remus Anghel szerint idén biztosan csökkenni fog a diaszpóra által évente hazaküldött több milliárd euró, és nemcsak rövid, hanem középtávon is átalakul a kelet-nyugati irányú, munkaalapú migráció Európában. A legbizonytalanabb jelenleg az idénymunkások helyzete.
A véglegesen hazatérőket fejlettségi szintben már nagyon egyenlőtlen ország fogadja, nyilatkozta a kutató a Szabad Európa Rádiónak, ezért nagyon különböző helyzetben találják magukat azok, akik vidéki, illetve akik nagyvárosi környezetbe térnek vissza.
Azt sem látni előre, hogy a munkahelymegtartó gazdasági támogatásoknak milyen lesz a hatása, vélekedik Horváth István olyan körülmények között, hogy a munkaügyi miniszter már március 20-án 200 ezer felfüggesztett munkaszerződést említett, március 30-án pedig már félmilliót.
Óriási az átrendeződés, hisz eddig munkaerőhiány volt az országban, a százezres nagyságrendben várható elbocsátásokon túl pedig hirtelen több százezer olyan fő jelent meg a munkaerőpiacon, aki eddig külföldön élt, vázolta a kutató. Az át nem látható, de jól érzékelhető nagyságrend az aktív népesség 5-10 százalékát is kiteheti. Egészség- és társadalombiztosítási helyzetük nem minden esetben tiszta, márpedig a segélyezés ezeken a rendszereken keresztül fog történni, ők így várhatóan ki fognak maradni a hazai szociálpolitikákból is.
Az se látható előre, mutat rá Gabriel Bădescu, hogy a most hazatérők milyen hosszan terveznek itthon maradni. Az, hogy végleg hazaköltöznek, vagy egy idő után visszamennek a nyugat-európai országokba, attól is függ, hogy ott mikor sikerül visszaszorítani a járványt, és mikor indulnak be annyira a gazdaságok, hogy ismét szükségük legyen a kelet-európai munkaerőre.
És persze attól is, hogyan tér majd magához Románia a gazdasági sokkból, és egészségügyi, helyhatósági és oktatási rendszerei hogyan bánnak majd a hazatértekkel. A koronavírus járvány nemcsak az országok egészségügyi rendszere számára jelent komoly tesztet, hanem a társadalmi normák, illetve az állam és polgárai közötti viszony számára is, hangsúlyozza Gabriel Bădescu.
Az általunk megkérdezett kutatók remélik, hogy a hazai társadalom egészségügyi vészhelyzetben is a szolidaritást és befogadást választja, amikor azokról a tagjairól van szó, akik külföldi munkavállalás után most hazatértek. De azt is aggodalommal látják, hogy
beindult a hangulatkeltés ellenük.
Nemcsak magánbeszélgetésekben vagy zárt Facebook-csoportokban bélyegzik őket a járvány legfőbb terjesztőinek, illetve a hazai ellátórendszer élősködőinek, hanem egyes politikusok is hasonló hangnemben szólaltak meg. Sokan érzik úgy, hogy a fertőző zombi képe ég rájuk, idézte Remus Anghel egyik Olaszországban élő ismerősét.
Ugyancsak a zombi képét sugallja Cătălin Tolontan újságíró szerint az új egészségügyi miniszter, Nelu Tătaru megfogalmazása is:
„Úgy véljük, jelen pillanatban is mintegy ezer vírushordozó járkál szabadon Suceava utcáin. Ezért is vettük karantén alá Suceavát.”
A koronavírusos megbetegedések kezelését a román állam attól függetlenül vállalja bárki esetében, hogy az illető biztosított-e vagy sem. Ha a járvány fertőzési görbéjét nem sikerül ellaposítanunk, az egészségügy kapacitása már nem fogja bírni az ellátási igényt, akkor az emberek még inkább hibásakat fognak keresni, magyarázza a bűnbakkeresés mechanizmusát Horváth István. A hibásnak nevet, címkét fognak adni,
a kollektív bűnbakkeresés szinte kivétel nélkül bekövetkezik.
Ezen az se változtat, hogy a most hazaérkezettek – ha formális beágyazottsággal nem is, de – mikrotársadalmi (rokoni, baráti) kötődésekkel azért rendelkeznek itthon, mondta Horváth István.
A szociológus Gordon W. Allportnak most épp szabadon elérhető könyvére hivatkozott, Az előítéletre, ugyanis Allport jegyezte meg, hogy ha Németországban nem deportáltak volna egyetlen jó szomszéd zsidót sem, akkor senkit nem deportáltak volna. Vagyis a zsidó, de rendes típusú viszonyulás nem alakult át kollektív véleménnyé.
Átalakul a diaszpóra hősies és politikailag felvilágosult képe, ráadásul azon rétegeken és médiumokon keresztül, amelyek felépítették ezt a képet, valószínűsíti Horváth István.
A hatóságok hatalma eddig sem volt kicsi, a szükségállapotban csak tovább nőtt, és adottak a jogi eszközök, hogy fellépjenek a hangulatkeltés ellen, válaszolta a szociológus az ellenlépéseket firtató kérdésünkre. De úgy látja, a hatósági kommunikáció eleve nem azt tükrözi, hogy nagyobb perspektívában gondolkodnának a járvány elleni, azonnali intézkedéseken túl.
A gazdasági problémák kezelésében sem túl gyorsak, de azt egyáltalán nem látni, hogy a társadalmi integráció szempontjából fontos kommunikációs helyzeteket megpróbálnák előrelátni és kezelni.
[wp_ad_camp_3]
Koherens válságkommunikációt sem lát Horváth István a kormány részéről, még formai szempontból sem: a válságkezelésben fontos személyek hosszas kommünikéket, rendeleteket olvasnak fel szó szerint. Kommunikációs szakcikkek szerint az a minimum, hogy a fontos szereplők az emberekkel szembenézve, nyugodtan és saját szavaikkal közvetítsék a legfontosabb üzeneteket.
A hivatalos kommunikáció tartalma pedig sokszor ellentmondásos, mutat rá a szociológus: a tanévről egyetlen napon nyilatkozták, hogy meg kell ismételni, illetve hogy ez a lehetőség fel sem vetődik.
Azaz a nagy rendszerek problémáinak kezelésében sem nyilvánulnak meg a válságkezelés alapvető elemei, nem hogy a diaszpórát érintő, általánosító, sok esetben alaptalanul megbélyegző diskurzus ellen igyekeznének fellépni.
A csoporthibáztatás, általánosítás csapdájába
épp azért könnyű beleesni, ami miatt az elkerülése is indokolt: mert nem rendelkezünk pontos információkkal. Azt tudjuk, hogy világjárványként a koronavírus mindenképp elért volna hozzánk, és hogy a legfertőzöttebb európai országokkal tartjuk lakossági szinten a legintenzívebb kapcsolatokat. De azt is tudjuk, hogy az innen kivándoroltak túlnyomó többsége külföldön maradt.
Tudjuk, hogy egyesek a határnál vagy a kórházakban nem mondták meg, milyen országokban jártak nemrég (egyesek a karantént, mások a megbélyegzést akarták elkerülni).
Máramaros megye prefektusa az Olaszországból hazatértekre hivatkozva korlátozta a kijárást a megyében egy nappal az országos korlátozás előtt – igaz, elismerte azoknak az erőfeszítését, akik viszont karanténban vagy otthoni elkülönülésben maradtak.
A megbetegedések megyei adatainak gyors cenzúrája miatt viszont nem tudni, hogy az elkülönülést elkerülő vagy megszegő, nemrég hazatért vendégmunkások miatt, vagy épp amiatt a cégvezető üzletasszony miatt alakulhatott ki helyi fertőzési góc a megyeközpontban, aki úgy járt végig három nagybányai kórházat vizsgálatok céljából, hogy sehol sem közölte, rosszulléte előtt külföldön járt.
Ugyanígy korábbi migrációs adatokból lehetett valószínűsíteni, hogy Suceava és Iași környékére több hazai vendégmunkás érkezik vissza. A suceavai orvosok szerint mégis a kórházigazgató jó ismerőse, egy távol-keleti útjáról Dubaion keresztül visszatért üzletasszonytól indult a kórházi fertőzés, akinek a tüdőgyulladását épp a jó ismeretség okán vizsgálták ki négy különböző osztályon is. A kórházi szervezetlenség és a védőfelszerelések elzárása miatt a vírus a személyzeten keresztül aztán kijutott a helyi közösségbe.
Az viszont egészen pontosan tudható, hogy Ludovic Orban 11 napos elkülönülés után jelentette be, hogy lejárt a 14 napos önkéntes karanténja. A hivatalos közlésekből az is tudható, hogy március 22. és április 1. között 1247 személyt helyeztek intézményes karanténba azért, mert megszegték az otthoni elkülönülés szabályait. Ludovic Orban nincs közöttük.
A címlapkép forrása a Nemzetközi Migrációs Szervezet romániai honlapja.
Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép
