Elfogyott a levegőd, rádszűkült az erdő, ahogy loholsz. Hátad mögött a táj egy hatalmas, csattogó fogú szájjá változott. Bűzös lehelet rohan a nyomodban, a foltokat is látod a fogán, melynek hamarosan martalékává válsz. Kicsi vagy, hogy szembeszállj vele, első reakciód, hogy elszaladsz. Pedig csak virágot szedni mentél a mezőre, megmutatni a bogarakat a barátodnak iskola után. Pedig csak nagyfiúnak akartad érezni magad, aki a suliból nem egyből haza megy az anyja szoknyája mellé.
Akkor megjelentek a semmiből a kutyák. Akkorák, mint te, de a foguk hatalmas. Már a sarkadnál van, letépi az új cipőt, ijedezel. De a házak közé nem jön tovább. Többé nem mész arra, és kirándulni se szívesen, inkább a videójátékot nyomogatod – számol be róla egy húszéves ismerősöm, aki kisfiúként találkozott egy székelyudvarhelyi lakótelep, a Cserehát mellett az ártatlannak induló kirándulás veszélyeivel, és hát nem lett hatalmas természetjáró sem belőle, sem a barátjából.
A túrázók, természetjárók gyakran mesélnek ilyen történeteket. Nemrég egy másfél éves kisgyereket ölt meg a család kutyája Mehedinti megyében, tavaly egy székelypeteki 11 éves kisfiú vált a család juhászkutyáinak áldozatává. Előtte pedig egy bukaresti nőt támadtak és öltek meg juhászkutyák. Idén január elején Szászfenes határában futott egy nő, amikor juhászkutyák támadtak rá, és kórházba került.
A kutya legalább akkora probléma a turisták, alkalmi természetjárók körében, mint a medvétől való félelem, mondják az általam megkérdezett futók, kerékpárosok, túrázók. Bár a juhászok tiltakoznak a juhász- és kutyaellenesnek titulált megközelítés ellen, amivel a médiában és főleg a közösségi médiában szembesülnek, a hatósági adatokból úgy tűnik,
a turisták félelme és a medvével való összehasonlítás jogos.
Míg tavaly Hargita megyében 4, enyhébb sérüléssel járó medvetámadáshoz hívták ki a megyei mentőszolgálat munkatársait, összesen 32 kutyatámadás áldozatához kellett kiszállniuk.
A 32 kutyatámadásból egy az említett székelypeteki, halálos tragédia. Ezen kívül volt két életveszélyes sérülésekkel járó eset, amikor az illetőt fején, kezén, lábán, mellkasán, fenekén harapták meg a kutyák, és volt 30 olyan sérült, akiket „csak” egy-két harapással elintézett a kutya.
Dr. Péter Blanka, a Hargita megyei mentőszolgálat sajtószóvivője „elég sok” olyan esetet is látott a dossziékat átlapozva, hogy az illetőt a saját kutyái harapták meg, de ebből nem lehet mélyre menő következtetést levonni, mert nem minden esetben írják le a helyszínre kiszálló mentős kollégák a körülményeket ennyire részletesen, felelte kérdésünkre, miközben a rendelkezésünkre bocsátotta a fenti adatokat.
A 32 sérüléssel járó esetből 2024-ben 15 alkalommal értesítették a Hargita megyei rendőrséget is arról, hogy emberre támadt a kutya. A kutyatámadást bűncselekménynek minősíti a Btk., illetve a veszélyes és agresszív kutyákra vonatkozó 2002/55-ös kormányrendelet 12. cikkelye. Ezért a rendőrségen is jelentett kutyatámadás esetében büntetőeljárás indult az ügyészség felügyelete alatt. Ezen kívül a tavalyi évben a székely megyében 5 olyan esetről szerzett tudomást a rendőrség, amikor más állatokat bántottak az ebek – válaszolta az intézmény e-mailes megkeresésünkre.
A két hatóság adatai közötti különbség tartományban lehetnek azok az áldozatok, akiket saját kutyájuk harapott meg, vagy valamilyen okból nem tettek feljelentést a kutyatámadás után.
Az egyik, általunk megkérdezett juhász is tud hasonló esetről. Éppen az ő kutyái harapták meg az egyik jó ismerősét, aki az esztena közelében járt, és „egy hetet a kórházban töltött szegény”, de nem lett belőle bírósági ügy, mondja.
Mielőtt teljesen a juhászokra húznánk a vizes lepedőt, és felidegesítenénk juhász olvasóinkat:
1. A gazdátlan ebek is ugyanakkora gondot jelentenek, mint a juhászkutyák.
2. Tekintsük meg a juhászok álláspontját.
Itt te mint ember nem érsz semmit kutya nélkül
És kezdjük először a kettes ponttal. A feljelentések nyomán a székelyföldi juhászok egy része is elismerte, hogy „kiszabadult a helyzet a kezükből”, és tavaly év végén beszélgetést hívott össze a „turistákkal”, vagyis azokkal, akiket a turisták képviselőinek véltek. Tájfutó és közösségi futó, kerékpárosok szövetségének vezetője, hegyimentők, idegenvezetők ültek az egyik oldalon, a Székelyföld különböző településeiről érkező állattartó gazdák és egy kinológus szakértő a másik oldalon. A Szentegyházán zajlott háromórás vita megtekinthető a YouTube-on.
A juhászok részéről Rancz Előd szervezőnél voltam látogatóban január végén a várostól nem messze fekvő tanyáján. Novembertől májusig csak a saját juhai vannak a tanyán és egyéb húsállat, amire a családnak szüksége van: szárnyasok, tehenek és a mangalicák. Mindezt az erdő felől villanypásztor, az út felőli oldalon derékig érő pásztorkutyák felügyelik. Naponta kijön elrendezni az állatokat, míg a gyermekei játszadoznak. Többek közt Tóbiás szamárral, aki 8 éves lánya születésekor kolbászhús-jelöltként került a tanyára, aztán megszerették. Nyáron mintegy 4-500 juhot vállal, egy, a gyimesekből származó család – férj-feleség és vakációkban a fiacskájuk – legelteti, feji, őrzi a közbirtokosságtól bérelt legelőn.
Terepjáróval érkezünk, egyből elénk loholnak a kutyák. A sárga még csak kétéves, de már a derekamig ér.
„Az még nem kutya, csak kölyök.
A juhászkutyák későn érnek, ez körülbelül egy év múlva számít csak teljes értékű juhászkutyának. A többi kölyök. A fekete kutyámnak három évbe telt, míg kutyának nevezhettem. Mert ha egyéves korában a juhászkutya rámegy a medvére, rövid lesz a karrierje. Pedig négy lába van, farka neki is, s ha kijönnek ellenőrzésbe, akkor az is egynek számít” – panaszolja a törvény visszásságát a juhász.
A 2006/407-es vadászati törvény ugyanis megszabja, hogy hány kutya lehet egy nyájjal: a jogszabály 2016-os módosítása óta a legfennebb 300 tagú nyájat maximum 6 kutya őrizheti hegyvidéken, 4 dombvidéken és 3 a síkvidéken. Minden további 100 állat után a négylábú őrző-védők száma eggyel növelhető, de nem haladhatja meg hegyvidéken a legfeljebb 10, dombvidéken a legfeljebb 7, alföldön a legtöbb 5 kutyát. Ezen felül a nyájakat és a csordákat legfeljebb 2, megkülönböztető füljelzővel ellátott terelőkutya is őrizheti.
Az esztenát őrző kutyák számát a törvény nem korlátozza, de előírja, hogy azokat gazdájuk a karámban tartsa. A juhászkutyáknak kötelező – lenne – koloncot viselniük. A jogszabály-alkotók azonban elfeledkeztek arról, hogy utánpótlásra is szükség van, a most 8 éves legidősebb kutyája helyett legkésőbb két év múlva új kutya kell, és azt nem lehet csak úgy a boltban venni, állítja a juhász.
Rancz Elődnek összesen hat kutyája van, külföldről hozták, van bennük kangál és kaukázusi vér is. Ebből három számít csak szerinte kutyának. Ő nevelte mindahányat. De ezek a kutyák valójában nem igénylik szerinte a nevelést, tanítást, a génjeikben hordozzák a nyájőrzés képességét, hogy „hogyan mozogjanak a nyáj körül, éjjel a kosarat körbefeküdjék. Örökké volt nekem kutyám, de ezek a juhászok annyira más, komplex kutyák, hogy a többi ezeknek csak ministránsa”.
Lehetne nevelni, de nem nagyon szokták
A juhász véleményének némileg ellentmond Szabó Zsolt, a székelyudvarhelyi kutyamenhely munkatársa és a Zen kutyaiskola trénere. Szerinte nagyon is nevelődnek a juhászkutyák, csakhogy a juhászok hanyagsága miatt a felnőtt kutyák nevelik a kicsiket. Ami nem feltétlenül előnyös olyan helyzetekben, amikor az esztenán a pásztorok eleve uszítják az emberre a kutyákat, és élvezik, ha azok megtámadják. Ha arra tanítják a felnőtt kutyák a kölyköket, hogy az emberre fogni kell, ezért dicséret jár, akkor azt viszik tovább, és életveszélyes helyzeteket okoznak maguk is felnőtt korukban.
A kutyatréner szerint a juhászkutyát is lehet és kell nevelni, bár őt erre még karrierje során nem kérte fel senki. Például erre, hogy az emberrel szemben ne legyen agresszív: a tolvajtól óvja a területet, de ne harapjon.
Rancz Előd addig „javítgatta az évek során a kutyái minőségét”, hogy most jutott el oda, hogy három nagy kutyával megoldja azt, amit más 25-tel. Három kutyát tud jól tartani, „ezek nem kukáznak, vadásznak”. Mert huszonöt kutyát, amennyi a régi fajtákból elkelne, nem győzöl etetni, elmennek vadászni, kukázni. Állatorvoshoz se lehet 25 kutyát hordozni, a chipről nem is beszélve, mondja a juhász.
Naponta 8-9 lejbe jön ki egy kutya étkeztetése, ebben télen kimondottan kutyáknak való őrölt hús van és száraztáp, nyáron savó és száraztáp.
A juhászok aduja a juhász–turista ellentétben az,
hozza fel Rancz, hogy nekik ez a megélhetésük és fél falu vagyonáért felelnek. A kutya pedig fontos munkaeszköz, durván mondva „fogyóáru”. Minden évben varrja őket az állatorvos.
Mivel a terület ciheres, bokros, Rancz 500 juhnál többet nem vállal. Ahány juhásza Kolozsvár környékéről érkezett, egy nap után hazafutott, mert nem lehet belátni egyszerre a nyájat.
„Itt reggel elengeded, s este látod viszont együtt a juhokat. S még mondják, hogy minek kell annyi kutya, hát a medve, farkas úgy viszi az állatokat, mint a cukrot. Itt te mint ember nem érsz semmit kutya nélkül”.
Székelyföldön különösen értékes a kutya, ahol rendszeres a medve és a farkastámadás, minden éjjel el kell hajtani őket. Az utóbbi években munkaerőt se lehet kapni. A pásztorok sokszor részegesek, ha felpucurkázódnak, szó nélkül otthagyják a nyájat, holott ez hatalmas felelősség a juhásznak, aki elvállalta a juhokat. Fél falu vagyonáért felel, hangsúlyozza Rancz Előd: 500 juh 600 lejjel számolva darabját 300 ezer lej, ha egy-két tehenet is leütnek a medvék, az is 6-7 ezer lej, és egy félévi bére odavan a pásztornak.
„Nem várhatod el, hogy megkösse a kutyáit azért, mert te ott hébe-hóba el akarsz ámbolyogni, mert vasárnap sétálni akarsz.”
Ezelőtt is voltak kutyák…
Hagyományosan „puhább”, „emberesebb” kutyákat alkalmaztak a juhászok. Nagyobb volt a kutyafalka, minden kutyának más feladata volt. Volt a vezéreb, a terelők, a medve és a farkas elleni kutyák meg a kapucsengőként működő „piszlikutyák”, akiknek a feladata felkelteni a többit. Plusz a kölykök, akik az utánpótlást biztosították.
De a jogszabályi szigorítások és a medvehelyzet fokozódása, a legelők bokrosodása, ciheresedése és a humánerőforrás hiánya miatt más megoldáshoz kellett fordulniuk a juhászoknak. A közel-keletről, Törökországból hoztak be kutyákat, megjelent tájainkon például a kaukázusi juhász, amely a veszélyes kutyák kategóriájába tartozik. „Rájöttünk, ezek a kutyák önjáróak, nem tudsz csak úgy parancsolni, s a szomszéd kutyákat is megölik, egymás között is sokat verekednek” – mondta Rancz Előd.
Ezt sok amatőr kiránduló, akinek ad hoc eszébe jut, hogy vasárnap ebéd után jó lenne kicsit mozogni a szabad levegőn, nincs is ahonnan tudja. Én sem tudtam, míg ezzel a témával foglalkozni nem kezdtem. És ebben az a veszélyes, hogy a kutyáktól nem is féltem, azt hittem a gyermekkori tapasztalataimra hagyatkozva, hogy minél nagyobb, annál kevésbé agresszív.
Mint kiderült, nagyon is kell a nagy kutyáktól tartani
– szándékosan nem írtam félnit, mert azt nem szabad. Az általam megkérdezett források szerint rengeteg veszélyes és agresszív, valamint ezek keverékei kategóriájába tartozó ebet behoztak az országba a ‘90-es évektől kezdve. A kangált például nem is sorolták a veszélyes kategóriába, mert Törökországból eleve tilos kihozni, itt sem lehetne, mégis elterjedt és veszélyes erdélyi juhászkutyának számít napjainkban.
Az első fokú veszélyes kategóriába tartozó Pit Bull, Boerbull, Bandog és keresztezett fajtáik, valamint az agresszív ebek még szigorúbb körülmények közt tarthatók, mint a másodvonalas veszélyes kutyák.
Agresszívnek a harci és harcra trénelt kutyákon kívül azok az ebek számítanak, amelyek anélkül, hogy provokálták volna, vagy illetéktelen behatolótól védték volna a területüket, emberre támadtak. A második veszélyességi fokozatba olyan, az utcákon „közönséges látványnak” számító kutyák tartoznak, mint az amerikai staffordshire terrier, a tosa, a rottweiller, az argentin dog, a nápolyi masztiff, a brazil masztiff, a kaukázusi juhász, az olasz masztiff és ezek keresztezett fajtái.
Az állam megpróbált reagálni erre a helyzetre már 2002-ben, amikor az 55-ös, a veszélyes és agresszív kutyákra vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet kiadta. A rendelet 2014-ben módosított változata szerint a veszélyes kutyákra szigorúbb szabályok vonatkoznak:
- csak 18 éven felüli, pszichésen stabil, büntetlen előéletű személyek tarthatják,
- be kell jelenteni a román kinológiai társaságnál és a rendőrségen,
- közterületen csak szájkosárral, pórázon sétálhatnak,
- ivartalanítani kell őket.
Csakhogy ki tartja be ezeket a szabályokat? És ki ellenőrzi?
Sok juhász nem tartja be. Mivel, ha elgázolják vagy megtámad valakit a kutya, akkor az ő felelőssége, a kevésbé értékes kutyáit a juhászok egy része be sem chipezteti, be sem oltatja, mondja Rancz Előd. Ahogy a kutyatartók elég jelentős része sem vesz tudomást arról, hogy milyen problémákat okoznak ezzel. Toldja meg a kutyamenhelyes Szabó Zsolt, aki elmondja, különösen az erdei vaddal találkozó juhászkutyák az életveszélyes veszettséget is terjeszthetik. A nem kívánt állatszaporulat pedig a közösségnek többletköltséget és a kutyatámadások növekvő számát jelenti.
A hatóságoknak azonban nem igazán van kapacitásuk vagy nem akarnak beavatkozni. A román állami rendőrség részeként működő állatvédelmi rendőrségtől a Krónikának egy névtelen forrás azt nyilatkozta, hogy nincs elég munkatárs a rendszeres ellenőrzésre.
Ezt támasztja alá egyik forrásom is, aki elmondta, a Hargita megyei rendőrségen két munkatárs foglalkozik a témával. Igazából csak akkor tudnak kimenni terepre, ha feljelentés érkezik.
A megyei rendőrséget is megkérdeztem, hogy milyen rendszerességgel ellenőrzik a juhászkutyákra és a veszélyes kutyákra vonatkozó előírások betartását. Azt válaszolták, hogy a veszélyes és agresszív kutyákra vonatkozó előírások betartását periodikusan ellenőrzik, és közbelépnek, valahányszor szükséges. A kérdés juhászkutyákra vonatkozó részére elfelejtettek válaszolni. Mit mondjak, nem győztek meg, hogy kontroll alatt vannak a dolgok.
A helyi önkormányzatoknak a kutyafáját!
A kutyatartást elvileg a helyi önkormányzatok is szabályozhatnák tanácshatározatokkal. Nekik egyébként kötelességük a 2001/155-ös törvény alapján kutyamenhelyet létrehozni. Csak hát nem hoznak. A 16 erdélyi megyében 1180 önkormányzatra összesen 74 önkormányzati és magán fenntartású menhely jut.
Szabó Zsolt szerint az is elég, ha szerződést kötnek egy másik településen működő menhellyel. A nemrég átadott EU-konform udvarhelyi menhelyre például hozhatnák a környékbeli települések a befogott kutyákat, csak éppen a jelenlegi 88 hely még a városnak se elég. Épp arra készülnek, hogy a több férőhely érdekében a méretesebb kenneleket megfelezzék.
Az országos állategészségügyi hatóság által létrehozott weboldalon megtekinthető a kutyamenhelyek elérhetősége megyénként. Szilágy, Szatmár, Máramaros és Arad megyében mindössze egy van. Ehhez képest leginkább Hunyad megyében viselik szívükön az emberek a gazdátlan állatok sorsát, ott 11 menhelyet működtetnek. Élen jár még Bihar és Temes megye 8, valamint 7 menhellyel. Fehér és Hargita megye középmezőnyben van a 6-6 menhellyel. A méretes és gazdag Kolozs megye lemaradt, mivel két menhelyük működése a hatból fel van függesztve.
De miért nem hívja vissza? Vagy miért engedi el?
Merül fel leggyakrabban a kutyatámadások kapcsán a kérdés. A juhokkal legtöbbször nem a juhász, hanem a pásztor vagy a pakulár van. Alkalmazottak, akik gyakran váltják egymást, nem ők nevelik, nem ismerik a kutyákat annyira, hogy azok hallgassanak is rájuk. Ha mégis, akkor lehet, hogy dolguk van, épp ordát főznek, sajtot készítenek. Vagy nem érdekli őket.
„Soknak még buletinje sincs. A boton támaszkodik és élvezi, hogy téged a kutyák hajkurásznak, de ha másnap jön a rendőrség, az engem keres, ha mégis őt, akkor a botot elhajítja s elfut úgy, hogy többet nem látjuk. A kutyákhoz sem értenek legtöbbször, nem is szeretik. Millió probléma van ebben az iparágban” – sorolja egy szuszra a juhász.
Szabó Zsolt tréner és menhelyi munkatárs szerint a kutyatámadások legkevesebb 80 százalékáért az ember a felelős. A felelőtlen kutyatartók is sok gondot okoznak: a nem ivartalanított ebek túlszaporodnak, oltatlanok, sokan önsétáltatják a kutyát, azaz kicsapják a kapun, vagy éheztetik és nem engedik szocializálódni, emiatt az állatok megszöknek.
A legtöbb problémát azonban azok a sokszor méretes kutyák okozzák, amelyeket ősszel, a szezon végén a juhászok szélnek eresztenek. Télen nem etetik, tavasszal szereznek mást helyettük. Az éhes kutyák vagy vadásznak, ami szintén probléma, vagy a településeken állnak meg, ahol gyorsan kapnak finom ételeket a kukák körül.
Rancz juhász nem ért teljesen egyet a menhely munkatársával. Bár elismeri, hogy van 10 százalék, amely konok és nem törődöm, de ő úgy látja, a „legtöbb juhász úgy szereti, hogy nem adná semmiért a kutyáját, nemhogy télre az út szélén hagyja”.
„Nem beszélve arról, hogy ezek 4-5 ezer lejes kutyák. De nem tudsz venni ilyent, mert nem adja el senki.” A 3 nagy kutyájáért ígértek már 20 ezer lejt is tavaly, de nem eladó semmiért. A kölykök olyan ezer lejt érnek, mondja Rancz, de a betanult kutya nem megfizethető.
Amikor rájöttek, hogy a juhokkal dolog van, úgy eladták, mint a füst
Feltevődik a kérdés, hogy valóban a támogatások ösztönzik-e a juhtenyésztést és ezzel egyre több veszélyes vagy idomítatlan kutya tartását. Rancz szerint ez igaz „odabent” Romániában, a nagy juhászok rengeteget keresnek a földtámogatásokkal, de a Székelyföldön már nem. Az EU-s csatlakozás körül még itt is sokan százasával vették a juhokat a támogatások miatt, de azok, akik csak emiatt fogtak neki, mind elkoptak. Mikor rájöttek, hogy mennyi munkával jár, ahogy lehetett, eladták, mint a füst.
– Ezelőtt húsz évvel öt esztena és három borjúcsorda volt, most ketten vagyunk. Itt valamikor minden legelő tele volt, most üres, növi be a ciher. Lövétén volt tizenezer juh, most van hétezer. A munkaerőhiány miatt rengetegen lemondtak a juhászkodásról, tehéntartásról is. Most inkább kevesebb van, mint amennyi kellene, mondja.
Nem mindegy, hogy a cipőfűződdel játszik vagy a lábaddal
A kutya veszélyességét az alapján állapítják meg, hogy mekkora és mennyire erős a harapása, mert „nem mindegy, hogy a cipőfűződdel játszik vagy a lábaddal”, magyarázta Szabó Zsolt kutyatréner. Az újonnan behozottak közül a legveszélyesebb a kangál, a középázsiai és kaukázusi juhász, mivel nagytestűek, nagy harapásnyomúak, erősek és nem emberközpontú fajtához tartoznak. De például a kilencvenes években a legtöbb gyermeket a korszak egyik legnépszerűbb kutyája, a rottweiler harapta meg, ezért is került a veszélyes kutyák kategóriájába.
A tavalyi, székelypeteki tragédia kapcsán, amikor a család saját kutyái ölték meg a 11 éves gyermeket, a tréner felhívja a figyelmet, hogy a gyermekekre nagyon kell ügyelni, nem szabad a kutyákat rájuk bízni, mert tizenhét-tizennyolc éves korig a kutya a gyermeket nem tekinti falkavezérnek, nem mindig fogadja el az utasításait sem.
A legveszélyeztetettebb kategória azonban a totyogóké, akik bizonytalanok, ráesnek, rámásznak a kutyára, sarokba szorítják, és az csak a gyermeken keresztül tud elmenekülni.
A kóbor kutyák sem veszélytelenek
A kóbor kutyák nagyon megtanulták a kóbor életet, – folytatja Szabó Zsolt tréner –, nem könnyű befogni őket még altatólövedékkel sem. Őket főként este és kora reggel lehet látni. Napközben elbújnak.
Esetükben legjobban a csapda működik. A törvény szerint két, erre kiképzett, védőruházattal ellátott személy és a sofőr megy ki befogni a kutyákat. Korábban befogadták az itt-ott talált kiskutyákat is, de mióta az ivartalanításról „megfeledkező” gazdik visszaéltek a helyzettel, csak azokat veszik be, amelyekhez a menhely munkatársai szállnak ki.
A befogott gazdis kutyát megvizsgálja a személyzet, megnézik a chipjét, és ha van, felveszik a gazdával a kapcsolatot. A gazda egy – Székelyudvarhelyen legalább 200 lejes – kiváltási díj ellenében már viheti is haza a kutyáját. Ha nem kerül meg a tulajdonos, akkor a kutya chipet kap, beoltják, féregtelenítik, ivartalanítják és elszállásolják.
De nem altatják el a kutyákat, bár a törvény egy hét után megengedné az eutanáziát. Van olyan eb is a menhelyen, amelyik három éve ott él, mert – bár nagyon aranyos – egy sikertelen műtét miatt folyamatosan szabadon látható a nemi szerve.
Mint Szabó elmondja, az önkormányzattal közös tervük többek közt hatékonyabb kutyabefogást és ingyenes ivartalanítást foglal magába. A felelőtlen emberekre fog fókuszálni a hivatal, sejteti.
Mi lenne a megoldás?
Rancz és a decemberi kerekasztal-beszélgetésen részt vevők olyan applikációt szorgalmaznak, amelyen lehetne követni, hol vannak a nyájak, a kutyák. Tavasszal a juhászok térképen jelölnék be, hogy ők milyen területen legeltetnek, és telefonszámot is csatolnának hozzá. A turisták is feltüntethetnék, ha esztenát látnak.
Sajnos jelenleg az önkormányzatok és a közbirtokosságok vannak csak az esztenák nyilvántartásának birtokában, nyilatkozta Dr. Fodor Levente, a Hargita megyei állategészségügyi igazgatóság munkatársa. Szerinte ezt a nyilvántartást valakinek fel kellene vállalnia. Egyébként ő szintén a juhászok mellett foglalt állást azzal érvelve, hogy a turisták árkon-bokron átmennek, nem törődnek a magánterületet jelző táblákkal sem.
Rancz azt sem érti, hogy miért vannak hátrányban azok, akiknek van valamijük, egy legelőjük mondjuk, amit használni szeretnének, azzal szemben, akinek nincs. Erdészként Ausztriában és Németországban is vállal munkát, ott kijelölt kirándulóhelyek vannak, némely területekre lóval, pórázon vezetett kutyával be szabad menni, de a többi helyen a kirándulóknak nincs mit keresniük. Szerinte itt is ez lehetne a megoldás. Más ismerősöm arról mesél, hogy a skandináv országokban viszont vannak vadak és járhatnak az emberek is.
A juhászok mit tehetnek?
A másik megoldás, ami a juhászokon múlik, hogy „emberesebb” kutyákra kellene áttérniük, hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen a javaslatok között. a Mivel ezek az új fajták képesek több kilométert futni, hogy a szomszéd esztenán megöljék a kutyákat, a teljes kutyaállományt le kell cserélni egy adott régióban. A kutyák nevelésére jobban oda kellene figyelni, 5-10 év alatt kicserélhető a teljes állomány az emberre kevésbé veszélyes kutyákra.
Egy harmadik intézkedési javaslat szerint az út és turistaösvény kereszteződéseknél fel kellene tüntetni, hogy esztena és veszélyes kutyák vannak a környéken – ezt amúgy is előírja a törvény a veszélyes és agresszív kutyák esetében. És ha nem telepítenék a karámokat a turistaösvényekre, forgalmas kirándulóhelyekre, az is egészen jó hatással lenne a juhász-turista viszonyra. És a juhászok társadalmi megítélésére, amit szintén kifogásoltak, mondván, hogy nem kellene lenézni őket.
A baj csak az Rancz szerint, hogy nehéz a „30-40 éve egy tempóra dolgozó” juhászokat rávenni, hogy változtassanak. Becslése alapján ez mintegy a juhászok 5-10 százalékát jelenti, akik nem törődnek, nem lehet kommunikálni velük. Rancz és a vitán részt vevő társai azt tervezik, hogy létrehoznak egy fórumot, amely szabályozná a szakmát. Elismeri, hogy több kommunikációra lenne szükség a társadalom többi részével, a decemberi kerekasztal-beszélgetés után maga is „eladta az egyik szigorúbb kutyáját”, s még hallott ilyen juhászról.
A turisták, alkalmi természetben sportolók mit tehetnek?
Elsősorban nem a rendszeres tájfutókra, terepbiciklizőkre és hegyimentőkre veszélyes a juhászkutya – mondja Ilyés Sándor Lóránd, a székelyudvarhelyi közösségi futókat tömörítő Feel Good Egyesület vezetője, terepfutó versenyek szervezője. Leginkább az alkalmi kirándulók vannak veszélyben, őket kellene edukálni.
– A turisták többsége szereti a természetet, de elég sok szemetet összeszedek utánuk erdészként, tűzgyújtásokat is találok. A müzliszeletet nem az áfonyaszedő cigányok ették, az biztos – panaszkodik a szemetelő kirándulókra Rancz Előd. Szerinte „a mit és hol szabadot meg kellene határozni. Ha jogod van, később ne legyen probléma. Én se megyek be a juhokkal lakott területre. Ha szeretjük a házi, minőségi sajtot, a bárányhúst, akkor muszáj elviselnünk a juhászokat. Egyedülálló vadvilágunk van, nem kiirtani kellene, hogy aztán egy kutyával meg tudjam őrizni a juhokat, hanem tudatosabban kirándulni, olyan törvényeket hozni, hogy mindenki tudjon megélni”.
Hogy változzanak a törvények, hogy jó legyen?
Rancz szerint egyrészt turisztikai zónákat kellene létrehozni, másrészt a juhászkutyákat be kellene venni a munkakutyák közé, és így megváltozna a státusuk. A kölykök számát is meg kell határozni, legalább még 2 kölyköt lehessen tartani, ezt mondjuk a törvény 2016-os módosítása megoldotta. Az ivartalanításra vonatkozó cikkelyen is változtatna, mert „a fekete kutyámat akkor sem heréltetném ki, ha a miniszter ide letérdelne, mert olyan értékű kutya, hogy azt reprodukálni kell. Inkább magamot heréltetném ki.”
Lekacag, amikor kérdezem, hogy ha a saját kutyáját nem tenyésztheti tovább, tenyésztőtől vásárolhat-e. Azt mondja, nincs ilyen juhászkutya-tenyésztő, s ha lenne is, százból egy kutya ha megfelelne, mert nem örökli a környezet ismeretét, ahol később dolgoznia kell.
Az ivartalanításra vonatkozó kifogást Szabó Zsolt is némileg helybenhagyja, ugyanis az ivartalanított ebek kevésbé mennek a vadakra, kevésbé agresszívek olyankor, amikor kell.
Rancz szerint annál a mintegy 10 százaléknyi juhásznál, aki nem működik együtt, és szégyent hoz a juhászok közösségére, vagy a kiközösítés fenyegetésével, vagy büntetéssel lehet elérni, hogy változtasson.
Hogyan védd meg magad a kutyáktól? Egy tájfutó és egy kutyatréner tanácsai
Ilyés Sándor Lóránd sok éve fut a természetben, eddig 5–10 alkalommal került életveszélyesnek mondható helyzetbe. Ennek ellenére inkább a megfigyeléseire, tapasztalataira hagyatkozik, semmint külső eszközökre. Ez hozzátartozik a terepfutás természetéhez szerinte. Mivel a nagytatája juhász volt, mélységesen együttérez a juhászokkal, belátja a törvény okozta problémáikat. „Ha azt akarjuk, hogy a legeltetők a táj részét képezzék, akkor nekünk is türelmesebbnek kell lennünk” – mondja.
A békés együttélés érdekében a juhászok gondosabban kell hogy bánjanak a kutyáikkal, a természetjárók pedig figyelmesebbek, tudatosabbak kell hogy legyenek a természetben.
Érthető – és ezt a juhász is elismeri –, hogy a városi emberek, laptoppal a hátizsákban a természetbe kívánkoznak. A mentális és fizikai egészség fenntartásának a legjobb módja a kirándulás. Ahhoz, hogy sokáig legyen természet, ahol ezt meg lehet tenni, a jövő generációinak előbb meg kell ismerniük a környezetet. A legsérülékenyebbek pedig éppen a kisgyermekes családok, mert ők alkalomszerűen választanák a természetjárást, de többnyire félnek, és nem is mernek elindulni. Egyébként nem is ajánlott egyedül első alkalmakkor, érdemes tapasztalt túrázókkal elkezdeni a természetjárást, és mindig legyen legalább három ember. Ha baj történik, egy elmegy segítségért, egy pedig a sérülttel marad.
Kutyatámadásnál se hagyjuk el egymást, hogy aztán a leggyengébb küzdjön az állatokkal.
Mi van a kutyák vérében?
Ha rendszeresen futunk, kirándulunk, érdemes megfigyelni az esztenák napirendjét. Naponta kétszer vonul a nyáj, délelőtt és délután, délben az esztenán pihennek többnyire. Amikor a juhok vonulnak, a kutya is megy velük, ezért nem tanácsos a juhok elé menni, mert megintcsak a kutyákkal találjuk szemben magunk.
Amikor kirándulunk, tartsuk észben, hogy a juhászkutyáknak az életfeladata, amire részben „születnek”, részben nevelve vannak, hogy megvédjék a nyájat és megvédjék a területet, ahol a juhok tanyáznak. Vérükben van ez, ahogy az esztenák folyamatos költözése is – mondja Ilyés Sándor Lóránt.
Ám az esztenák télen nem költöznek, a juhokat többnyire bent tartják, ezért a kutyák el-el tekeregnek több kilométer távolságra, mert ők így vannak programozva, hogy mozogniuk kell a nyájjal. Ezért is van az – az éhség mellett – , hogy a télen kirándulók olyan helyeken is kutyával találkoznak, ahol nincs is esztena.
A falka egy összetett jelző- és védekezőrendszer:
a kicsik után érkeznek a nagyobb kutyák, köztük a vezér is, és ha már ő is ott van, akkor érezheti azt az amatőr természetjáró, hogy kezd baj lenni. Ilyenkor van szükség a hidegvérére. A vezérrel kell kommunikálni nyugodt, erőteljes hangon. Onnan ismerjük fel, hogy nem az elsők között érkezik, de minden más eb hozzá igazodik. Semmiképp se érezze a félelmet, tudtára kell adnunk, hogy urai vagyunk a helyzetnek, és nem akarunk támadni. Rá kell vennünk a vezért, hogy elálljon a támadástól.
Ha biciklivel vagyunk, szálljunk le, ha futunk, váltsunk gyaloglásba, mert a gyors mozgás a kutyában felkelti a vadászösztönt, és önkéntelenül ránk támad, mondja Szabó Zsolt. A bringát magunk elé téve védekezhetünk, de hátulról se feledkezzünk meg a testi épségünk védelméről.
A kutyatréner szerint használjuk azokat az utasításokat, amelyeket a pásztor is használhat: Menj helyre! Kusti! stb., mert akár zavarba is hozhatjuk ezáltal. Azt gondolhatja,hogy a sok régi pásztor valamelyike vagyunk. Rikkantsunk a pásztornak is, hátha egy segítőkészt fogtunk ki.
Az esztenát csak akkor közelítsük meg, ha nagyon muszáj. Szánt szándékkal a juhász vagy a pásztor jelenléte nélkül ne tegyük ezt. Lehetőleg kerüljük el jó messzire.
Még egy bónusz tipp Lóritól: nyáron rossz döntés az erdő alatt futni, a kutyák is az árnyékban szeretnek ilyenkor ejtőzni. Ő sem vesz észre, te sem, a kutya védelmi reakciója nem lesz kellemes, mert a medvével ellentétben a kutya nem szalad el az embertől.
Használhatunk különféle eszközöket is, de
a juhászok nem rajonganak értük. Sokan medvesprayjel futnak, aminek az előnye, hogy irányítható a sugara és akár 5 méteres a hatósugara. Hátránya, hogy nehéz cipelni.
A paprikaspray kisebb kiszerelésű, de szétterjed a levegőben, a nagyon ideges kutyákra nem hat, és az sem előnyös, ha szembefúj a szél.
A kutyariasztó egy elektromos sokkoló, ami olyan frekvenciát használ, amely a kutyát zavarja, de nem hatásos, ha már nagyon be van az eb vadulva, magyarázza Lóri.
A kővel dobálás, a fával hadonászás ingerli a kutyát. A leghasznosabb, ha az ember lelassul, majd a lehető legnyugodtabban kihátrál a kutya területéről.
Nem arról van szó, hogy ezek az eszközök abszolút ne lennének használhatók. Szabó Zsolt szerint ha még elég távol vagyunk a ránk futó kutyáktól, akkor megpróbálkozhatunk azzal, hogy felveszünk egy követ, vagy úgy teszünk, mintha felvennénk. A kutya ugyanis emlékezhet arra, hogy találkozott ilyesmivel és nem volt kellemes, ezért meghátrál.
Kő, bot csak végső esetben
A kő, a bot és a többiek hasznosak lehetnek, de csak akkor, ha már nem tudunk szabadulni, a kutyák egészen körbevettek, és tényleg a fizikai sérülés veszélye áll fenn, akkor harcoljunk minden lehetséges eszközzel. Főleg a vezérkutyát célozzuk. Ha normálisan viselkedsz, a kutya nem bánt, de ha ordítasz, hadonászol, petárdázol, akkor neked ugrik, felidegesíti magát. Nyugodt maradsz, beszélgetsz velük – mondja Rancz Előd, aki szelet kenyeret, csokit javasol a hátizsákba tenni, mert a legtöbb juhászkutya éhes.
Ha az ember nem szeretné tehetetlenül végignézni, ahogy kedvencét széttépik a nagyobb, erősebb ebek, akkor ne fusson a természetben kutyával. A tömbházban, kertes házban dédelgetett házikedvenc könnyen prédává válik. Lóriék egy alkalommal magyarországi turistákkal futottak a Hargitán, egyikük kutyával. Úgy sikerült a vérszomjas juhászkutyáktól megmenteni az ebet, hogy a gazdája ölbe vette, a többi futó pedig védelmezőn körülállta őket, és elhajtották a támadókat.
A petárda is elég gyakori védekezőeszköznek számít, de nem csak a kutyák, a juhászok is idegesek lesznek tőle.
