Te is jobban szereted az aranyozott orosz anyát a háromkezű fütyis nyugati szörnyűségnél? Vigyázat, átvernek!
Húsvétkor jelent meg az egyik, számomra nagyon kedves udvarhelyi ismerősöm oldalán a következő bejegyzés:
Ebben haverom kifogásolja a női szobor fütyijét, és kalapáccsal rendezné az ügyet. Nem érzem úgy, hogy ez egy nagyon magasszintű műalkotás, amiért ki kellene állnom, de azt sem érzem, hogy valamire vezet kalapáccsal nekimenni egy szobornak, és határozottan azt érzem, hogy ez manipuláció.
Nem is Hollandia, nem is „Anya”, csak hazugság, hazugság, és orosz propaganda
Gyorsan megkerestem az eredeti posztolást, ami megvágva és átalakítva ismerősömhöz eljutott. Ez Vitéz Gróf Molnár-Gazsó János oldalán látott napvilágot. A bejegyzésben a vitéz gróf azt állítja, hogy „Hollandia. A szobor neve: anya.” Majd azt sejteti, hogy miközben a harmadik világháború itt a nyakunkon, bezzeg ezek a nyugatiak mikkel foglalkoznak. A képen egy felirat van: „Ez ma az EU értékrendszere.”
Ki ez a Vitéz Gróf? Oldaláról egyből látszik.
Egy 41 ezer követővel rendelkező influenszer, aki Horthy Miklós jogutódjának képzeli magát. A Horthy által alapított, és azóta betiltott vitézi rend beképzelt jogutódjának főkapitánya, főguruja, főbohóca.
Csakhogy, míg Horthy ténylegesen részt vett egy rendszer, egy ország építésében és bukásában, utódja tevékenysége látszólag kimerül abban, hogy szép csajokat, gyönyörű tájakat és állatokat, oroszpárti és nyugatellenes mémeket posztolgat Facebook-oldalára.
És szigorú képeket posztol magáról, hol katonai ruhában, fegyverrel a kezében, hol pedig (nem tudni, milyen, hol szerzett) kitüntetésekkel megpakolt tengernagyi uniformisba vagy báli ruhába öltözve, hatalmas kereszttel a nyakában.
Fordított képkereső (reverse image search) segítségével rákeresek az általa megosztott tökös menyecskés képre, hogy lássuk, honnan lopta. Mert, hogy jogtalanul használja azt a fotót, az holtbiztos.
A keresésből kiderül, hogy a képen lévő szobor az angliai Oxford város Summertown bevásárlónegyedében van. Nem Hollandiában, mint állította. És nem az a címe, hogy „Anya”, hanem az, hogy „Woman of our times”, azaz „Mai idők nője”. Tehát semmi nem igaz abból, amit állított.
Vitéz Gróf nem kispályás manipulátor. Hollandia azért szól jobban, mint Anglia, mert az angolok ugye kiléptek az EU-ból, hogyan lehetne az EU-t és az EU értékrendszerét szidni egy angliai szoborért? És az anyasággal gúnyolódni sokkal csúnyább dolog, mint a mai női szereppel.
Rövid keresés után az is kiderül, hogy Femmy Otten alkotása régebbi, a fotók keltezése alapján 2017-es, vagy még korábbi. 2017-ben még harmadik világháborút még senki nem emlegetett. Tehát az a Vitéz Gróf által spekulált gondolat, hogy ni, bezzeg mit csinál a Nyugat, mikor itt a világháború a nyakunkon, puszta huncutság, semmi alapja nincs. Mert nem 2023 húsvétján foglalkozott ezzel a szoborral a nyugati világ. Csak Vitéz Gróf foglalkozott most vele, csak ő tudja, hogy milyen érdekből. Nyilván Vitéz Gróf nem tudott a szobor alkotásakor, 6 évvel ezelőtt ujjal mutogatni, hogy ni, mivel foglalkozik a romlott Nyugat, mert egyrészt nálunk akkor még nem volt téma ez a megosztó genderkérdés, másrészt nem volt ez a háború sem, és Vitéz Gróf sem volt még oroszpárti influenszer.
Az udvarhelyi kalapácsos haverrel ott kommentekben szépen megbeszéljük, hogy nyugi, az igazság valahol középen van. Mert tény, hogy a kérdéses szobor Angliában van, de a művész tényleg holland, és Hollandiában is van hasonló szobra. És az is érthető, hogy sokakat zavar a fütyis nő, főleg azért, mert a gender-kérdés, ami már a csapon is folyik, megosztja a közvéleményt. Ezt így szépen megbeszéljük, s úgy döntök, hogy nem olyan jelentőségű a téma, hogy foglalkozzak vele.
Az aranyozott orosz giccsanya három gyerekkel üti ki a háromkezű, fütyis nőt
Nem telik bele két nap, megjelenik egy másik, számomra kedves udvarhelyi ismerősöm oldalán egy bejegyzés, amiben összehasonlítanak két szobrot: egy orosz aranyozott anyaszobrot, melyen egy háromgyerekes terhes anyuka hősként áll egy játszótér melletti parkocska közepén, és a már ismert háromkezű, fütyis nyugati nő angliai szobrát.
A kísérő szöveg hasonló üzenetű: „Anya szobor Oroszország. Ugyanaz Hollandia. Nyugat közel a célhoz, irányítható robotok világa.” Az elején az összehasonlítás világos manipuláció. A második felével már könnyebben egyet tudok érteni, de elfeledték hozzátenni, hogy Oroszországban sem rózsásabb a helyzet, sőt. Míg Nyugaton (mint a világon bárhol) megpróbálnak irányítani, az oroszoknál megmérgeznek vagy bezárnak, ha ellenszegülsz az irányításnak.
A kép forrására rákeresve mit ad Isten, kibe botlunk? Hát Vitéz Grófba:
Aki épp azt ecseteli, hogy a két szobor pontosan megmutatja, hogy mit képvisel Oroszország és a Nyugat.
Ha gonosz akarnék lenni, azt mondanám, részben egyetértek Vitéz Gróffal, az aranyozott szobor pontosan mutatja, mit képvisel Oroszország. Sokatmondó az, hogy egy ország aranyozott szobrot állít egy anyának és gyerekeinek, miközben értelmetlen hódító háborúba küldi lemészárlásra a gyerekeit.
És egyébként is, hogy a közép-oroszországi Tyumen városkának egy kis parkjában mit gondol egy szoborállító, jó esetben semmi köze ahhoz, hogy mit gondol a világhatalmi pozícióját fitogtató ország vezetője. Mint ahogy az angol városkában szobrot állító művész sem egyeztetett ejsze az EU vezetőségével ezzel kapcsolatban. De ez nem fontos, csak az, hogy szidjuk az EU-t, és az emberek lájkolják Vitéz Gróf oldalát, és szubszkrájboljanak rá. És ez működik is.
A „csatolt áru” manipulációs technika
Mikor második ismerősömnél is meglátom az anyaszobros megosztást, akkor döntök úgy, hogy megírom ezt a rövid kis anyagot. Mert úgy érzem, hogy itteni ismerőseimet manipulálják odakintről. Egy olyan technikával, amit én „csatolt áru” technikának nevezek. Tünde kollégám szerint ezt hivatalosan non sequitur érvelési hibának hívnak. Ez arról szól, hogy veszünk egy tetszőleges témát, ami az emberekben kemény érzéseket ébreszt, és határozott véleményt alakít ki. Például az anyaság és az anyasággal való csúfolkodás kérdését, vagy a gender-témát, vagy ha lehet, mindkettőt egyben, mint most. Erre egy olyan emberben, aki erősen érez a kérdésben, de nem gondolkodik a manipuláción, és nem figyel oda a csatolt árura, születik egy érzés. Például meg akarja védeni az anyaságot. Vagy úgy érzi, hogy elege van már ebből a Nyugatról erőltetett gender-izéből, ami mostanság nagyon téma. És akkor ő állást foglal ebben a kérdésben egy like-kal, egy hozzászólással vagy egy megosztással. Közben nem biztos, hogy észreveszi, hogy a csatolt áru miatt ő gyakorlatilag azt az üzenetet adta tovább, hogy a háborúban Oroszországnak van igaza, és a Nyugat a hibás.
Ez itt a nagy átverés, amit Budapestről exportálnak nekünk Székelyföldre rengeteg csatornán. És az emberek egy része beveszi. Elmegyek gyümölcsész találkozóra, és ahelyett, hogy a gyümölcsökről beszélnénk, a háborúról beszélünk. Asztalszomszédom, akivel eddig mindig a Florina almáról beszéltünk, most magyarázza határozottan, hogy Oroszországnak joga van letámadni Ukrajnát, és Amerika a hibás, mert befolyással és pénzzel terjeszkedett Ukrajna felé és felvásárolta a fél országot. Igen? S akkor Romániának joga lenne tankokkal bevonulni Székelyföldre és szétbombázni itt mindent, és embereket lemészárolni, azért, mert Magyarország próbálta itt terjeszteni befolyását, és pénzt pumpált ide a régióba, illetve ingatlanokat vásárolt? Hát mégsem így gondoltuk, ugye?
Az emberek nem érzik a háború súlyát, nem érzik a perzselt szőr és a rothadó vér szagát. Mert már olyan rég volt háború vidékünkön, hogy lassan mindenki kihalt, aki emlékezne arra, milyen, mikor elveszíted fiadat a fronton, vagy a „felszabadító” orosz katona megerőszakolja a lányodat. És így, emlékek és személyes élmények nélkül könnyen beveszi az ember a manipulációt, és nekiáll drukkolni valamelyik félnek, mintha csak egy focimeccset nézne. Így jutunk oda, hogy nagy autonómiaharcosok drukkolnak egy hódító hatalomnak, érvként akár tökös nőket és aranyozott anyákat is felhozva.
Jeleztem kommentben a hazugságot és a manipulációt ismerősömnek, aki megosztotta az anya-összehasonlítást. Mire még egyszer beléptem volna, hogy elolvassam a reakciókat, az illető letörölte, vagy láthatatlanná tette a bejegyzését.
Kelet és Nyugat is kulturális nagyhatalom, de miért nálunk méregetik a hídra festett farkukat?
A nyugat-európai és az orosz kultúra is meglehetősen gazdag, és csodálatos. A nyugat-európai és az orosz kultúrában is vannak remek alkotások, és gyönyörűbbnél gyönyörűbb anyaábrázolások. És vannak rondák vagy megbotránkoztatóak is.
De semmi értelme nincs annak, hogy egy közép-oroszországi játszótéri anya-giccset összehasonlítsunk egy nyugati, bevásárlóutcában kiállított, aránylag jelentéktelen kortárs műalkotással, ami nem is anyát akar szimbolizálni. És főleg nincs semmi értelme annak, hogy mi itt Székelyföldön emiatt idegeskedjünk, ebből vonjunk le következtetést, és eldöntsük, kinek van igaza a háborúban.
Hogy az orosz anyasors nem épp olyan aranyozott, mint amilyennek Vitéz Gróf megpróbálja beállítani, azonnal látjuk, ha rákeresünk a „russian mother statues” azaz orosz anyaszobrok kombinációra.
Karddal harcba vonuló nő, fiát gyászoló anya, lehullott fejek, kalapácsot tartó férfi és sarlót tartó nő, kard, kard és ismét kard, ilyen találatok százai jönnek elő. Oroszországban sem lehet könnyű anyának lenni, főleg háború idején. És az is biztos, hogy az orosz központi szoborállítási stratégia nem a kisméretű, aranyozott anyaszobrok állításáról szólt az elmúlt száz évben, sokkal inkább a háború kultuszát dicsőítették hatalmas alkotásokon. A vezetők grandomániája persze semmit nem vesz el az orosz kultúra és művészi élet értékéből, mely mindig gazdag volt és lesz.
Az oroszoknál sem minden csupa aranygiccs, nekik is volt és van megbotránkoztató kortárs művészetük, a fejszével ikonokat összetörő performanszoktól kezdve a Pussy Riot-ig, vagy a hídra festett fütyi-graffitiig. Mert ilyen a művészet, a megbotránkoztatás is egyik alapvető funkciója. Sok alkotás, ami ma klasszikusnak számít, valamikor rendkívül megbotránkoztató volt.
Vitéz Gróf, a művész
Kollégákkal beszélgetve egyetértettünk abban, hogy amit most a vitézi rendek csinálnak, katonaszerű egyenruhába beöltözve, keresztekkel és nem tudni milyen csatamezőn szerzett kitüntetésekkel megtűzdelve, karddal a kézben, akár művészeti performansz is lehetne, vagy egy jól eljátszott cosplay. Sőt, ez a kosztümös játék még a botrányos művészetek kategóriájába is sorolható, mert templomokban meg különféle szent helyeken játsszák.
Hogy ennek közönsége is van, erre bizonyíték Vitéz Gróf negyvenezer követője is. Sőt, az államhatalom is legitimálja olykor.
A mai vitézi rendnek már rég semmi köze Horthyhoz, csak a feltűnési vágyhoz. Ha az egykori kormányzó látná ezt, elsüllyedne szégyenében. A mai fővitézkapitány nem ragad kardot, és vonul háborúba az általa istenített oroszok oldalán, hanem ül a számítógép előtt, mémeket és hazugságokat posztolgat Facebookon. Nagy vitézség.
Egy évtizede cikkeztek a lapok arról, hogy a 007-es Vitéz Gróf Molnár-Gazsó János a cigány és zsidó származású Mága Zoltán hegedűst is a rend lovagjává ütötte. Hogy Mága öt nap után kilépett a rendből, mert ciki lett neki, az volt a paródia csúcsa. De lehet, hogy hamarosan eljön az ideje annak is, hogy egy fütyis nőt is bevonjanak a performanszba és lovaggá üssenek. Természetesen fontos, hogy a fütyis nő magyarul érezzen, és ne nagyon legyen zsidó. Hisz Horthy 1940 októberében Teleki Pál miniszterelnökhöz intézett levelében ekképp határozta meg a rend alapításának célját:
„Alapításánál főleg a fajnemesítés gondolata vezetett. […] Az ősi nemesi inszurrekció ez újabb formájával egy mindhalálig megbízható magyar alakulatot akartam, úgy a kívülről jövő támadás, mint a belső destruktív erők újbóli forradalmi kísérlete esetén örök időkre a főkapitány rendelkezésére állítani. Hogy ez a sereg mindég megbízható legyen, fő a származás és az erkölcsi körülmények tisztasága, az erkölcsi alap, valamint az egészséges vér. A vitéz csak engedéllyel házasodhatik, idegen fajból származót csak akkor veszünk fel, ha 100%-ig magyarul érez, megbízható, és maga kéri a névmagyarosítást. A legbátrabb és legjobban dekorált zsidó is ki van zárva.”
Hab a tortán, hogy Vitéz Gróf Molnár-Gazsó János rendje nem is biztos, hogy annak a vitézi rendnek a jogutódja, amelyet Horthy alapított. Ha a Wikipédiát nézzük, akkor ott a vitézi rend címszó alatt egy másik vitézi rend szerepel, amelynek Hunyadi László a főkapitánya.
És mi a tanulság?
Nem mindent kell elhinnünk, amit valaki el szeretne hitetni velünk. Egyik oldalról sem. A jelen és a jövő politikájának egyik legfőbb eszköze a manipulálás. Mikor valaki olyat ír, amire úgy érezzük, hogy ez a szívünkhöz szól, és teljesen egyetértünk vele, akkor ne ereszkedjünk bele az egyetértés langymelegébe, hanem gyúljon ki az agyunkban a felkiáltójel! Próbáljunk meg józanon, emberként gondolkodni, és kiszűrni, hogy egy-egy politikai influenszer miért próbál megetetni minket egy-egy maszlaggal, és próbáljunk meg átlátni hazugságaikon, aljas manipulációs technikáikon. Ne hagyjuk magunkat átverni! És ne verjük át barátainkat, ismerőseinket olyan tartalmakat terjesztve, amelyek manipulatív átverések, és egy véres háborút próbálnak legitimálni.
/// Frissítés 2023.04.15
Egy londoni olvasónk jelezte, hogy április 14-én, miután már feltöltöttem az anyagot, a Reuters Fact Check oldalán írtak arról, hogy leellenőrizték a hírt, miszerint Oxfordban felavatták ezt a szobrot, és hamisnak találták. Egészen pontosan nem találták a helyi sajtóban nyomát annak, hogy felavattak vona ott egy ilyen szobrot. A Reuters azért kezdett el kutakodni a szobor után, mert az előző napokban a neten sok olyan hír kapott szárnyra, hogy Oxfordban egy ilyen szobrot avattak, és sok felháborodott ember osztotta meg az információt, hasonlóan Vitéz Grófhoz, vagy az udvarhelyi felháborodott ismerőseimhez.
A Reuters azt is állítja, hogy a Hágában 2017-ben kiállított, majd elköltöztetett szobor neve nem „Woman of our times”, hanem “And Life Is Over There”, ami magyarul úgy szólna, hogy „És az élet odaát van”, vagy „És ott vége van az életnek”, hangsúlyozástól függően.
Hogy mi igaz mindebből, s mi nem, lassan nem lehet már tudni. Mindenki úgy manipulál, ahogy az érdekei megkövetelik. A Reuters vizsgálatát sem tartom túl mélyremenőnek, és nem magyarázza, hogy ha csak most, az elmúlt héten kezdtek el álhírek terjedni arról, hogy Oxfordban van egy ilyen szobor, akkor hogyan lehet régebbi képeket és írásokat találni erről a szoborról, melyek Orfordra utalnak, például itt és itt.
Nem érzem akkora súlyúnak ezt a témát, és időm sincs annyi, hogy most heteket áldozzak arra, hogy teljesen biztosra leellenőrizzem, van-e ennek a szobornak Orfordban példánya, vagy nincs, és azt minek hívják. Ettől függetlenül egyértelmű, hogy adott érdekcsoportok, többek között Vitéz Gróf, manipulációra használják a szobor fotóját. Az egész történet tanulsága még mindig ugyanaz, amit fentebb is írtam: Nem szabad semmit elhinni, amit valaki nagyon el akar hitetni velünk. Egyik oldalról sem.
/// Frissítés 2023.04.16
Több olvasónk is jelezte, hogy intenzíven fut a neten egy újabb változata ennek a képnek, melyre politikusok vannak rámontírozva.
A szoborban, és politikai célokra való felhasználásában rejlő lehetőségek határtalanok.
