Romániában minden oktatási szinten alulreprezentáltak a férfi pedagógusok, leszámítva az egyetemi szintet, ahol a leginkább közelít a nemek megoszlása a fele-fele arányhoz – tudjuk meg az Országos Statisztikai Hivatal 2023-as adataiból. Bölcsődei és óvodai szinten a fél százalékot sem éri el a férfi pedagógusok aránya, viszont minél magasabb oktatási szintről van szó, annál magasabb a férfiak hányada is. Az elemi osztályokban már 18 százaléknyi férfi tanító dolgozik, míg általános iskolában a tanári kar egynegyede férfi, középiskolában kicsivel több mint egynegyede.
Az is szembetűnő, hogy az elmúlt két évtizedben a férfiak aránya a tanügyben majdnem megfeleződött. Míg 2000-ben 84 ezren voltak a 295 ezerből, addig 2023-ban már alig 50 ezren a 245 ezerből. Bár a csökkenés a női pedagógusok számára is vonatkozik, a férfiak esetében sokkal jelentősebb számbeli változásról van szó. Míg a nők aránya csak 7 százalékponttal csökkent, addig a férfiaké 40 százalékponttal, vagyis a férfiak körében egyre népszerűtlenebbé válik a pedagógusi hivatás.
Az OECD gazdasági világszervezet tagállamaiban is hasonló eredményeket mértek egy 2021-es kutatásban, annyi különbséggel, hogy a férfiak kicsivel nagyobb arányban vesznek részt az óvodai oktatásban, és arányuk a felsőoktatásban meghaladja a nőkét.
Miért választ egy férfi egy elnőiesedett szakmát, és tapasztal-e bármilyen hátrányt ekkora kisebbségben? – kérdeztünk három pedagógust. Egy pszichológus válaszolt arra, hogy milyen hatása van a gyerekekre annak, hogy többségében nőkkel találkozik a közoktatásban.
– Nem tanulunk mi semmit az óvodában,
egész nap csak énekelünk, játszunk. Amikor megyünk kezet mosni, olyankor tanuljuk a versikét. A gitár is ott van egész nap – barátságos hangon szemlélteti Géza óvó bácsi a mindennapokat.
Majla Géza lassan 25 éve óvodapedagógus, ebből másfél évtizede a csíkszentgyörgyi gyerkőcök nevelője és játszótársa. Büszkén jegyzi meg, hogy már óvónagyapa, hiszen volt tanítványai időnként babakocsival szólítják le az utcán. Időközben a pszichológusi diplomát is megszerezte, és az óvóbácsiskodás mellett sajátos igényű gyerekekkel foglalkozik Csíkszentmártban a Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központban. Szabadidejében a Truba-moll formációval zenésít meg verseket.
Kilencedik osztálytól tanítóképzőbe járt, ahol már egész korán lehetősége nyílt belelátni az óvodapedagógusok és tanítók mindennapjaiba. Ekkor már az óvodapedagógus szakma felé kacsingatott. Szerinte azok, akik tanítóképzőbe jártak középiskolában, a pedagógiai egyetemen is sokkal jobban helytálltak, mert addigra már jelentős tapasztalattal rendelkeztek.
Amikor dolgozni kezdett, úgy emlékszik, ő volt az úttörő Hargita megyében. „Abban az évben még egy kollégám kezdett óvó bácsiként, de pár év után ott is hagyta. Ahogy telt az idő, még itt-ott jelentek meg óvó bácsik a környéken, de hamar váltottak is. Pedig mindig mondtam, hogy csak az első tíz év a nehéz, amíg az ember végigmegy a létrán” – neveti el magát Géza óvó bácsi.
Naponta többször előkerül a gitár, és gyakran dalra fakadok
– Nekem szokásom, hogy akármikor elkezdek énekelni a semmiből, amikor valamilyen nóta az eszembe jut, a gyerekek ilyenkor nagyon kacagnak. Ha végigmegyek a folyosón, lepacsizom velük. Kell az embereknek, hogy egy kis lazaságot lássanak – meséli Tihamér óvó bácsi.
Tamás Tihamér Levente még csak hatodik éve dolgozik óvodapedagógusként. Az egyetem után pár évig egy kolozsvári belvárosi oviban ismerkedett a pedagógusi szakmával, majd tavalytól a Kolozs megyei Nyárszón, egy kis létszámú csoportban folytatta tovább az óvóbácsiskodást.
Élénken mesél gyerekkoráról, úgy tűnik, remek óvodai és kisiskolás élményei vannak. Bár kissrácként akkoriban kamionsofőrként dolgozó apja foglalkozásáért rajongott, a pedagógusi szakma is korán felkeltette az érdeklődését. Úgy véli, ez a matek tanárához köthető, akit nagyon kedvelt.
A tanításhoz 9. osztályban került közel, amikor kisiskolásoknak oktatott néptáncot és népi gyermekjátékokat. A tánc és a zene mindig közel állt hozzá, de mivel akkoriban még nem volt táncművészeti szak Kolozsváron, úgy döntött, hogy az érettségit követően óvó- és tanítóképző szakra fog beiratkozni. Bár ekkor még bizonytalan volt, mert a tanárai gyakran panaszkodtak az adminisztratív teendők miatt. Az egyik tanítónő viszont megerősítette abban, hogy érdemes belevágni, mert a nehézségek ellenére nagyon sok kalandban és szépségben lesz része.
Ekkor még egyáltalán nem gondolta, hogy óvó bácsi lesz, a tanítói pályát inkább el tudta képzelni. „Nekem az volt az első elképzelésem, hogy legyen meg a peda diplomám, aztán bekopogtatok intézményekbe, osztálytermek ajtaján, hogy szeretnék népi gyermekjáték, illetve néptánc foglalkozásokat tartani” – idézi fel korábbi elképzeléseit Tihamér.
Lehet a tanító bácsival játszani, de komolyan vesszük a munkát is
A gyerekek tudják azt egy idő után, mikor már megszokjuk egymást, hogy lehet a tanító bácsival játszani, lehet vele viccelni, hülyéskedni, de amikor dolgozunk, akkor dolgozunk – avat be minket a szabályokba Attila tanító bácsi.
Cucuiat Attila az elmúlt két évtizedben kipróbálta már magát rövid ideig óvó bácsiként, és különböző tantárgyakat is tanított helyettes tanárként általános iskolában, de tanítóként érzi magát igazán a helyén. Jelenleg a nagybányai Németh László Líceum tanítója, épp előkészítős osztályt okít. A pedagógusi szakma mellett kántorként is tevékenykedik. Máramarosban magyar tagozaton jelenleg ő az egyetlen férfi tanító.
Úgy véli, hogy ahogy a családból hozunk magunkkal különböző viselkedési formákat, amiket ellesünk, megtanulunk otthon, ugyanúgy pedagógusként a tanárainktól, tanítóinktól is hozunk mintákat. Elmondása szerint sokszor ráismert már egy-egy mozdulatában, szófordulatában valamelyik volt tanárára. „Amikor gyakorlatoztam a volt tanító nénimnél, mondta édesanyámnak, hogy te, mintha magamat látnánk a fiúnkban – mert neki is a fia voltam – én is úgy állok ki az osztály elé, mint ő, én is úgy szólalok meg, úgy nyilvánulok meg” – meséli.
Attila tanító bácsi gyerekként is gyakran játszott iskolásdit, ahol ő volt a tanító, aki a húgának és a játszópajtásainak tartott órákat. Tanítóképző középiskolai osztályba végül azért nem jelentkezett, mert azt gondolta magáról, hogy csúnyán ír és rajzolni sem igazán tud, így nem sok esélyét látta a dolognak. Középiskola után azonban már határozottan a tanítói pálya felé vette az irányt: elkezdett egy tanító-kántorképző főiskolát.
Sokáig érezte úgy, hogy a pedagógusi képzésére ráfért volna még egy lapáttal a szakmaiságból, amire a kettős képzés miatt nem igazán jutott idő. Utólag mégis úgy értékeli, részben párja tanfelügyelőként szerzett tapasztalatai alapján, hogy a mostani nemzedékekhez képest jó képzést kapott.
Nem törik le a kezük, ha kicserélik a pelust, és a gyereknek sem lesz baja, ha hozzáérnek.
Gézát környezete hamar elfogadta óvó bácsiként, bár az elején azért meglepődtek. „Volt, hogy egy kicsi lányt kérdeztek otthon, hogy mit csinálunk az óvodában. S hát mondta a kislány, hogy reggel elmegyek az óvodába, tízóraizok, kimegyek az óvó bácsival pisikálni… S ezen kicsit fennakadtak, hogy vajon ott mi történik. De persze nem történik semmi.”
Erdődön, ahol eleinte Attila tanított, korábban is volt tanító bácsi, így a helyieknek nem volt meglepő a megjelenése. A tanító nénikhez szokott Nagybányán már furcsállták az emberek.
Amikor megkapta az első osztályát, volt olyan szülő, aki félve adta a gyereket az osztályába. Úgy látja, hogy annyira meg vagyunk szokva azzal, hogy az óvodapedagógusok, tanítók nők, hogyha mégis férfival találkoznánk, akkor egyből azt gondoljuk, hogy valami baj van vele.
„Amikor még óvó bácsi voltam, akkor még érdekesebb volt a helyzet, mert óvó bácsit még annyit sem láttak az emberek, mint tanító bácsit. Tanító bácsija még volt a nagyszülőknek, szülőknek. Akkoriban elmondták nekem, hogy amikor óvópedagógusként akartak alkalmazni, a tanfelügyelőség részéről volt egy olyan megjegyzés az intézmény felé, hogy nem félnek-e attól, hogy lesz valami, ha férfit engednek a gyerekek közé? Akiket öltöztetni kell, tisztába tenni. Itt egyértelműen az volt a baj, hogy nekem hozzá kell érnem a gyerekekhez”– idézi fel Attila.
A számok és kémiai reakciók helyett a gyerekekkel való foglalkozást választotta
Amikor Tihamér eldöntötte, hogy a reál szakos középiskolai évei után óvó- és tanítóképző egyetemi szakon folytatja tovább, a tanárai arra biztatták, hogy ha már egy murok egyetem mellett döntött, akkor legalább kezdjen el két szakot. Tudták róla, hogy jó képességű diák. Így elkezdte a menedzsmentet is, amit végül még a legelején ott hagyott. „Így csak az egyik murok egyetem maradt, mert hát a menedzsmentet sem látták a tanáraim egyébnek”– teszi hozzá.
Az egyetemi évfolyamában a 26 fős létszámból mindössze 3 fiú volt. Úgy emlékszik vissza, hogy a tanárok örültek, hogy vannak fiúk is a csapatban, sorra kapta tőlük a megerősítést és a szakmára való bátorítást. Az egyetemi évek alatt nagyon aktív volt, több intézményben is megfordult, akár gyakorlatozóként, akár decemberben Mikulásként, vagy éppen néptáncot és angolt tanítva.
Általában kétféle reakciót kap az emberektől, amikor megtudják, hogy óvó bácsi. Az egyik az érdeklődő meglepettség, ilyenkor általában jó beszélgetései alakulnak ki a gyereknevelésről, a szakmáról. A másik reakció a teljes érdektelenség, mintha meg se ütné a fülüket, hogy bácsi. Szerinte ezekben az esetekben egyszerűen a témával szemben érdektelenek.
Az is előfordult, hogy azt hitték, rosszul fejezi ki magát, amikor románul kellett elmondania, mivel foglalkozik. Általában visszakérdeznek, hogy milyen tantárgyakat tanít.
Egyikük sem szenved hátrányt amiatt, hogy férfi
Bár az emberek, amíg megszokják őket, addig furcsállják, de egyikőjük sem érzi, hogy hátrányban lenne a pedagógusi szakmában azért, mert férfi.
Géza mutat rá arra, hogy kimondottan előnyére szolgál, hogy társadalmunkra a férfi dominancia jellemző: ha egy férfi mond valamit, abban jobban megbíznak, hamarabb elfogadják az emberek. Így van ez szerinte az óvodában is.
„Amikor másfél-két évesen először jönnek óvodába, könnyebben el tudják fogadni tőlem, ha azt mondom a gyereknek, hogy gyere, bújj ide, sírdogálj kicsit, de már nincs miért, mert anya haza ment. Azért, mert egy férfi mondja. Óvó néninél többet sírnak a gyermekek, akárcsak otthon az anyukának” – állapítja meg Géza.
Úgy véli, hogy ez az a kor, amikor a gyerekek le kell hogy váljanak az anyukákról. Ilyenkor kellene otthon az apa is előtérbe kerüljön, aki másfajta támaszt tud nyújtani a gyereknek, aki szerinte jobban meg tudja húzni a határokat.
Vannak olyan esetek is, ahol az apa nincs eléggé jelen a gyereknevelésben. „Sokszor az apuka külföldön dolgozik. Kéthavonta egyszer hazajön egy kicsit, miközben a gyermekeknek meg igényük lenne arra, hogy feldobálják és elkapják őket, hogy bolondozzanak velük, és hogy érezzék az apa által nyújtott biztonságot.” Szerinte pont emiatt gondolhatják a szülők azt, hogy az óvó bácsi betölthet egyfajta apaszerepet a gyerekek életében, ezért örülnek, ha az ő csoportjába kerül a gyerek.
Hasonló tapasztalatról számol be Attila is. Nála is volt olyan anyuka, aki azért akarta a gyereket az ő osztályába járatni, mert egyedül neveli a gyereket, más férfi nincs a családban, az apa pedig nem szán elég időt rá.
Ahogy telt az idő, és egyre jobban megismerték Attilát Nagybányán, úgy kezdtek benne egyre inkább megbízni a szülők. Az évek során olyan is történt, hogy a gyereket azért adták később iskolába, hogy az ő osztályába kerüljön. Lazábbnak tekintik a tanító néniknél, ugyanakkor kellően szigorúnak is. De főleg azért népszerű a szülők körében, mert zenés foglalkozásokat tart és hangszerekre tanítja a kicsiket.
Tihamér számára motiváló, hogy ő is tud jó óvó bácsi lenni, ennyi óvó néni között. Ő is arról számol be, hogy volt olyan szülő, aki jelezte, hogy a még csecsemőkorú gyerekét majd hozzá, az óvó bácsihoz szeretné íratni. Nem tud róla, hogy a neme miatt bármelyik szülőnek kifogása lett volna, igaz, kolléganőjével dolgozott váltásban, így a gyerekek egyszerre férfi és női mintákkal is találkoztak.
Bár hajat fonni még nem tud, de copfot kötni már igen. Korábbi munkahelyén a délutáni alvás után volt, hogy ő igazgatta a kislányok haját, vagy besegített a dadusnak az öltöztetésbe és rendrakásba.
Nála idősebb kolléganőjével azonban nehezen találták meg a közös hangot, főleg ez az oka annak, hogy 5 év után más óvodában folytatta tovább. Utólag úgy értékeli, hogy az eltérő nézetük talán generációs különbségből is fakadhat. Nála sokkal tapasztaltabb kollégája nehezen fogadta el, hogy ő bátrabban kísérletezett és igényelte, hogy a saját szemével tapasztalja meg, hogy mi az, ami működik, s mi az, amit érdemes újragondolni. Vagy míg ő szeretett zenét hallgatni a gyerekekkel, s egy nap akár többször is előkapta a gitárját, addig volt kollégája inkább a csendet preferálta.
– Az, hogy férfiként tanítok, az a gyerekeknek már eleve azt mutatja, hogy egy férfi is lehet kedves, egy férfi is lehet szerethető vagy gondoskodó, én is oda tudok hajolni és meg tudom ölelgetni – jelenti ki Géza óvó bácsi.
Géza szerint az óvoda elsősorban egy szocializációs hely, ahol a gyerekek megtanulnak viselkedni egymással, elrakják a játékokat, megfogják egymás kezét, hogy ne bántsák egymást. Ez pedig csak akkor működik, ha ő is példát mutat, ha látják a gyerekek tőle, hogy ha valaki sír, akkor meg kell ölelni, vigasztalni. Ha elégszer látják, akkor egy idő után már ők is ezt teszik.
A csoportjában általában speciális nevelési igényű gyerekek is járnak, de jó példamutatással a gyerekek hamar képesek befogadni őket. Sok éves tapasztalattal is rendelkezik a speciális nevelési igényű gyerekekkel való foglalkozásban.
Az oviban Tihaméréknál a mindennapi tevékenységek része az érzelemkifejezés gyakorlása. A reggelt néha azzal kezdik, hogy ki milyen érzelmekkel érkezett az óvodába. De szerepjátékokkal is szokták ezt gyakorolni. „Volt olyan, hogy rám osztották a bárány szerepet, ők voltak a rókák, farkasok, amelyek a bárányt megeszik. De amikor azt mondtam nekik, hogy kedvességgel jöttem hozzátok az óvodába, azt hallottam, hogy nálatok nagyon jó, vagány a társaság és simogatni is szoktátok egymást, ha bántani akartok, szomorú leszek. S ilyenkor hirtelen a püfölésből átszellemülnek, s elkezdenek simogatni” – meséli.
Attila szerint a gyerekeket az életre kell nevelni. „A fiú is tanuljon meg gombot varrni, és a lány is tanuljon meg egy szeget beverni. Főleg a mai világban, amikor nagyon sokszor maradnak egyedül az emberek” – mondja. Arra igyekszik ösztönözni a gyerekeket, hogy ne vegyenek mindent készpénznek, kérdőjelezzék meg a dolgokat bátran, de nézzenek utána az információknak, és ne keressenek kifogásokat a feladataik elvégzésére.
A lehető legjobbnak kell lenni, hogy a szülőknek bizonyítsanak
Az előítéletekkel kapcsolatos tapasztalatokról röviden hat másik férfi óvópedagógust és tanítót is megkérdeztünk. Ők, bár nagyrészt azt állítják, hogy a környezetüket nem érintette negatívan az, hogy férfiként ezt a hivatást választották, azért esetenként kaptak negatív reakciókat a gyerekek szüleitől, ismerősöktől, vagy akár pedagógus kollégáktól is.
Gyakori, hogy azt gondolták róluk, hogy szigorúbbak és kevésbé empatikusak, mint női kollégáik, vagy akár kevésbé képesek gondoskodni a gyerekekről. Volt olyan eset is, ahol azzal gyanúsították meg, hogy férfiként biztos anyukákkal flörtöl.
Úgy vélik, hogy a leginkább úgy lehet ezeket az előítéleteket leküzdeni, ha bizonyítanak a szülőknek, ha a lehető legjobban végzik el a feladataikat. Ha a gyerekek jó kedvvel jönnek iskolába, oviba, ha otthon arról mesélnek, hogy milyen jó volt aznap, akkor egy idő után a szülők is megbizonyosodhatnak arról, hogy jó helyen van a gyerekük. Ezek mellett pedig az is fontos, hogy a szülőkkel is beszélgessenek a pedagógusok, egyrészt azért, hogy megismerjék a gyerekek otthoni helyzetét, másrészt azért, hogy a szülők is tudják, hogy épp mivel foglalkoznak a gyerekek.
Mit mondanak a szakértők?
Hogy milyen hatással lehet a gyerekek fejlődésére nézve az, ha nem, vagy elvétve találkoznak férfi pedagógusokkal az iskolában, arról Dimény-Varga Tünde óvodai és iskolai pszichológust, gyermekpszichoterapeutát kérdeztük.
A szakember szerint az óvodának, iskolának a társadalmat kellene arányosan leképeznie. Senkinek sem jó az, hogy az intézményekben főleg a kisebb gyermekeket oktató, nevelő pedagógusok aránya az utóbbi évtizedekben erőteljesen a nők irányába tolódott el. A gyermekeknek, – fiúknak és lányoknak egyaránt – szükségük van jó, férfi -és női mintákra. A fiúk hátrányban vannak az iskolában olyan szempontból, hogy mivel kevesebb férfi pedagógus van, kevesebb mintával találkozhatnak, míg a kislányok nagyon sok női, tanárnői mintából válogathatnak. Fontos, hogy a gyermekek azt láthassák, hogy egy férfi is lehet gondoskodó, empatikus, kifejezheti az érzelmeit, és különösen fontos, hogy azt is lássák, hogyan lehet nem agresszív módon konfliktust kezelni.
Az is lényeges szempont, hogy a gyermekek természetesnek vegyék, hogy bármilyen szakma elérhető mindenki számára. Ha az oktatási intézmények példájánál maradunk, jó, ha azt tapasztalják, hogy a szerepek diverzifikálódhatnak: egy férfi is lehet óvó bácsi és egy nő is lehet matektanár.
Ha a fiúk azt látják, hogy több férfi tanár is van az iskolában, még inkább úgy érezhetik, hogy az iskola megfelelő hely számukra. Továbbá a lányok is profitálnak abból, ha megfelelő férfi és női szocializációs mintákat látnak maguk körül.
– De a nemi szerepeknél is fontosabb az, hogy a pedagógus szakmailag és emberileg egyaránt jó példa legyen a tanítványai számára – állítja az óvodapszichológus, gyermekpszichoterapeuta.
Épp csak a tegnap kezdődött el, hogy nők ott ülhetnek a férfiak mellett, és együtt gondolkodhatnak a világ dolgairól
– Pár száz éve robbant ki az első ipari forradalom, ahol a férfiak uralták és teremtették mindenki számára az új világot. A nők még hosszú évtizedek múlva is a családi tűzhely őrzői voltak. Ha nem a mi emberi kronométerünkkel, hanem szervezeti idővel mérjük, épp csak a tegnap kezdődött el az a folyamat, hogy a nők ott ülhetnek a férfiak mellett, és együtt gondolkodhatnak velük a világ dolgairól – figyelmeztet Molnár Judit humánerőforrás-szakértő arra, hogy időre van szükség az új társadalmi normák beépüléséhez.
Szerinte is mindenképp az lenne az ideális, ha a munkaközösségekben egyaránt a férfiak és a nők is jelen lennének, mert sok esetben más megoldásaink, válaszaink lehetnek egy-egy felmerülő feladat kapcsán. Ez pedig serkenti a közös gondolkodást. Ha a férfiak nem engednek teret a nőknek, és fordítva, a nők a férfiaknak, akkor fennáll a rizikó, hogy aki kisebbségben marad, kevésbé meri hallatni a hangját, és a beilleszkedés érdekében felveszi a többség mintáját. Így a sokféleség nem tud a közösség előnyére válni.
Ha nem is annyira élesen, de megfigyelhető a társadalomban, hogy a nőket nehezebben fogadják el férfias munkakörökben, mint férfiakat nőies munkakörökben – válaszolta erre vonatkozó kérdésünkre. Így a nőknek több energiát kell belefektetniük abba, hogy elfogadják őket, miközben a férfiak már a legelején elismerést kaphatnak nőies munkakörökben.
Molnár Judit azt is hozzá teszi, hogy nem haladunk rossz irányba, hiszen a mostani generációknak már ebből a szempontból könnyebb dolguk van, mint a korábbiaknak.
