Bár alapvégzettsége szerint biológus, a Szilágy megyei szenátor nem a környezetvédelmi kérdésekben tűnt ki. Sőt, igazából semmivel sem tűnt ki:
Kovács Irénkének nem kenyere a nyilvánosság.
Miközben ő a legszorgosabb RMDSZ-es szenátor: 80 törvénykezdeményezést írt vagy írt alá az elmúlt négy évben, amelyek között voltak szociális, egészségügyi, oktatási, mezőgazdasági, közigazgatási és nyugdíjakkal kapcsolatos javaslatok. Ehhez képest a napi sajtóban csak annyival jelent meg, hogy most már városon is lehet iskolabuszokat indítani, és azok a felekezeti iskolák is kaphatnak alapfinanszírozást, amelyek még csak ideiglenes engedéllyel működnek.
Az idei kampányokban Kovács végigtalpalta Szilágy megyét, derül ki a hivatalos Facebook-oldalára feltöltött fotókból. De ott is jobbára csak csoportképeken tűnik fel.
Az elmúlt évtizedet inkább tanügyszervezéssel, mint tényleges oktatással töltötte Kovács Irénke, aki szenátorként most a második mandátumára készül.
Mozgalmas volt a tanügyi karrierje
Kovács a rendszerváltás évében, 1989-ben végezte el a BBTE biológia szakát. Egy évet tanított Konstanca megyében, vélhetően kihelyezték oda. A következő tanévet viszont már Kolozsváron kezdte, majd a kilencvenes évek közepéig Zsibón és a közeli Tótszálláson volt tanár. 2004-től 2013-ig a zilahi Wesselényi Református Kollégiumot igazgatta, 2007-től tanít a Vasile Goldiș Egyetem zilahi kirendeltségén is.
Eközben elvégzett egy oktatásmenedzsment mesterit Nagyváradon, 2010-ben ledoktorált biológiából Kolozsváron, majd szintén a BBTE-n átképezte magát angoltanárnak. 2013-tól Szilágy megye helyettes főtanfelügyelője volt, 2017-ben a kisebbségi nyelvű oktatás államtitkárává nevezték ki a tanügyminisztériumba.
2011-2017 között elnöke volt a Wesselényi Kollégium barátságegyesületének, 2018-2019-ben pedig az RMDSZ Nőszervezetének volt az alelnöke.
Hol él Kovács Irénke?
A szenátor sem földterülettel, sem ingatlannal nem lett gazdagabb az elmúlt négy évben. Negyven ár zilahi beltelek van a tulajdonában, minden bizonnyal azon áll a 2011-ben épített, 140 négyzetméteres lakóháza. 2019-ben vásárolt egy 48 négyzetméteres lakást Kolozsváron.
Még 2011-ben örökölt Zsibón négy hektárnyi kültelket, ennek a felét birtokolja. Kovács szinte az egyetlen, aki beírta a vagyonbevallásába, hogy felveszi az APIA-tól a területalapú támogatást, ami ekkora telekre legutóbb 2300 lej volt.
Mivel jár Kovács Irénke?
Autóból azonban lett új is neki, idén beszerzett egy vadiúj gyártású Toyota Yarist, aminek kezdő ára kicsivel kevesebb, mint húszezer euró. Így most is két autója van a szenátornak, a másik egy 2011-ben gyártott Volkswagen, amit szintén idén vásárolt meg, mert a 2023-as vagyonnyilatkozatában még nem szerepelt.
Annyi látszik, hogy az elmúlt évben eladta a két korábbi kocsiját, a 2012-es gyártású Daciát és a 2017-es Renault Capturt. Az a furcsa, hogy mindkettőt kereken 20 000 lejért adta el. Kovács szenátor volt annyira jó fej, hogy 2023-as vagyonbevallásába beleírt két remorkát, idénre azok is eltűntek. Talán hozzákötötte őket az eladott Daciához és Renault-hoz.
Mit tett félre Kovács Irénke?
Semmit, cserébe jó ritmusban törleszti a hiteleit. Még 2019-ben felvett 165 ezer lejnyi hitelt valószínűleg a kolozsvári lakás megvásárlásához, ez 2027-ben járt volna le.
2021-ben visszakapta az RMDSZ-től a 2020-ban kampányra kölcsönadott 35 ezer lejt, és felvett egy másik, 49 ezer lejes hitelt is. Ezek idénre eltűntek, helyettük a BRD-től vett fel 45 ezer lejt, amit jövőre kell törlesztenie. Az eddigi törlesztések ritmusából ítélve menni fog ez neki.
Miből él Kovács Irénke?
Kovács Irénke egyedüli jelentős bevétele a szenátori fizetése, amely tavaly összesen 137 256 lej, havonta közel 11 500 lej volt.
Mivel az APIA-támogatás egész évre volt 2331 lej, a hiteleiből pedig évente olyan negyvenezer lejt törleszthetett, és most még két autót is vett, Kovács Irénke szenátor valószínűleg nem él nagy lábon.
További Képviselőfánk-falatok
Az Átlátszó Erdély, a Transtelex és az uh.ro közös sorozatában, a Képviselőfánkban eddig ismertetett politikusvagyonok:
A titokban végbement csoda: így lett villája Novák Leventének – az Átlátszó Erdély cikke
Ahogy Kelemen Hunor spórol, úgy nem spórol más senki – az uh.ro cikke
Sokkoló! 2024-ben nincs még bankszámlája Ladányinak! De Jaguárja már van – az uh.ro cikke
Bende Sándor öt éve ült már a parlamentben, mikor meghallotta Szent Mercédesz hívó szavát – az uh.ro cikke
Szabó Ödön lottón is nyert az elmúlt négy évben, de nem ebből van a vagyona – a Transtelex cikke
Se kocsija, se bankszámlái, de legalább nagyobb lett a háza Cseke Attilának – a Transtelex cikke
Jót tett Nagy Szabolcs képviselő vagyonának a négyéves parlamenti mandátum – a Transtelex cikke
Magyar Lóránd: a képviselő, akinek papíron az elmúlt négy évben nem volt egy vasa sem – a Transtelex cikke
Százszor megbánhatta Turos Lóránd szenátor a Szatmári Friss Újság megvásárlását – a Transtelex cikke
Seres Dénes, a szilágysági örökifjú, akit nem ereszt a parlament – az Átlátszó Erdély cikke