És mi a székely benne? Hát a szatmári tulajdonos üzlettársának a csajának a nagymamája. Az.
Hazugság- és csaláshegyre épített magának erős várat két szatmári, onnan támadták meg a gyógyulni vágyó magyar nyugdíjasok pénztárcáját. Mikor szembesítjük őket a hazugságokkal, például azzal, hogy nem volt 21 évig gyógynövény-feldolgozó manufaktúrájuk Szárhegyen, mint ahogy állították, akkor kikérik maguknak, hogy ez egy koncept, egy idea. És szerintük a románok támadják őket, mert magyarok, illetve a féltékeny konkurencia is megpróbálja kicsináltatni őket rajtunk keresztül.
A bizonyítható csalásokat és törvénytelenségeket, például mások engedélyeinek jogtalan használatát pedig nyomdahibára kenik, és állítják, hogy minden meg van már oldva, küldik is a bizonyítékot. De aztán meggondolják magukat, és dacosan kijelentik, hogy mégsem mutatják meg a bizonyítékot, ami tisztázná őket. Mert nem értik a mi illetékességünket ebben a történetben.
Példaként felhozzák, hogy egy kínai lábtörlőre is fel lehet írni, hogy „Székelyföld”, akkor az ő termékeikre miért ne lehetne felírni, hogy „Székelyföldi” vagy hogy „Hargitai”. Csakhogy egy gyógykészítmény nem egy lábtörlő. És a „Székelyföldi” márkanév le van védve.
Nézzük az ügy részleteit:
Keserű a nem székely keserű
Egy olvasónk kért, hogy foglalkozzak egy közös ismerősünk által jelzett problémával. Az illető a nyomozás egy részét is elvégezte, még mielőtt mi bekapcsolódtunk volna.
Szerinte a Székely Gyógykeserű és a Székely Mesterbalzsam, melynek a reklámjai az utóbbi időszakban mindenünnen folynak, valószínűleg egy átverés. Ezek a termékek nem székely termékek, állítja. A székelyföldi gyógynövényesek közül senki nem tudja, hogy Székelyföldön ki gyártja ezeket a termékeket. Tehát valószínűleg nem itt gyártják őket.
Nincs a terméken feltüntetve a gyártó, csak a forgalmazó. Tehát az eredetük bizonytalan, akár kínaiak is lehetnek. Valószínűleg átcsomagolt termékekről van szó, véli. Hamis a termékekre írt népegészségügyi kód, sőt, pár termékről hiányzik is. Nem lehet tudni, hogy mit tartalmaznak, van-e gyógyhatásuk.
A hamis székely eredetet más is alátámasztja. Ismerősöm felhívja telefonon a forgalmazó szatmári céget, hogy megkérdezze, mi a székely ezekben a termékekben. A cég képviselője, Mátyás Marian, azt válaszolja, hogy Gyergyószárhegyen kezdték a termelést, de elköltöztek Máramarosba. Viszont a gyógynövényeket továbbra is Székelyföldön gyűjtik be. „Mese habbal” – teszi hozzá forrásunk.
Felajánlotta Mátyás Mariannak, hogy forgalmazná a termékeit, erre a szatmári üzletember elmagyarázta, hogy minden termék után 20 lejt lehet keresni. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a termékek előállítási ára alacsony, és eladása jó biznisz, mert mindenki nagy árréssel tud kereskedni vele. A beszélgetés során olvasónk azt tapasztalta, hogy a forgalmazó nem ért sem a gyógynövényekhez, sem a forgalmazásukhoz.
Mint Columbo felesége, mindenki tud róla, de senki nem látta
Itt kerültünk mi a képbe, s kezdtünk el foglalkozni a témával. Első lépésként, a „ce-i în mână nu-i minciună” jó székely mondás szerint be kellett szereznünk egy üvegnyi Székely Gyógykeserűt, hogy kézrátételes és főleg szájbavételes módszerrel bizonyosodjunk meg létezéséről, és tartalmának valós gyógyhatásáról. Na meg főleg azért, mert a terméknek van egy címkéje is, amin rengeteg hasznos információ és árulkodó jel található.
Csakhogy nem volt olyan egyszerű beszerezni a keserű csodaszert. A keresést a Merkúrban kezdtem, majd körülnéztem Udvarhely összes általam ismert bioboltjában. Mindenütt hallottak ezekről a termékekről, mert a vásárlók folyamatosan érdeklődnek irántuk, de sehol nem kaphatók.
Az egyik üzletvezető őszintén megmondja, azért nem hoz, mert drágák, kétszer-háromszor annyiba kerülnek, mint egy másik hasonló termék. A vásárló érdeklődik, mert hallotta vagy látta a reklámban, de mikor meghallja, hogy 100 lejbe kerül egy félliteres gyógykeserű, akkor már nem vesz belőle. Nem székely pénztárcára vannak szabva ezek az árak, hanem a magyarországi vagy erdélyi nagyvárosi fizetésekre, inkább az a célközönség.
Egy biobolt tulajdonosa, aki jó ismerősöm, azt írja kérdésemre, hogy van-e náluk ezekből a termékekből: „Ettől a cégtől még infónk sincsen, mert a weblapjukon is hiányosságok vannak az infónál. De ezzel az erővel Kínában is lehet székely terméket csinálni. (Ez a gyógykeserű és a balzsam szatmári, a székely csürke kolozsvári, a cég s a termék magyar stb.) Egyszer rendeltünk tőlük, akkor még csak a mesterbalzsamnál tartottak, de a weblapjukon lévő áron számlázták nekünk is, és befellegzett a további együttműködésnek.”
Tehát már a kereskedők éberebbjei is felfigyeltek a szatmári székelységre. Kérdem a bioboltos havert, nem tudja-e véletlenül, hol találok ezekből a termékekből. Azt írja, hogy legutóbb Csíkban látott belőlük, két éve, de rákérdez a kedvemért. Pár nap múlva válaszol: „A csajok az üzletből úgy tudják, eltűnt kb. egy éve a piacról. Náluk augusztusban szoktak érdeklődni felőle, főleg a magyar turisták. Tegnap voltam Csíkban, ott is rákérdeztem a könyvtár melletti bioboltban, de ott sem volt.”
A keresés során egyértelművé válik, ezt a termékcsaládot nem arra szánták, hogy Székelyföldön értékesítsék. Hanem inkább a magyarországi piacot célozták meg vele, vagy az erdélyi nagyvárosok gyanútlanabb közönségét. Erre utal az is, hogy az utóbbi időben belendült rádiós reklámkampányukat vásárhelyi, kolozsvári és szatmári rádiókban sugározták forrásaink szerint, székelyföldi rádiókban nem hallották.
A szárhegyi hazug szál
Felhívom Mátyás Mariant a weblapjukon szereplő telefonszámon, hogy megkérdezzem, honnan tudnék egy gyomorkeserűt vásárolni itt Udvarhelyen. Legközelebb Korondon lehet kapni, mondja, de ha rendelek, házhoz szállítják futárral.
Elég sokat mászkálok Székelyföldön, szívesen elmennék a termelési helyszínükre, s vennék ott, mondom a szatmári üzletembernek. Azt sajnos nem lehet. Gyergyószárhegyen volt a manufaktúra 21 évig, mondja, de átköltöztették Máramaros megyébe. Hogy közelebb legyen Magyarországhoz, mert sok rendelésük van onnan. Ismét megjelenik Szárhegy, mint a székelyföldi kapocs.
Megkeresem a szárhegyi polgármestert, Danguly Ervint, aki régebb művelődésszervezőként, a néphagyományok ápolójaként volt ismert, tehát kellene tudnia arról, hogy valaki a faluban 21 éven keresztül gyógynövényekkel foglalkozott. A polgármester kérdésemre határozottan kijelenti, hogy nem tud arról, hogy Szárhegyen ilyen manufaktúra lett volna, és elég felháborítónak tűnik neki ez a történet. További részletekről érdeklődik, majd amikor megkapja az igényelt információkat, azt válaszolja, hogy „Á! Szóba se jöhet.” Mármint hogy szárhegyi múltja legyen a vállalkozásnak.
Cím: Erdély, Románia
A szatmáriak magyarországi, azaz magyar piacra áruló weblapján, a szekelyfoldi.eu-n hiába keresünk egy cégnevet, nem találunk. De az elérhetőség résznél sincs semmi konkrét. A címnél csak annyi szerepel, hogy Erdély, Románia. Emailcímük gmail-es.
A „Rólunk” oldalukon egy nagy reklámduma van az egészséges életmódról és természetes összetevőkről, de semmi konkrétum a cégről vagy az emberekről, akik csinálják, vagy bármiről. Megtudhatjuk ellenben, hogy „már 15 éve természetes módon segítenek mások számára elérni a kívánt létminőséget”.
A romániai eladásra kifejlesztett oldalukon, a mesterbalzsam.ro oldalon nagyon nehezen, egy aloldalon elrejtve, a normálisnál sokkal kisebb betűmérettel írva találunk egy cégnevet, az Emag Shop International SRL-t.
Ennek a cégnek a tulajdonosa Szakács Botond Dénes. Az ő nevére rákeresve rábukkanunk még két hasonló témájú cégre: a Medical Confort Satu Mare fele-fele arányban az övé és Mátyás Mariané, míg a Hillvital Webshop az teljesen Aczél Lehel Béla tulajdona, és Szakács Botond Dénes, illetve Mátyás Marian csak ügyvezetők benne.
A Hillvital Webshop neve erősen utal a magyarországi Hillvital cégére, amely szintén hasonló termékeket forgalmaz. De semmi közük ahhoz a céghez, állítják az ügyvezetők egy későbbi telefonos beszélgetés során.
A listán szerepel még két aktív cég, az egyiknek a neve ingatlanozásra utal, a másiké sajtóra vagy bárra. Ebből megtudhatjuk, hogy Szakács, aki később természetgyógyászként és fitoterapeutaként mutatkozik be, nemcsak a szakmájának élt az elmúlt évtizedekben, több mindenből megpróbált pénzt csinálni.
A keserűbalzsam-üzletet az Emag Shop International, a Medical Confort Satu Mare és a Hillvital Webshop cégeken keresztül bonyolították. Azt tudjuk egy forrásunktól, hogy az erdélyi bioboltoknak a termékeket Mátyás Marian számlázta ki a Medical Confort Satu Mare cégen keresztül, ezt egy nekünk átküldött számla is bizonyítja. A romániai weblapjukon az Emag Shop International cég szerepel, a gyomorkeserűk címkéjén a Hillvital Webshop.
Az Emag Shop International 2019-ben lett alapítva, a Medical Confort Satu Mare 2020-ban, a Hillvital Webshop 2016-ban. Sehol nem köszön vissza a cég 15 éves múltja, amire a reklámszövegükben utalnak.
Hands-on review
Egy kőrispataki csapatépítőre menet Korond felé kerülök, és betérek abba a boltba, amit az üzletvezető említett. Egy kis polcnyi terméket találok ebből a termékcsaládból, a felhozatal elég gyenge.
A tízféle „Székely” Gyógykeserűből csak három fajta van készleten, és azok is csak kicsi, 2 decis kiszerelésben, 50 lejért. A balzsam-elixír felhozatal sem teljes, de van néhány érdekes illóolajuk, mint például az eukaliptusz vagy az argán.
Végül egy kis gyomorkeserűt veszek, az „Egészséges fogyás” feliratúból, mert azt beszéltük a kollégákkal, hogy majd a csapatépítőn megkóstoljuk. A buli hevében ki is bontjuk, de nem sok örömünk van benne.
Alkoholmentes, semmi ízű és híg állagú folyadék. Gyógyhatásáról sokat nem tudok mondani, de biztos, hogy valami van, mert azóta is egyből fogyni kezdek, ha az árára gondolok.
Hamis engedéllyel
Amiért nagyon fontos volt számomra, hogy személyesen is kezembe vegyem a termékeket, az a címkéjük. A hátsó címkén nagyon hasznos információk vannak számunkra: például az összetétel, és a SNPMAPS kód. A táplálékkiegészítőket, mint például a gyógykeserűket, külön engedélyeztetni kell egy IBA nevű országos hatóságnál, ahol adnak nekik egy-egy kódot, egyféle engedélyszámot. Ezt fel kell tüntetni a termékek címkéjén.
A három gyógykeserű, amit a korondi boltban találok, a következő SNPMAPS kódokkal van ellátva: az „Egészséges fogyás” a 7883/2021, az „Egészséges máj-epe” a 7898/2021, míg az „Egészséges pajzsmirigy” a 7928/2021 számot viseli.
Az IBA nyilvántartásában rákeresek ezekre a számokra. A 2021-es táblázatukban a sorszámok 13745-től kezdődnek, és 15398-ig tartanak, nincs köztük a 7883, 7898 vagy a 7928. Tehát a Székely gyógykeserűk kódjai hamisak, nem léteznek a nyilvántartásban.
Bihari román termékeket adnak el székelyként a bihariak engedélyével?
Az IBA rendszerében a sorszámozás nem indul újra minden évben, hanem folyamatos, 2005 óta. A három lefotózott Székely gyógykeserű számait, a 7883-at, a 7898-at és a 7928-at, a 2013-as listán találom meg.
A Faunus Plant nevű bihari cég kérte ezeket az engedélyeket. Meglepő módon a Székely gyógykeserűk számozása tökéletesen talál a Faunus Plant tinktúráinak a számozásával: a 7883-as az a Siluetus nevű fogyást elősegítő termék, a 7898-as az a Hepatobiliarus nevű máj-epe, míg a 7928-as az a Tiroidianus nevű pajzsmirigy-működést segítő gyógykeserű. Ebből egyértelmű, hogy a Székely gyógykeserűk termékskálája teljesen ráépült a Faunus termékcsaládjára.
Sőt, mi több, ha összehasonlítjuk a termékek csomagolását, meglepődve láthatjuk, hogy grafikailag is nagyon hasonló a termékek címkéje: a logó más, és még pár apróság, de feltűnően nagy a hasonlóság a kettő között, ugyanaz a háttérkép, ugyanazon termékekhez ugyanazok a színek.
Első ránézésre úgy tűnik, hogy a Faunus egy magyar címkével ellátott sorozatot is nyom a termékeiből, melyeket aztán a szatmári cég dupla áron értékesít „Székely” termékként.
De alaposabban megnézve a részleteket, a bihari román és a szatmári székely üvegcsék tartalma mégsem egyezik. A bihari egy alkoholos gyógykeserű (abból kellett volna vennünk a csapatépítőre), míg a szatmári alkoholmentes. Az asszony, aki a gyógynövények szakképzett rajongója, érdekességképpen összehasonlítja, hogy melyikben mi van, és közli az eredményt: a fogyás-keserű román változatában van 9 összetevő, a székely változatban 12 összetevő, s ebből 5 egyezik, a többi nem.
Már az is szabálytalan lett volna, ha a bihari cég termékeit más elnevezés alatt forgalmazta volna a szatmári cég ugyanazon SNPMAPS kóddal. De így, hogy még csak a tartalma sem egyezik a gyógykeserűknek, végképp törvénytelen ezekkel a kódokkal a szatmári termékeket forgalomba hozni.
A máramarosi román gyógykeserű négyszeres áron válik székellyé
Ha megnézzük a székely gyógykeserű termékpalettáját, látjuk, hogy vannak ezek a különféle nyavalyákra vagy belső szervekre való tematikus gyógykeserűk, melyek a bihari cég termékpalettájára simulnak rá. De ezen kívül van még egy másik gyógykeserűjük is, ami a Székely gyógykeserűk anyagyógykeserűje. Az egész szervezetre jótékony, tisztító és méregtelenítő hatással van, a címkéje szerint.
Ennek a címkéje is teljesen elüt árnyalatában és dizájnban a többitől. Ebből a gyógykeserűből nem találtam a korondi boltban, de egy olvasónk segítségével sikerült szereznem egy fotót a hátsó címkéjéről.
Ezt a gyógykeserűt a 2175/06.07 SNPMAPS kóddal forgalmazzák, ami egy Máramaros megyei cég, a Hypericum Impex gyógykeserűjének, a „Taina plantelor”-nak (magyarul Növények titka) az engedélyszáma.
Ha összehasonlítjuk a máramarosi román cég és a szatmári magyar cég termékét, a hasonlóság lenyűgöző, csak a logó és a felirat szövege változik.
Na meg az ár, nyilván: a „székely” termék négyszer drágább, mint a román. A román terméket 24-26 lejért kínálják, a „székely” pedig 100 lej körül jön ki, mind netről rendelve, mind a boltokban megvásárolva, mondta Mátyás Marian legelső beszélgetésünk alkalmával.
A bihari románok mossák kezeiket
Felhívom a bihari Faunus Plant cégadatbázisban megtalálható számát, egy hölgy veszi fel. A főnök nem elérhető most, mondja, de leírja a számom és a nevem, hogy majd visszahív picit később. Eltelik egy nap, sehol semmi. Ismét felhívom a hölgyet, a főnök ismét elérhetetlen, mondja. Majd később visszahív. Elmondom neki röviden, milyen témában nyomozunk, nem telik bele fél perc, hív is a főnök.
Matei Flaviu Alexandru nem tud semmiről, mondja, sem arról, hogy lenne egy együttműködésük egy szatmári céggel, akiknek tinktúrákat adnának, sem arról, hogy egy másik cég használná a notifikálási kódjaikat (a hatósági engedélyeik számát), vagy a tinktúráik csomagolásának a dizájnját.
Ez egyébként is törvénytelen lenne, állítja. Ha egy terméket újracsomagolnak a kliens brandje alapján, akkor arra mindig új notifikálási kódot kell kérni. Ők ezt mindig elmondják a klienseknek, és segítenek is nekik tanácsokkal, hogy minden törvényes legyen. Mert vannak olyan klienseik, akik saját, személyre szabott kiszerelésben, „private label” formában akarnak egy-egy tinktúrát megvásárolni. De általában cégenként egy-két termékről van szó, olyan cégről nem tud, aki az egész termékskálájukat átvenné.
A cégtulajdonossal abban egyezünk meg, hogy átküldöm neki a bizonyítékokat, hogy nézze meg őket, s tudja értesíteni a hatóságokat a jogtalan használatról. Fél óra múlva visszahív. Tényleg van egy együttműködésük a szatmáriakkal, mondja. De csak a teák területén. Ők, a bihariak adják a teákat a szatmári cégnek.
Leellenőrizték, a szatmáriak által a tinktúráknál használt notifikációs kódok tényleg az övéik, és nem jogos a használatuk.
Beszélt Mátyás Mariannal, aki biztosította őt, hogy ez egy egyszerű nyomdahiba volt, a grafikus véletlenül elírta a számot. Kérdem tőle, hogy tényleg elhiszi, hogy teljesen véletlenül a grafikus elír tíz számot tíz címkén, de olyan tökéletesen, hogy mindenik talál a bihari termékek számával, és még a címkék dizájnja, színhasználata is tökéletesen passzol?
Hát ő most már erre mit mondjon, kérdi beletörődött hangon. Neki most csak az a célja, hogy ez a visszaélés megszűnjön, és ezeket a termékeket visszavonják a piacról. Ha ez megtörténik, akkor az neki rendben van.
Mátyás Marian biztosította őt, hogy csak a legelső próba-széria volt ilyen, azóta vannak saját kódjaik, és azokat használják. Nem tudják, hogyan lehet ez még mindig forgalomban. Mondjam meg, melyik üzletben találtam, hogy vonassák vissza. Megmondom.
Megkérdem Matei Flaviu Alexandrutól, hogy a termékeiket ők gyártják, vagy ők is vásárolják valahonnan. Mert az is egy magyarázat lehetne a hasonló csomagolásra, ha egy közös gyártótól vennék a termékeket, és az csomagolná nekik hasonlóra. Ezt a kérdést alátámasztja az a furcsaság is, hogy egy 500-as lélekszámú kis faluban, Alsópojényen (Poienii de Jos), annyi gyógynövénnyel foglalkozó cég van, és olyan mennyiségeket termelnek, hogy nehezen elképzelhető, hogy egyetlen falu kaszálói el tudnák az összeset látni gyógynövénnyel, anélkül, hogy a gyűjtők teljesen össze ne tapodják a kaszálókat és össze ne vesszenek az állattartó gazdákkal.
A Faunus ügyvezetője elmondja, hogy ők gyártják a termékeket, és a gyógynövényeket a spontán flórából gyűjtik be. Hogy egy többgenerációs cégük van, már a nagyapja is gyógynövényekkel foglalkozott. A története szép, de mégsem érzem teljesen tisztának az ügyben. Túlságosan engedékeny a szatmáriakkal, akik állítólag a tudta nélkül visszaéltek az engedélyeivel. Haragszik is rájuk, de mégis összejátszik velük, értesíti őket, segít elsimítani nekik az ügyet, közvetít köztem és a szatmáriak között. És inkább üzletemberi stílusban, üzleti érdekekről beszélget, nem a mezőről gyógynövényeket gyűjtögető füvesember stílusát hozza, habár lehet, hogy a nagytatája még az volt.
Összecsap a hazugsághullám Mátyás Marian feje fölött
Mikor Mátyás Mariant felhívom, már tudja, hogy miért keresem. Mondja is, hogy beszélt a partnerükkel. Ezt elszúrtam, sajnos, pedig jó lett volna, ha meglepetésszerűen keresem meg, és hazudik még nekem egy kicsit a szárhegyi és a székelyföldi szálról.
Habár volt két órája, hogy felkészüljön, az üzletember így is eléggé meglepettnek mutatkozik. A legelső kérdésnél, amit többször is fel kell tennem neki, megkér, hogy mutatkozzak be, ismét és ismét, és ő is bemutatkozik: „Mátyás Marian vagyok. Kérem, mondja a kérdéseket.” De az előzőleg feltett kérdésre nem válaszol. Elegáns megoldása az „Altă întrebare!” technikának.
Mikor a fogas kérdésnél ismét rámkérdez, hogy mit is szeretnék, és elmondom neki ismét, hogy egy cikket írok a vállalkozásukról, akkor azt mondja, hogy „Az anyagot ugye akkor tudja megírni, ha mi is beleegyezünk ebbe.” Mondom neki, hogy ez sajnos nem így van, én akkor is megírom, ha nem egyeznek bele. Erre azt válaszolja, hogy „Én értem, írhat dolgokat, de nincs honnan megkapja az információkat, amit ugye csak saját szemszögből tud írni dolgokat hozzá.” Mikor tisztázom, hogy ez nem éppen így van, akkor kijelenti, hogy ő szívesen válaszol minden kérdésre.
De végül első hívásomnál csak arra a kérdésre válaszol, hogy ezeket a termékeket ők gyártják-e, vagy csak forgalmazzák őket. Azt válaszolja, hogy ők csak forgalmazzák őket, és vannak partnereik, akik gyártják ezeket, például a Faunus Plant és a Hypericum. Mikor rákérdek, hogy a Faunus mit gyárt nekik, leteszi a telefont. Beszélgetésünk harmadik percében. Visszahívom, nem veszi fel. Pedig beszélgetésünk legelején rákérdeztem, hogy van-e fél órája erre, és azt mondta, hogy van.
Felhív húsz perc múlva, és csak annyit mond: „Ki kellett menjek. Egy pillanat, két perc és hívlak vissza, jó?” Mondom, hogy jó. Eltelik egy újabb fél óra, felhívom én. Elnézést kér, „voltak dolgok, amiért nem tudtam beszélni, de most már tudok beszélni.” Fel van már készülve, és el akarja mondani a cég történetét. „A kollégák, akik elkezdték az egészet, marosvásárhelyiek. Ők természetgyógyászok, fitoterapeuták, és elkezdtek ők keresni megoldást, hogy ne csak a patikai dolgokat vegyenek az emberek, hanem más megoldást, mert nekik is ugye a szüleik, a nagyszüleik mind ezen a vonalon gyógyítottak, teákkal, gyógytermékekkel, krémekkel, stb. S akkor gondolták, hogy ezt próbálják meg minél jobban csinálni.”
A pr-duma ömlik Mátyás Marianból, nem fogok mindent idézni, helyszűke miatt. Annyira beleéli magát, hogy hiába próbálom meg félbeszakítani, hogy feltegyek neki egy-egy kérdést, csak nyomja-nyomja, megállás nélkül ömlik belőle a sok szép és nemes gondolat a gyógyításról, és az alkoholmentes keserűk nemes voltáról.
Többedik nekifutásra sikerül leállítanom, és megkérdem, kik ezek az üzlettársai, akikről beszél. A nevüket nem tudja elmondani, mondja, mert nem beszélt még velük, hogy megengedik-e. De elmondja, hogy ezek az emberek folyamatosan keresték, hogy milyen bajra milyen gyógynövény jó, és összerakták régi receptek alapján ezeket a termékeket. Aztán elkezdték gyártani ezeket. Majd olyan partnereket kerestek, akik a megfelelő technológiával rendelkeztek, és velük kidolgozták ezeket a recepteket, úgy, hogy minél jobb minőségű legyen a termék maga.
Amikor kifullad, és leáll az előadásával, ismét rákérdek, hogy kik ezek a partnereik, és melyik mit gyárt nekik. Ilyeneket válaszol, hogy „több is van”, és hogy nem tudja megmondani ezek nevét, amíg rá nem kérdez, hogy megengedik-e. Aztán ismét kinyomja a telefont, pár percig hallgatom, hogy „este angajat într-o altă convorbire, te rugăm să aştepţi”, míg végleg le nem teszi. Negyedóra múlva ismét felhív, és próbálja bizonygatni, hogy nekem nincs jelem, és én nyomtam ki őt.
Van manufaktúra, de már nincs, de lassan már semmi sem biztos
Negyedik, és egyben utolsó beszélgetésünk a leghosszabb és legvelősebb. Türelmetlenül indít, hogy gyorsan mondjam a kérdéseket, mert kell folytatnia a munkát.
Felemlegetem neki, hogy mi még beszéltünk egyet két hónappal ezelőtt, amikor azt mondta, hogy Szárhegyen volt a manufaktúra 21 évig, mielőtt átköltöztették Máramarosba. Igen, ismeri el, de az még nagyon pici volt, nagyon kezdetleges volt. Arra a kérdésre, hogy hogyan hívták a szárhegyi céget, amelyik gyártotta, azt válaszolja, hogy „a céget nem tudom, hogy hogy hívták, mert ugye emberek voltak”. Mikor kérdem, hogy kik voltak az emberek, akkor azt mondja, hogy a vásárhelyi kollégájának a szülei, nagyszülei. Mikor rákérdek, hogy hogy hívták őket, akkor azt válaszolja, hogy meg kell kérdeznie a kollégáit, hogy mondhat-e neveket.
Arra a kérdésre, hogy mikor költözött át a manufaktúra, azt válaszolja, hogy „régen, már nagyon régen”. Mikor kérdem, hogy akkor most pontosan hol van a manufaktúra, mert januárban azt említette, hogy a manufaktúrájuk Máramarosban van, akkor kiderül: most már nincs manufaktúra, minden bérgyártásban működik.
És hogy működik ez most, kérdem, ők viszik az alapanyagot, vagy a gyártó alapanyagából dolgoztatnak? Ez azért fontos kérdés, mert valamikor azt állította Mátyás Marian, hogy székelyföldi gyógynövényekből dolgoznak, ettől székely a termék. Kérdésemre nagy csend a válasz. A nagy csend után a szokásos pr-duma jön: „Hát ugye, együtt kidolgoztuk a recepteketet, mármint elvittük mi az információkat, hogy mi hogy legyen benne a régi receptek alapján. Így bármilyen bérgyártó meg tudja csinálni, a fő, hogy a legjobb minőségű legyen az alapanyag is, Erdély egész területéről.” Ahogy ezt vonakodva, bizonytalanul mondja, egyértelmű, hogy fogalma sincs, hogy milyen anyagból dolgoznak a partnereik. Arra a kérdésre, hogy akkor a gyógynövényeket ők gyűjtik-e be, és viszik-e el a cégeknek, azt válaszolja, hogy „változó”.
Akkor mi a székelyföldi ebben az egészben? – kérdem. „Hát ez, hogy onnan indult, az egész történet, az információ, a receptek, a minden-minden Székelyföldről indult. Ezért is nem az a neve, hogy Erdélyi termékek, hanem az, hogy Székelyföldi.”
Nem látja át, nem is érti, a nyomda a hibás
Mikor felhozom azt, hogy a Hypericum gyógykeserűit négyszeres áron adják tovább, akkor azt válaszolja, hogy „Nem tudom pontosan, hogy hány százalékosan, nem látok bele a számlázásba”. Pedig bioboltos források szerint ő számlázott a cégeknek a Medical Confort Satu Mare cégükön keresztül. Ezt igazolja is az a számla, amit átküldenek nekem.
Ha a Hypericumtól veszik a tinktúrákat, akkor miért a Faunus dizájnjára, termékskálájára és notifikálási kódjaira volt felépítve a rendszerük? – kérdem. „Az egy hiba volt a nyomtatásban, azt mi is néztük, nem is vettük észre. Volt valami hiba a termékeknél, és a címkéknél vannak még hibák, ugye, elhibázta a nyomda, vagy mi nem vettük észre, szóval vannak ilyen kommunikációs hibák. Ez hiba volt, és ezt már javítottuk. Romániában nem is voltak ezek a termékek, most megtaláltam ugye, hogy Korondon volt az egyik partnernél, felhívtam, hogy azokat a termékeket küldje vissza, hogy tudjam neki küldeni a valós címkés termékeket. Másoknál nincsen, nem volt ilyen probléma.” Látom, hogy az általam adott információ már eljutott a Faunustól idáig, és fel is használták már a huncutság eltussolása érdekében.
Nem hagyom, hogy elterelje a szót, visszatérek arra, hogy a címkéknek a dizájnja, a színe, a rájuk írt notifikációs kód, minden nagyon hasonlít a Faunus tinktúráira. „Hát ott az van, ugye, hogy teákat készítettek, és a grafikájukat kölcsönvettük a teákhoz, elküldték. És hogy hasonló legyen a gyógykeserű, inspirálódtunk, hogy hasonló legyen a teához.”
S a kódokat hogyan sikerült ennyire hasonlóra egyeztetni? „Nem tudom, hogy mi volt. Szerintem az volt, hogy ugye, amikor elküldték a címkéket, hogy tudjuk mi használni az anyagot, akkor valami kavarodás volt a kollégáknál, és akkor valahogy rákerült. Mert ugye, megvannak nekünk a mi kódjaink. És ezt nem értettem én is, és csodálkoztam, amikor küldted, hogy tényleg, hogy nem volt jó a kód. És valószínűleg ez volt a probléma. De mondom, ezt most már orvosoltuk, köszönjük szépen, hogy szóltál.” „Hát, mondom, hogy ez volt a címkével, én sem értem a szitut, de a fő, hogy már megoldottuk, megorvosoltuk, és csak ezeknél volt. És csodálkoztam, hogy ez kijutott a boltba. Ez egy fájós hiba, mikor találunk valami hibát, az fájós, dolgozunk, hogy ne legyen.”
Mátyás Marian megígéri, hogy azonnal elküldi az új notifikációs kódjaikat, amelyek a sajátjaik.
Ígérete elillan, mint a székely argán olaja
Utolsó kérdésként megkérdem tőle, hogy milyen a 100%-os tisztaságú székelyföldi eukaliptusz és argán illóolaj.
Amint említettem előbb, a korondi bolt polcán eukaliptusz és argán illóolajak is voltak a gyógykeserűk és balzsamok között. Ez furcsa. A „100%-os tisztaságú székelyföldi” eukaliptusz-illóolajat ugyanolyan mértékben nyerhetik a híres hargitai eukaliptuszerdők leveleinek lepárlásából, mint a neves csíki pityóka borának desztillálásából. A „100%-os tisztaságú székelyföldi” argán-illóolajat pedig nem is kérdés, hogy miből állítják elő, hisz az argánfát mindenki gyerekkorától ismeri Székelyföldön.
Kérdésemre, hogy milyen egy 100%-os tisztaságú székelyföldi eukaliptusz vagy argán illóolaj, Mátyás Marian megadja a választ: „Hát ez a brand neve. A Székelyföldi Mesterbalzsam a brand neve. Ezeket ugyanúgy partnerek csomagolják nekünk. Így van manapság, ugye, hogy mások csomagolják nekünk, mert nincs kapacitásunk rá. Ezt meg kell érteni. A kollégáink székelyföldiek, és ezért is ebben a mentalitásban nőttek fel, gyógynövények szeretetével, és ezért is ez a brand neve, hogy Székelyföldi. Minden termék ez a brand alá tartozik. Voltak olajak is, de a fő termékeink a krémek és a gyógykeserűk. És ezen a vonalon fogunk tovább menni. Volt egy próbálkozásunk, hogy mennyire érdekli az embereket a tiszta olaj, csakhogy ugye meg vannak már szokva az 5-6 lejes olajakkal, amik ugye vegyszeresek, és nem tudom miből készülnek valójában, s ezért is nem volt sok illóolaj-eladás.”
A fő termékük a balzsam, állítja. „A vásárlóink ugye az idősebbek, és nekik vannak ugye izületi panaszok, gyulladások, kopások, stb.” Rákérdek, hogy a krémeket kikkel gyártatják. „Partnereink gyártják. Nem tudok mondani neveket, de a regisztrációs szám alapján meg tudod nézni te is.”
Azzal búcsúzom Mátyás Mariantól, hogy megígéri, megkérdi a partnereket, hogy elmondhatja-e a nevüket, és visszaszól. És ismét megígéri, hogy azonnal átküldi az új, saját notifikációs kódjaikat. Ezt beszélgetésünk alatt többször is megígérte, de ígérete aztán úgy elillan, mint a székelyföldi argán olaja. Egyik ígéretét sem tartja be. Pedig ezzel tudta volna tisztázni magát és cégét.
Az agresszív fitoterapeuta
Másfél óra múlva felhív egy magyarországi számról valaki, aki Dénes Botondként mutatkozik be. Feltételezem, hogy Szakács Botond Dénes az, aki a Székelyföldi mesterbalzsam brandet forgalmazó Medical Confort cégben Mátyás Mariannal egyenlő arányú társtulajdonos, és a brand romániai internetes oldalát működtető Emag Shop International cégben 100%-os tulajdonos.
Agresszívan indít, hogy ki vagyok és mit akarok, gúnyolódik az Ufó nevemmel és keményen nekem ugrik, hogy kinek dolgozom. Pedig biztosan utánanézett előtte a munkahelyemnek, mert később elejti, hogy „ez rögtön már az atlatszo.ro-nak egy fontos dolog lett”, tehát tudja az oldalunk címét, anélkül, hogy én azt mondtam volna neki. De bizonyára úgy gondolja, hogy hatásosabb, ha keményen és számonkérőn kezdi, és úgy is folytatja a beszélgetést.
Gyanakvással tekint a megkeresésemre, mondja, mert eléggé nemtelen támadásoknak vannak kitéve, most vannak túl egy nagyon alapos fogyasztóvédelmi-hatósági vizsgálaton is. „Román oldalról azért jelentenek fel, mert magyar a termék megnevezése, egyéb székelyföldi szereplők, mint konkurenciák, próbálnak mocskolni, és az igazat megvallva, nem vagyok meggyőződve, hogy csupán a legegyszerűbb kíváncsiság hajtja önt.”
Tisztázom, hogy nem is állítottam, hogy a kíváncsiság hajt, Mariannak is és neki is úgy mutatkoztam be, hogy az Átlátszó Erdély oknyomozó újságírója vagyok, és egyértelműen jeleztem, hogy nem egy dicsérő cikket akarok írni róluk, hanem azt vizsgálom, hogy mi van a vállalkozásuk hátterében, és mi ebben a székely.
A magyarországi nyugdíjasok bekapják a szatmári székely mézesmadzagot
Dénes Botond azt állítja, hogy ő ennek a projektnek az elindítója, ezért megkérem, hogy tehessem fel neki is azokat a kérdéseket, amelyeket Mátyás Mariannak.
A szárhegyi szállal kezdem. „A párom szárhegyi, és onnan indult, igen, az alapelképzelés.” Ha jól értettem, ott volt 21 évig a manufaktúra, mondom neki. Hatalmas csend következik. „Maradjunk abban, hogy Szárhegyről indul a történet. Az elképzelés. Mivel a párom szárhegyi. OK? Onnan indul a gyógynövények ismerete, szeretete, a nagymama, a hozzáértés” – mondja olyan kioktató hangon, mintha hároméves gyerekeknek magyarázna kortárs gazdaságtant.
„Onnan indul egy koncepció. A koncepciót és a termékeket áthoztuk Magyarországra. Mert ugyebár tudtuk, hogy Romániában evvel a gondolattal, eszmeiséggel nem sok értelme van. És igazolódott, hogy innen csak támadásokat kapunk, mintsem támogatást. És ez a történet a magyar piacnak épülő termékcsaládról szól. És amint tökéletesítettük, kitágítottuk a recepteket, régi, hozzáértő, ismert, bevált recepteket, ez elkerült bérgyártásba. És a magyar piac lett megcélozva. Két-három hónapja jött egy olyan gondolat, hogy a romániai magyaroknak is kellene csinálni ezekből a termékekből. Létrehoztunk egy weboldalt, és akkor megjelent a romániai magyarok körében is. Ennyi a történet lényege.
Amióta megjelent a romániai oldalunk, azóta a románok szidnak és feljelentenek, mert magyarok vagyunk, egyes székelyföldi szereplők meg féltik a maguk kis történetét, bizniszét, teáját, fűszerét, és fene tudja mit. És én csak nagyon remélem, hogy nem egy másik ilyen szereplő megbízásából próbál valami nem túl etikus cikket kreálni. Mert ez nem volna korrekt.” Még egyszer mondom, én oknyomozó újságíró vagyok. „Ez jól hangzik. Én meg gyógynövény-természetgyógyász, fitoterapeuta és így tovább, sorolhatnám még.”
Arra a kérdésre, hogy most hol gyártatják a termékeiket, kitör: „És itt akadok le, kedves uram. Hogy nem tudom, hogy mi a relevanciája, mihez kéne önnek tudni a nevet, a családom nevét, ki kavarja ki az üstben a balzsamot. Miért, mire szeretne ráérdeklődni?” Azt szeretném megtudni, hogy ebből az egészből mi székelyföldi, mondom. „Az alapidea. Tehát elindul valahonnan. Rengeteg magyar, aki Amerikában sikerre vitte a történetét, ugyanúgy, adott esetben elindult Székelyföldről, vagy Kolozsvárról, mindegy, hogy hol vitte sikerre a történetét, de kolozsvári vagy székelyföldi. Az idea elindult Szárhegyről. És elindult a maga megvalósításának útján. Mivel az utolsó kínai kis lábtörlőre is ráteszik a székely zászlót, és ráírják, hogy Székelyföld, hát ezek után nem látom, hogy hol a probléma. Hogy miért kéne ezen megakadni.”
A fantázia-laboratórium fantáziatermékei és a világ jobbítását elrontó kérdezősködés
A beszélgetés felgyorsul. Hogy olvasóink jobban érezzék a szatmári üzletember gondolkodását és érvelését, a teljes párbeszédet leközlöm:
– Azt írják a weblapjukon a termékek leírásánál, hogy „A székelyföldi mesterbalzsam laboratórium…a legjobb anyagokból dolgozik…” Hol van ez a Székelyföldi Mesterbalzsam Laboratórium?
– Kedves uram, ez egy márka, ez egy brand, ez egy fantázianév már. Nem írjuk, hogy Székelyföldön van laboratórium. Ez egy márkanév, és ennek van laboratóriuma.
– Értem. És hol van a laboratóriuma?
– Kedves uram! Kiállt minden hatósági ellenőrzést. Épp most vagyunk túl rajta. Most. Az elmúlt két hét erről szólt. És minél több megkeresés van, azt látom, hogy annál több embert zavar a tevékenységünk. A románokat zavarja, mert ők románok, egyeseket zavar, mert nem tudom miért, mert belekötnek egy szóba, egy szókombinációba. De olyan dolgon lovagolunk, ami nem tudom, hogy kinek és miért fáj.
– De várjon csak egy kicsit, na, mert hogyha azt írja Ön, hogy Hargitai Magashegyi Balzsam, akkor én feltételezem, hogy annak valami köze van a Hargitához, a nagymamán kívül.
(Nagy csend.)
– Hány tényező, hány szereplő, hány komponens kell legyen, önnek tetsző módon, a Székelyföldhöz kapcsolható? Milyen arányban kell valaki magyar legyen, hogy magyarnak hívja magát?
– Ez picit komplexebb kérdés. Akkor gyakorlatilag tekinthetem úgy, hogy az egésznek a székely vonatkozása az ön párjának a szárhegyi nagymamája?
– Ha számba akar rágni fogalmakat! Mivel én is laktam Szárhegyen, ezért nem muszáj a nagymamára hivatkozzak. Én is ott voltam. Nem hivatkozunk nagymamára, nagypapára, dédire. Persze, hozzájárultak a történethez. De miért kellene muszáj a nagymama? Miért nem elég a párom? Miért nem vagyok elég én? Miért nem elég, hogy onnan indult el egy történet?
– Önök mondták a nagymamát, nem én találtam ki.
– De még nem értem a célját az ön munkájának, az ön megkeresésének. Nem látom, hogy hol tesz ön hozzá a világ jobbításához evvel a történettel. Nem látom. Én azt látom, hogy vannak egyesek, akik azt nézik, hogy hogy kellene belekötni és ártani egy történetnek. Ezt látom.
Nyomdai hiba, vagy szándékos csalás?
– Jó, lássa úgy. Én úgy látom, egyelőre, hogy ennek van egy átverés vonzata. És akkor teszek fel konkrétabb kérdéseket. Önök a termékeiket éveken keresztül egy bihari és egy máramarosi cégnek a kódjaival futtatták.
– Valamit félreért. Három hónapja van jelen Romániában ez a termék, és egy tévedés miatt lett egy illetéktelen vagy egy rossz notifikáció a címkére, amit egy grafikusnak köszönhetünk, úgymond.
– De nem egy rossz notifikációs kód volt, hanem minden egyes terméké. Az önök termékskálája pontosan ráívelődött a bihari cégnek a termékskálájára, és minden egyes terméknek a dizájnja is.
– Csomagolt nekünk termékeket, igen. Szóval, hol van itt az átverés? Átverés akkor volna, ha ezek nem hiteles gyógynövények lennének, és ha ezek a gyógynövények nem tudnának segíteni az embereknek. Ez volna az átverés. Egy nyomdai hiba, ez nem átverés.
– De nem nyomdai hiba az, amikor tíz terméknek a kódja pontosan passzol. Mikor tíz terméknek a kódját ellopják a románoktól, és használják. És utána azt mondja, hogy nyomdai hiba…
– Várjál, várjál, várjál…Itt már lopásról beszél, kedves uram.
– Igen, pontosan. Most kezdek lopásról beszélni. Mert beszéltem a román cégnek a tulajdonosával, és azt mondta, hogy nem adtak engedélyt önöknek, sőt, nem is tudta, hogy használják a kódjaikat. Akkor ezt minek nevezi ön?
– Ha bűncselekményre gyanakszik bárki, netán ön is, akkor haladéktalanul hatósághoz kell fordulni. Haladéktalanul. Az adott Bihar megyei cég partnerünk, gyártott és csomagolt nekünk termékeket.
– Tinktúrákat csomagolt önöknek?
– Gyártott és csomagolt nekünk termékeket.
– Tinktúrákat csomagolt önöknek?
– Szóban volt, hogy készít bizonyos tinktúrákat is. Erre átküldte az ő adatait, az ő információit, mert úgy volt, hogy amit ő készít, azt ő fogja nekünk notifikálni. Értjük?
– Értjük.
– Ebből fakadóan létrejött ez az anomália. Igen, elismerjük, és rögtön javítunk is. Mert akármelyik bérgyártó készíti a termékeket nekünk, előtte notifikálja. Bejelenti, regisztrálja, engedélyezteti. Hogy értsük meg. Hatósági ellenőrzések elé, álltunk elébe, minden rendben van. Abba tudott a hatóság belekötni, hogy magyar nyelven kommunikálunk Romániában az ügyfelekkel. Jogilag ennyi a vétkünk. Jogilag más vétkünk nem merült fel. És ez nagyon fontos.
– De most itt nálam felmerül más vétkük is, és nem kaptam még érdemleges válaszokat.
– Én udvariasságból felhívtam önt. Nem érzem szükségét annak, hogy én önnek maradéktalan válaszokat adjak a kérdéseire. Ez fontos. Nem célom. Nem tudom, ki maga.
– Mondtam. Egyed Ufó Zoltán a nevem, az Átlátszó Erdély nevű lapnak vagyok a riportere. Egy oknyomozó anyagot írok arról, hogy önök székely termékként promoválnak valamit, aminek nem tudjuk, hogy mi köze van Székelyföldhöz.
Szerencsés vagyok, hogy beszélhettem vele, de a számokat nem küldik át
– Elmeséltem önnek, hogy onnan indult egy projekt. Egy idea, egy történet. Gyergyószárhegyről indult egy történet. És ez önnek nem elég, ön csalást és lopást emleget már. És itt vagyok én egy kicsit meglepődve. Hogy felmerül önben egy kérdés, mint oknyomozó újságíró, ha nem lenne a politikában elég terület, ahol szükség van oknyomozókra. És tájékoztatom, hogy elvileg székelyföldi a termék, mert onnan indult, de ez önnek nem elég, ön akar lopást, csalást találni.
– Elmondtam önnek, hogy hol látom a lopást és csalást: felhasználták mások notifikációs számait, anélkül, hogy ők tudjanak róla.
– Ön ezt így gondolja. Örömömre szolgál tájékoztatni önt, hogy valóban történt egy szerkesztési tévedés, rossz notifikációszám került bizonyos termékekre. Ezeket a termékeket már munkatársaim visszavonták, és ha új termékekkel találkozik, akkor garantáltan helyes és jó notifikációs számokkal fog találkozni. Elég kielégítő, nem?
– Nézze, én azt tudom csinálni, hogy leírom, amit ön mond.
– Ez dicséretes. Ez már dicséretes. Csak nem kell légből kapott teóriákat is odaírni. Szerencsés, hogy tudunk beszélni, meg tudja kérdezni a felet: itt vagyok. És nagyon bízom benne, hogy nem kereskedő, vagy nem üzleti szereplő felkérésére akar adott esetben negatívan beállítani egy termékcsaládot vagy egy történetet, egy vállalkozást. Ebben reménykedem.
– Szerintem ennek a beszélgetésnek nagy haszna nincs.
– Szerintem nagy haszna volt. Tisztáztunk egy pár félreértést.
– A kollégája, Marian megígérte, hogy átküldi a jelenlegi notifikálási számokat, amiket használnak. Várom azokat a számokat.
– Nem értem, hogy miért küldené át. Biz Isten mondom. Minden hatósági megkeresésnek örömmel eleget teszünk.
– Akkor értsem úgy, hogy nem fogják elküldeni?
– Nem valószínű, nem valószínű, mert nem értjük az ön illetékességét ebben a történetben. És nem feltételezzük, lehet, hogy ez már buta paranoia, ennyi támadás után, de nem feltételezzük a jószándékot sem. Hanem ön mintha valami szenzációban reménykedik, hogy nemtudommi, tényleg nemtudommi. Nem látom, hogy mi volna abban a meglepő, hogy Székelyföldön… Persze tudjuk, hogy a székelyföldi Gábor cigányok is székelyföldiek, igaz, ha ők csinálnak egy bádogkannát, az is székelyföldi bádogkanna. Ez a valóság. Minden faragott kis kacatra ráírjuk, hogy székelyföldi, mert azt a magyar turista jobban megveszi. De a mi termékünk meg lett találva. És ez rögtön már az atlatszo.ro-nak egy fontos dolog lett. Hát olyan pitiáner dolgokról beszélünk, és komoly oknyomozó újságíró foglalkozik vele. Na ezt nem tudjuk mi megérteni.
Mikor megírom az anyagot, szerintem megérti, mondom Dénes Botondnak, és adok egy határidőt: hétfőig várom az ígért anyagokat, ha mégis szeretnék tisztázni magukat. Beszélgetőtársam kioktatással búcsúzik: „Ami lényeges, elmondtam, és bízok benne, hogy bölcsen, szakmailag korrektül, helyesen lesz megfogalmazva minden ami meg kell legyen fogalmazva. És nagyon remélem, hogy nem történik hitelrontás, és nincs egyéb mögöttes dolog a történetben.”
A határidőként adott hétfő óta eltelt másfél hét, nem küldtek semmit. Tehát feltételezem, hogy nem akarják, vagy nem tudják bebizonyítani, hogy jó útra tértek.
A gyógykészítmény nem egy műanyag lábtörlő
Dénes Botond azzal támad, hogy egy ilyen fiktív világban, mikor egy Kínában gyártott, Székelyföld feliratú lábtörlő az teljesen természetes, miért kötekedünk azzal, hogy egy ismeretlen eredetű gyógykészítményre ráírják, hogy székelyföldi vagy hargitai. Mert az idea az székelyföldi, és ezt nem tudja senki cáfolni, mert az idea az megfoghatatlan.
Csakhogy a valóság nem olyan, mint az idea. És hatalmas különbség van egy műanyag lábtörlő és egy gyógykészítmény között, más törvények is szabályozzák a velük való kereskedelmet. Valahol érthető, hogy egy gyógykészítménynél több elvárás, nagyobb szigor van, mint egy műanyag bóvlinál.
Nem ugyanaz, mikor egy lábtörlőre vagy egy kulcstartóra felírják, hogy Székelyföld, vagy mikor egy élelmiszerre vagy gyógykészítményre ráírják, hogy Székelyföldi.
A vállalkozó lábtörlős párhuzama azért sem állja meg a helyét, mert valószínűleg a „Székelyföld” feliratú kínai lábtörlő alján írja valahol, hogy „Made in China”, míg a Székelyföldi Gyógykeserű címkéjén nem írja, hogy ki gyártja, hol, és hol szedett, milyen alapanyagból. Lehet, hogy ez nem is mindenkinek fontos, de azért sokan vagyunk, akik szívesebben fogyasztunk egy hargitai kaszálón szedett kakukkfüvet, mint egy kínai intenzív ültetvényben vegyszeres műveléssel előállítottat. Ezért vezették azt be, amit nap mint nap tapasztalhatunk a boltokban, hogy az élelmiszerek csomagolásán fel van tüntetve, hogy milyen országból származik. És ez a gyógytermékeknél még szigorúbb picit.
A román rendelkezések szerint a címkének a következő információkat kellene tartalmaznia:
Ezeknek az elvárásoknak egyik Székelyföldi Gyógykeserű sem felel meg. Nincs feltüntetve rajta, hogy étrend-kiegészítő, nincsenek rajta a figyelmeztetések, hogy nem szabad meghaladni a napi előírt adagot, vagy hogy nem helyettesíti a változatos étrendet és az egészséges életmódot, vagy hogy nem szabad a gyerekek hozzáférjenek. És végül nincs feltüntetve rajta a gyártó cég neve és az elérhetőségei.
A vállalkozó szerint a románok támadják őket, mert magyarok, és a román hatóságok is abba tudnak belekötni, hogy csak magyarul kommunikálnak. Ezt a kampányfogást már elsütötte a Csíki sör, és talán mások is. Bármilyen szabálytalanságot találtak náluk, az azért volt, mert ők magyarok voltak.
Valójában semmi vagányság és semmi nemzeti hőstett nincs abban, hogy nem tartják be a hivatalos címkézési szabályokat. Sokkal valószínűbb, hogy nem nemzeti okokból teszik, hanem csak azért, hogy a vásárlóik számára ne derüljön ki az üzleti turpiság, azaz a „koncept” vagy az „idea”, és a valós gyártó.
A Hypericum nem akar megszólalni
Hogy a valós gyártó ki, nem tudhatjuk. Azt tudjuk az üzletemberek elmondásából és a megtalált bizonyítékokból, hogy a gyógykeserűket a Máramaros megyei Hypericum Impex cég szállítja nekik.
Hogy a termék maga honnan jön, és az Impex cég importálja-e, vagy saját maga gyártja, ezt nem tudjuk meg, mert a Hypericum tulajdonosával nem sikerül szóba állnom. Felhívom a hivatalos telefonszámokat, egy hölgy veszi fel, aki annyit mond, hogy a tulaj nem elérhető. Nem azt, hogy most nem elérhető, vagy később, vagy valami, hanem egyszerűen közli, hogy elérhetetlen. Elmondom neki, hogy milyen ügyben keresem, és kérem a telefonszámát. A hölgy megígéri, hogy beszél a tulajjal, majd visszahív a telefonszámával. Nem hívott vissza azóta sem.
Azt meg kell jegyeznem, hogy pár perccel azelőtt, hogy hívtam volna a Hypericumot, beszéltem a Faunus tulajdonosával, aki időközben értesítette Mátyás Mariant, akinek volt ideje időben értesíteni a Hypericum tulaját is. Ha akarta.
A Hypericum egy nagy cég. A legutóbbi, 2021-es adatok szerint 88 alkalmazottja és évi 15 millió lejes forgalma volt. Gyógynövényes termékek kereskedelméből. 37 munkapontja volt, főleg gyógynövényes boltok.
A szárhegyi recept elveszett
A Hypericum tulajától, ha szóba állt volna velem, azt is megkérdeztem volna, hogy a keserűket tényleg a „székely” szatmáriak receptjei alapján gyártják-e, vagy csak a saját, egyébként is létező termékeiket csomagolják más néven nekik. Ezt azért tartottam volna fontosnak, mert a szatmári forgalmazók szerint az egyetlen székely szál a szárhegyi recept, amely alapján bérgyártásban készíttetik a termékeiket.
A Faunus tulajdonosa, aki szóba állt velem, elmondta, hogy ők a saját teáikat csomagolják a szatmáriaknak. Ha megnézzük a Faunus és a Székelyföldi oldalán található teák leírását, láthatjuk, hogy igazat mond, az összetevők tökéletesen egyeznek minden tea esetében. Sőt, a Székelyföldi oldalán a román leírások betűre egyeznek a Faunus leírásaival, mintha copy-paste-tel másolták volna át őket.
Már csak az a kérdés, hogy a szatmáriak blöfföltek, mikor azt mondták, hogy a szárhegyi nagymama ősi receptjei alapján gyártatják le bérben a termékeiket, vagy pedig a bihari cégtulajdonosnak tetszettek meg annyira a szárhegyi receptek, hogy eldobta a nagytatája receptjeit, és áttért a szárhegyi receptekre.
Abból kiindulva, hogy a Faunus 2013-ban engedélyeztette a termékeit, és a szatmári cégek csak 2016-tól kezdtek el működni, inkább az tűnik valószínűnek, hogy a szatmáriak a koncept és az idea kedvéért inkább a nyereséghez ragaszkodtak, mint a tulaj kedvesének a szárhegyi nagymamájának az örökölt receptjeihez.
A bukaresti hatóságok is csendben csuklanak
Nemcsak a Hypericum választotta a hallgatást, hanem az étrend-kiegészítőket engedélyező, bevizsgáló és ellenőrző hatóság, az IBA is. Azzal a különbséggel, hogy az IBA-t el sem tudtam érni. Vagy lehet, hogy elértem, csak nem jeleztek vissza nekem.
Három levelet küldtem nekik, az elsőt az office@bioresurse.ro, a Facebook-oldalukon megadott emailcímre, a következő kettőt a sesizari.suplimente@bioresurse.ro címre, amelyet a weblapjukon és különféle kiadványaikban reklámoznak, hogy ezen kell jelenteni a visszaéléseket.
A legelső levelet február 3-án küldtem nekik, a legutolsót március 7-én. Ezekben a többoldalas levelekben részletesen leírtam a problémát, képekkel alátámasztva az egészet. Választ nem kaptam, pedig lassan két hónapja, hogy elküldtem nekik az első levelet.
Aztán többször, több telefonszámon, fixen is és mobilon is próbáltam hívni a titkárságukat, hogy megkérdezzem, mi lett a leveleimmel, vagy válaszokat kapjak a kérdéseimre. Nem vették fel egyszer sem a telefont.
Dénes Botond szerint ha bűncselekményre gyanakszik bárki ebben az ügyben, netán én is, „akkor haladéktalanul hatósághoz kell fordulni. Haladéktalanul.” Jó, de milyen hatósághoz lehet fordulni, ha az ezzel foglalkozó hatóság alszik?
A „Székelyföldi” brand áldozatai
A szatmári vállalkozó nem érti, hogy a székelyföldi gyógynövényesek, a konkurencia, ahogy ő nevezi őket, miért vannak felháborodva a turpisságon. Pedig egyszerű: azért, mert ha a Székelyföldi Mesterbalzsam termékcsalád rossz visszajelzéseket kap a vásárlóktól, akár gyógyhatás, akár más tekintetben, akkor az nem a szatmári vállalkozók „konceptjét” vagy „ideáját” járatja le, hanem a székelyföldi gyógynövények és természetgyógyászok hírnevét. És egyben Székelyföld hírnevét is.
Az ügyben Hargita Megye Tanácsa is illetékes lehet, hisz 2009-ben levédette a „Székelyföldi” márkanevet. Amelynek tulajdonosaként valószínűleg megállíthatná a kétes eredetű termékek ilyen név alatti forgalmazását.
Emlékezetem szerint amikor a megyei tanács levédette ezt a márkanevet, pontosan az volt a célja, hogy ellenőrizni lehessen, hogy ki használja és mire. Hogy meg lehessen védeni a helyi kis termelőket.
Mert a helyi kis termelők szenvedik kárát a visszaéléseknek. Minden szempontból. Például ha az ilyen huncutságok miatt folyamatosan szigorodnak a címkézési és engedélyezési szabályok, ennek sajnos szintén nem azok isszák meg a levét, akik másoktól „nyomdai hibával” átmásolt fiktív engedélyekkel és szabálytalan címkékkel forgalmazzák a kétes eredetű termékeiket. Hanem azok, akik becsületesen előállítják azt a terméket a növényből, de nem tudják, vagy csak hatalmas energia, idő és pénz árán tudják piacképesre varázsolni termékeiket, a csalók miatt agyonbürokratizált szabályok miatt.
Ha lejáratódik a „Székelyföldi” brand, ki látja kárát? A szatmári vállalkozó pár nap alatt kitalál egy új konceptet, egy új ideát, amivel megfeji a magyarországi nyugdíjasokat. De a székelyföldi gyógynövényes gazda mihez kezdjen?
